Museo Egizio

2015-ben jártam a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem tanulmányi kirándulása keretében először Torinóban, de akkor nem írtam nektek róla. 2019-ben megismételtük az utat. Voltak ismerős arcok a Szabadegyetemről és korábbi utazásokról, valamint sok új érdeklődő is. A Torinóig tartó hosszú és kimerítő buszozásról, csak röviden írok. Ismerősként üdvözölhettük egyik gépkocsivezetőnket Ferencet, aki 2018-ban a Leiden-Amszterdam úton is vezette a buszt. dr. Bartos Zoltán pedig elmesélte a múzeum történetét, de erről egy kicsit később.

Március 15-én szemerkélő esőben indultunk Budapestről, Szlovénia szép hegyvidékes tája is borongós felhőkkel várt minket. Ljublana mellett haladva jutottunk Olaszországba, ahol viszont gyönyörű napsütéses tavasz fogadott minket, a gyümölcsfák mind virágba borultak. Este érkeztünk meg torinói szállásunkra, a Hotel Miramontiba. Másnap a reggeli után indultunk is a múzeumba, amely Európa legnagyobb egyiptomi gyűjteménye. Aki esetleg járt a Britishben és a Louvreban, akkor az úgy képzelje el, hogy a torinói Museo Egizio bizony még ezeknél is gazdagabb és emellett rendelkezik olyan különleges darabokkal, amelyikből egyetlen darab van az egész világon! A 32500 tárgyból álló gyűjteményből körülbelül 6500 látható. Erre a múzeumra nem túlzás a csodálatos jelzőt használni.

Zoli még az buszon tartott bevezető előadásából megtudhattuk, hogy két nagyobb és egymástól eltérő forrásból származnak a leletek. Az egyik részét az úgynevezett első Drovetti gyűjtemény adja, a másik pedig Schiaparelli nevéhez fűződik. Maga a történet azonban ennél korábban kezdődött. Körülbelül 400 évvel ezelőtt érkezett meg ugyanis Torinóba egy különleges tárgy, az úgynevezett Mensa Isiaca. Ez egy bronz tábla, amelynek a közepén Ízisz alakja van. Nem Egyiptomban készült, hanem Rómában, az első században és az ottani Ízisz templomban állt. Valószínűleg egy oltár lapja lehetett, erre helyezték az istennőnek szánt áldozatokat. Torinó 1536-tól a Savoyai hercegség fővárosa lett és az akkori királyi családnak szüksége volt valamire, amivel megerősíthette a város szerepét. Azt találták ki, hogy Torinót az egyiptomiak alapították. A Mensa Isiaca is ezt a mítoszt erősítette. Sajnos túl jó felvételt nem sikerült készítenem róla, nagyon tükröződik, de azért a legélvezhetőbbet betettem lentebb. 1759-ben aztán a Savoya uralkodó család elküldte Egyiptomba Vitaliano Donatit, mert szerették volna jobban megérteni a Mensa Isiacát. Útja során Donati több mint 600 tárgyat gyűjtött. Többek között neki köszönhető Ízisz istennő darabokra törött, de szépen restaurált szobra, mely az alagsorban található bejáratnál fogadja a látogatókat. Az alagsor egyébként a múzeum történetét meséli el és itt látható a Torinói Királypapirusz is.

Bernardino Drovetti (1776−1852) piemonti származású volt, később francia állampolgárságot vett fel. Napóleon hadjáratához csatlakozva járt először Egyiptomban, majd később francia főkonzul lett. Jó barátság fűzte Mohammed Ali pasához. Szenvedélyes műkincsgyűjtő volt, aki ügynökökön keresztül gyarapította kollekcióját. Drovetti első és legnagyobb gyűjteményét 1821-ben Károly Félix piemonti-szárd király vette meg Carlo Vidua bíztatására. Az anyag Drovetti egyik ügynöke, Antonio Lebolo felügyelete mellett 1824-ben érkezett meg Torinóba.

Ernesto Schiaparelli (1856-1928) az olasz régészet kiemelkedő alakja. Az 1880-as évektől a firenzei, majd később a torinoi Egyiptomi Múzeum igazgatója volt. Az ő ásatásai adják a torinói múzeum jól dokumentált anyagát. 1903 és 1920 között 12 ásatási szezont bonyolított le több régészeti lelőhelyen, például Heliopoliszban, Gizában, Hermopoliszban, Assziutban, Qau el-Kebirben, Gebeleinban és Asszuánban. 1906-ban fedezte fel Deir el-Medinában Kha és Merit érintetlen sírját és a teljes leletanyagot megkapta, ez ma egyben látható a múzeumban.

A Museo Egizio egy barokk épületben található Torinó belvárosában, mely a 17. században épült és eredetileg főiskola volt. A 18. század végén a Tudományos Akadémia székhelye lett. 1824-ben nyílt meg itt a Museo Egizio, amely ezzel a világ első egyiptomi múzeuma. 2010-ben egy nagyszabású felújításon esett át, amely 2015-ben fejeződött be. A munka során a tárgyaikat megtisztították, restaurálták és kutatták is, minden múmiáról készítettek például CT felvételeket. Az intézmény igazgatója 2014-től Christian Greco, aki igen sokat tesz azért, hogy a múzeumi tárgyak mellé valami pluszt is adjon a látogatóknak. Így például van olyan tárgy, amelynek a közelébe olyan információs tábla került, amin a tárgy megtalálásának pontos helyét szemlélhetjük meg, máshol a megtaláló személyével ismerkedhetünk meg. Ez a munka még most is folyamatban van és szépen láthatóak az eredményei abban a videósorozatban, amit az igazgató úr 2020-ban a koronavírus miatti tavaszi lezárás alatt készített és osztott meg a nagyközönséggel a facebookon és a youtubeon. Ugyanakkor van ami  véleményem szerint nem az előnyére változott a múzeumban. 2015-ben dr. Bartos Zoltán egy nagyon profi és  egyben hangulatos vezetést tartott  a Vámbéry csapatának a múzeumban, ezzel szemben most rádkényszerítenek egy kütyüt, amit a nyakadban kell viselned az egész benttartózkodás alatt és amelyről bár kapsz hasznos információkat angol vagy német nyelven (magyarul nem), de nyilván nem az összes tárgyról ami egy teremben van. Én ezt egy  óriási kényszernek érzem. Aki nem először van ott, az had döntse el, hogy mely tárgy az amit  kitüntet különös figyelmével.  Mivel, ha nem irányítják a figyelmem a legszebbnek vagy legkülönlegesebbnek ítélt tárgyak felé, felfedezhetek  más esetleg  kisebb, vagy kevésbé szépen megmunkált darabokat, amik viszont nekem érdekesek, különlegesek valamiért. A róla szóló adatokat meg majd elolvasom az információstábláról. Nem vagyok a kütyü ellen, vannak előnyei is, de had döntsem el én, hogy  kívánom e igénybe venni ezt a szolgáltaást vagy pedig nem, ne erőltessék rám. Az eszköz egy másik hátulütője, hogy a feleslegesen  nagy  és kéken világító kijelzője bizony minden fotóba beletükröződik, ezért pluszban figyelni kell rá.

A továbbiakban néhány olyan tárgyat szeretnék megmutatni nektek, ami engem valamilyen módon megérintett. A Predinasztikus kor emlékei között mindig találok valamilyen érdekes darabot. Most nem egy paletta, vagy egy motívumos anyagedény ragadta meg a figyelmemet, hanem egy roppant bájos elefáncsont kozmetikai edény, ami szamarat formáz. Valamikor i. e. 3900 -3300 között készült.

A második emeleten van egy galéria, ahol az anyagi kultúra különböző emlékei egyenlőre sajnos mindenféle információ nélkül be vannak ömlesztve szekrényekbe. Itt egyébként az Egyiptomban használt köveket meg is lehet tapintani, mellettük pedig az információs táblán ki van írva, hogy hol bányászták őket Egyiptomban és még az is, hogy miket készítettek belőle. Az egyik vitrinben találtam egy szépséges fából faragott női fejet. Istennőt, vagy királynét látunk és azt mondanám az Újbirodalom idején készült. Itt a galérián egyébként találtam egy Széthet ábrázóló fából faragott szobrot is, azt fel fogom tenni a weboldalra, az istenről szóló leírásba.

 
Dzsehutimesz múmiaformájú szarkofájának fedele a TT32-es thébai sírból való, amit az ELTE Egyiptológiai tanszékének munkatársai tártak fel Kákosy professzor úr, majd Schreiber Gábor vezetésével. Dzsehutimesz egy igen magasrangú tisztviselő volt II. Ramszesz idején, többek között kormányzó, valamint Amon háznagya és Amon magtárainak felügyelője. A sír az ókor óta nyitott volt és a szarkofág még a 19. században került Torinóba, a Drovetti gyűjtemény darabjaként. Egy férfias darab a következő választásom, egy Újbirodalom korabeli fegyver darabja. Egy bronz baltafejről van szó, mely valószínűleg ünnepi balta lehetett. Áttört díszítésén egy egyiptomi éppen nyíllal készül leteríteni egy oroszlánt. Említettem, hogy ebben a múzeumban több egyedülálló lelet is van. Ilyen a máig egyetlen, az ókori Egyiptomból fennmaradt térkép. A Wadi Hammamat aranybányáihoz vezető utat jegyezték fel rajta, az Újbirodalom idejéről, I. Széthi korából maradt fenn.

A 26. dinasztia idején élt ismeretlen férfi szobrának töredékét azért szeretem, mert hivatali jelvényt visel a nyakában. A Maat istennőt ábrázoló medál bírói hivatalára utal, de az is elképzelhető, hogy vezír volt. Ez a múzeum különösen bővelkedik Szakhmet szobrokban. Ezeket nagyon szeretem, sőt elárulom, hogy ha tehetném, akkor egy ilyet bizony hazavinnék. :) Szakhmet a Napisten szemét megtestesítő istennők egyike. Kettős természetű istennő, harcias és vad, akinek démonai járványszerű betegségeket terjesztenek, de ő az is, aki elhozza a gyógyulást az ilyen betegségben szenvedők számára. Karnakban a Mut körzetben több száz állt belőlük, de ugyanígy nagy számban fordultak elő III. Amenhotep palotatemplomában, Malkatában. Kha és Merit leletegyüttesének darabjait majd a róluk szóló cikkbe tervezem beilleszteni, illetve néhány a bútorokhoz kerül majd, de gyönyörű sírmellékleteik közül mégis megmutatom itt Merit múmiaformájú koporsójának részletét. Ez  a belső koporsó, volt neki még egy nagyobb  szentélyt formázó külső koporsója vagy szarkofágja, szintén fából.

Bécsben a Kunsthistorishes Múzeumban őrzik Horemheb és Hórusz mészkőből faragott szobrát, mely ott az egyik nagy kedvencem. Torinóban is van ennek a fáraónak egy ugyancsak mészkőből faragott szobra, amelyen Amonnal együtt látható. Különösen szép egy ismeretlen férfi szobrocskája ami szteatitból készült, fekete színét a kiégetésnek köszönheti. A plisszírozott ruhát viselő férfi kosfejű Amon oltárt ajánl fel. A nyakában ott látható a dicsőség aranya, mely a fáraó elismerésének jele. A Torinói Egyiptomi Múzeum büszkesége a földszinten található Királyok terme, itt látható egyébként Horemheb szobra és a Szakhmet is, illetve az alábbi montázson szereplő további szobrok, melyek mind az ókori egyiptomi kőfaragás remekművei. Ezzel szeretném zárni a beszámolónak azon részét ami a Museo Egizioról szól.

A múzeumot követően néhányan átsétáltunk a Santa Giovanni Battista dómba, itt található a Szent Lepel kápolna. Magát a Torinói leplet - amely a hagyomány szerint Krisztus halotti leple volt és lenyomatban őrzi nemcsak a Megváltó arcmását, valamint alakját, hanem a keresztrefeszítés okozta sebhelyeket is - csak nagyon ritkán állítják ki. A templomban videót vetítetenek róla. A dóm kupolája alatti részt a Királyi palotából lehet megnézni, egy útitársammal bementünk ide is. A Palazzo Reale a 17. század utolsó harmadában épült. 1865-ig ez volt a Savoyai-ház székhelye, amelynek uralkodói Szardínia és Piemont királyai voltak. A dísztermek rendkívül gazdagon díszítettek, a mennyezetet vagy freskó borítja, vagy kazettás, aranyozott fa, de a kettő kombinációja is előfordult.

Lenyűgöző volt számomra a fegyvertár a lovagokkal. Itt a hangulat fokozása érdekében egy zenekar kellemes középkori zenét játszott.

Olaszországban mindig eszem egy fagyit! Ez most sem maradt el, a fagyizó specialitását kértem, a nevére sajnos már nem emlékszem, de egy kekszes, gyümölcsdarabos fagyi volt. Nagyon ízlett. Este a szálláshoz közeli étteremben néhány csoporttársammal pizzáztunk is.

Aki először látogat a Torinóba, annak a Museu Egizo szinte egész napos látnivalót ad, de érdemes utána kicsit sétálni a városban. Aki már másodszor megy, vagy nagyon kíváncsi a királyi palotára, az délután szánjon rá két órát. Sőt igazából, ha mindent meg akartok nézni benne, akkor maga a palota is majdnem egy  egész napos program, mert több múzeumnak is otthont ad. Vasárnap a hazafelé úton dr. Bartos Zoltán felidézte a Museo Egizio legjelentősebb tárgyait. A buszon első rémületemben azt hittem 5000 képet készítettem a múzeumban! :) Szerencsére csak 1100 körül van a darabszám. Valami elállítódott a gépemen, mert nem a képek darabszámát, hanem a fotómasina által adott sorszámot mutatta. Csodálatos út volt olyan látnivalókkal, amely miatt újra visszavágyom Torinóba.

A Museo Egizio olasz/angol nyelvű prospektusát az alábbi linkeken éritek el:

Első oldal

Második oldal

Harmadik oldal

Negyedi oldal

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2019.03.18.

Utoljára szerkesztve: 2020.12.17.