Gergely Egyiptomi Múzeum, avagy a Vatikán Múzeum egyiptomi gyűjteménye

2022. október 20.

 

Idén októberben az a csoda adatott meg nekem, hogy eljutottam Rómába, az örök városba. Az ókori Egyiptom kedvelői számára itt nem csak a Vatikán egyiptomi gyűjteménye lehet érdekes, hanem többek között számos Egyiptomból hozott obeliszk is. Az írásban szereplő fotók esetében, ahol nem tüntetem fel a forrást, ott saját felvételeimről van szó.

 

A Gergely Egyiptomi Múzeum alapítását XVI. Gergely pápa kezdeményezte. A gyűjteménynek IV. Piusz pápa egykori lakosztálya ad otthont és kilenc teremből áll.

A gyűjtemény első kurátora korának kiemelkedő egyiptológusa és Ippolito Rosellini tanítványa, Luigi M. Ungarelli (1779-1845) barnabita atya volt. Az első kiállítás kialakításából a mai napig maradtak meg építészeti elemek és olyan falfestmények, amelyek a Nílus vidékét idézik meg. Egyiptomi motívumok egyébként az épület más részén is előfordulnak.

 

A bolognai születésű Luigi Ungarelli atya)

© De Agostini via Getty Images

 

A kollekció gazdag a római kori Egyiptomból származó, illetve az egyiptomi ihletésű római anyagokban. A császárok parancsára sok ókori egyiptomi műemléket, az obeliszkeken kívül főként szobrokat hoztak Rómába, hogy itt szentélyeket és villákat díszítsenek. Ilyenek például azok a szobrok, amelyek egykor a Sallust-kertet ékesítették és most a félkör alakú épületrészben tekinthetők meg.

Az utolsó három teremben az ókori Közel-Keletről származó leletek kaptak helyetek, amelyek az 1970-es években kerültek be a gyűjteménybe.

A múzeum leletanyaga online kutatható, igaz, egyelőre csak olasz nyelven és meg kell mondanom, hogy több esetben ellentmondást találtam az online, illetve az információs táblákon található információk között. Hogy könnyebben rá tudjatok keresni a tárgyakra, a nyilvántartási számot igyekszem feltüntetni, ahol tudom. A weboldal elérhetőségét az anyag végén találjátok meg.

 

Az első terem egyiptizáló elemei a cavetto perem, a szárnyas napkorong és két papirusz-oszlop. Olyan leletek kaptak itt helyet, amelyek a rajtuk található feliratok miatt fontosak. A falakon a tárgyak időrendi sorrendben helyezkednek el, úgy, hogy a bejárattól balra indul az Óbirodalom kora. Ebben a helyiségben látható például a 18. dinasztia híres uralkodónőjének, Hatsepszutnak egy nagyobb méretű sztéléje.

 

Hatsepszut homokkő sztéléje. Újbirodalom, 18. dinasztia (kb. i.e. 1473 – 1458)

 

A sztélé tetején szárnyas napkorong formájában a behdeti Hórusz látható. A férfiként, királyi ornátusban megjelenő Hatsepszut Amon-Rének mutat be áldozatot. A Kék koronát viselő királynőt unokaöccse, a Fehér koronát viselő III. Thotmesz kíséri. Háttal áll, a kezében íjat és tokban nyílvesszőket tartó Uaszet istennő, aki Théba városát testesíti meg. Nyilvántartási száma: 22780

A gyűjtemény legfontosabb történelmi dokumentuma Udzsahorresznet naoszt tartó szobrán olvasható. A hosszú köntösébe faragott felirat a perzsa királyokat úgy jellemzi, mint akik tiszteletben tartották az egyiptomi hagyományokat, ellentétben azzal, amit a görög forrásokban találunk erről a korszakról.

 

A fotómon középen látható az úgynevezett vatikáni naophorosz.

Későkor, 27. dinasztia, Darius uralkodása (i. e. 521 – 486)

 

Az 58 cm magas, bazaltból faragott szobor feje hiányzik. Már a tizenhetedik században úgy emlegették, hogy a „vatikáni naophorosz”. Egy Udzsahorresznet nevű férfit ábrázol, aki Ozirisz alakját tartja maga előtt a kis szentélyben. Udzsahorresznet az orvosok elöljárója, Alsó-Egyiptom királyának kincstárnoka és a király flottájának parancsnoka volt. A 26. dinasztia végén és a 27. dinasztia elején élt, abban az időszakban, amikor Egyiptom a perzsa szatrapák fennhatósága alatt állt. A szobor pontos származási helye nem ismert, de azt feltételezik, hogy talán a Nílus-deltában található Szaisz városa lehet. 1738-ban vásárlás útján került a gyűjteménybe. Érdekesség, hogy 1783-ban restauráció során fejet kapott, de ezt később nem találták a szoborhoz illőnek és ezért eltávolították. Tőle balra egy kortárs szobor látható, mely 70 cm magas és a lelőhelye Szaisz. Egy orvost, Pszamettik-Szenebet örökíti meg. Nyilvántartási száma: MV.22687.0.0. A fotó jobb oldalán látható bazalt szobor a 26. dinasztia végére datálható, 68 cm magas. Egy Padebehu nevű férfit ábrázol, aki szintén Ozirisz alakját tartja maga előtt a naoszban. Nyilvántartási száma: MV.22688.0.0

 

Az első teremben több áldozati tábla is látható. Ezeket a táblákat az álajtó elé helyezték el. Segítségükkel az elhunyt részesülhetett azokban a javakban, amire a túlvilágon szüksége volt. Ezen a mészkő áldozati táblán (Nyilvántartási száma: 22761) meg is jelennek a kenyerek és a húsok ábrázolásai. Elég volt egy kis vizet önteni rá és mágikus úton már így is biztosította az ellátmányt az elhunyt számára.

 

Áldozati tábla. Újbirodalom, 18. dinasztia (kb. i. e. 1479 – 1425)

 

Az áldozati tábla peremén két fohász olvasható, az egyik Amon-Réhez, a másik Oziriszhez szól. A szöveg arra kéri az isteneket, hogy az írnok, Dzsehutimesz számára biztosítsák a halotti áldozatot.

Még szeretnék kiemelni ebből a helyiségből egy Újbirodalom korabeli, Memphiszből származó mészkő reliefet is. Egy áldozati asztal mögött ülő férfi látható rajta. Ilyet számos múzeumban láthattok, mégis szeretném felhívni a figyelmet a kidolgozás finomságára.

Sírrelief egy Újbirodalom korabeli memphiszi sírból. Újbirodalom, 18. dinasztia

 

Az előkelő úriember illatkúpot visel a fején és fejpántot. A legutóbbi kutatások szerint az illatkúpok méhviaszból készültek[1] és viselőjük üdvözült státuszára utalhatnak. Nézzétek meg az uzeht-gallér felett látható négy soros sebiu aranynyakéket, melyet az uralkodó azoknak az udvaroncainak adományozott, akiket különösen kedvelt. A férfi bal karján szépen kivehetők a csuklóján, illetve a felkarján viselt karperecek. A felkarján viselt két karperec – melyek a jobb karján is jól láthatók – gyakori kiegészítője a sebiu nevű, aranykarikákból fűzött láncnak, ezeket szintén az uralkodó adományozta kegyeltjeinek. Jobb kezében a férfi egy darab vásznat tart, bal kezét pedig az áldozatokon nyugtatja. A kenyéren, süteményen, marhafejen, szárnyasokon kívül lótuszvirágot, papiruszsást, szőlőfürtöket és gránátalmát is láttok az asztalon. A vízszintes sor hieroglifa tartalmazza azoknak a javaknak a felsorolását, amelyekben a férfi részesülni szeretne a túlvilágon. Ez általában az 1000 kenyérrel kezdődik, de az erről a relieftöredékről lemaradt, innen úgy folytatódik a felsorolás, hogy: 1000 (korsó) sör, 1000 borjú, 1000 szárnyas, 1000 (korsó) bor, 1000 pálmaág, 1000 kenőcs, 1000 vászon és 1000 minden dologból.

 

A második terembe a két papiruszoszlop között vezet át az út. Itt az ókori egyiptomiak temetkezési szokásaival ismerkedhetünk meg. Érdekesség, hogy itt található, díszes keretben egy hosszú hieroglif felirat, amelyet Luigi Ungarelli, a múzeum első kurátora készített. A szöveg azt ünnepli, hogy XVI. Gergely pápa 1839-ben, pápaságának kilencedik évében megalapította a Gergely Egyiptomi Múzeumot. A pápa neve kartusba van írva, akár egy fáraóé.

A teremben hét vitrin van, amelyek egy központi vitrin köré rendeződnek. Ez a Harmadik Átmeneti Korból származó, fából készült koporsókat, köztük Amenirdisz koporsóját és a kor sírjaira jellemző sírmellékleteket tartalmaz. Az egyiptomiak különös figyelmet fordítottak a sír építésére és díszítésére, az „örökkévalóság házainak” tartották őket, ahol az elhunyt újjászületik, és ahol minden megtalálható, amire az örök túlvilági élethez szüksége lehet.

Az itt látható gyönyörű koporsók közül először egy Dzsedmut nevű nőét mutatom meg nektek. Dzsedmut Amon énekesnője volt a karnaki Amon-Ré templomban és a 22. dinasztia elején élt. Ebben a korszakban gazdasági válság sújtotta Egyiptomot.

 

Dzsedmut koporsója. Későkor, 22. dinasztia (kb. i. e. 945 – 900) Nyilvántartási száma: 25008

 

Ekkoriban a koporsó vált a sír legfontosabb elemévé, a falakról erre kerültek át a képi ábrázolások és szövegek, amelyek szinte annak teljes felületét elfoglalták. Ennek a koporsónak a dekorációja különösen szép. Ez a korszakra jellemző koprsószettben a külső múmiaformájú koporsó, amely 209 cm magas és 72 cm széles. A sárga alapfestésű típusba tartozik. A fotón látható oldalon a temetési menetet jelenetei vannak. A fejrészen van és ezért a fotón nem látszik az elhunyt múmiája, vagy koporsója a sír előtt felállítva, a felolvasó pap szöveget recitál számára. Majd a siratóasszonyok csoportja következik. Kerekekkel ellátott szánon vontatják a csónakba rakott qrsw típusú szarkofágot, amelyben látjuk az egyik múmia alakú koporsót is. A kocsi alatt a tekenu jelenik meg. A tekenu egy rejtélyes figura, még vitatják a szerepét, sőt még az sem egyértelmű, hogy személyről vagy tárgyról van szó. Különösen az Újbirodalom korában örökítették meg gyakran. Általában lepelbe burkolt összekuporodó figuraként ábrázolták. Vannak olyan elképzelések, hogy ez valójában egy bőrzsák, ami a balzsamozás során eltávolított belső részeket tartalmaz, olyanokat, amelyek nem került bele a kanópuszedényekbe, sem vissza a testbe. Az is elképzelhető, hogy a halott egyfajta helyettesítője, szobra, amely a múmiát fenyegető esetleges negatív erőket, rontást elvonja. Más elgondolás szerint a szem-pap az, aki az elhunyt újjászületését játssza el. Ezután még látható egy szánra helyezett szentély/láda a tetején a fekvő sakál képében megjelenő Anubisszal. A szetthez tartozó belső múmiaformájú koporsó úgy tűnik, hogy a franciaországi Rochelle Múzeumban van. A temetkezéshez tartozott még egy múmiatábla vagy múmiafedél is, amely olyan, mint egy koporsófedél, de ez követlenül a múmiára került a koporsón belül. Dzsedmuté napjainkra sajnos elveszett. A koporsó mögött egy Merneptah szarkofágjáról származó idézet olvasható, amely a koporsók ókori egyiptomi szerepére utal. A szöveg magyar fordításban így hangzik. „Az anyád vagyok, aki táplálja szépségedet… Ha belém kerülsz, átölelem képmásodat, én vagyok a koporsó, amely oltalmazza titokzatos alakodat.”

 

Amenirdisz koporsója és múmiája. Későkor, 22-25. dinasztia. Nyilvántartási száma: 25014

 

Feltehetőleg azt az Amenirdisz[2] nevű nőt rejti a koporsó, aki számára ténylegesen készült. A holttestéből eltávolították a belső szerveket, majd kiszárították, vászonba tekerték és lepellel fedték le. A leplen különféle amuletteket helyeztek el, illetve egy henger alakú fajanszgyöngyökből készült hálót. A Hórusz-fiúk a múmia védelmezői, a szívskarabeusznak pedig az volt a feladata, hogy a szív mérlegelésénél – az ezen való megfelelés a túlvilági örök élet feltétele – az elhunyt szíve ne tanúskodjon az elhunyt ellen, ugyanakkor helyettesíthette is a szervet, ha az megsérült, vagy megsemmisült volna.

A vitrin középső részén láthatjuk a III. Átmeneti korra jellemző sírmellékleteket, bár az itt látható darabok nem egy temetkezésből, sőt nem is mind egy korszakból, vagy akár egy lelőhelyről származnak, mégis jól szemléltetik, hogyan kell elképzelnünk egy korabeli temetkezést.

 

A III. Átmeneti korra jellemző sírmellékletek.

 

A szarkofágra kerültek a sólyom szobrok[3] és a sakál szobra. A fejrészhez helyezték Nephthüsz istennő, míg a lábrészhez Ízisz istennő szobrát, ezeket az Újbirodalom korára datálják. A jobbra látható szarvakkal és napkoronggal kiegészülő kettős tollkoronát viselő alak Ptah-Szokarisz-Ozirisz. A szobor talapzatába gyakran túlvilági papirusz került. A bal oldalon Ozirisz szobra van. Közöttük egy férfi halotti sztéléje látható, aki Ré napisten előtt hódol. Valószínűleg a sztélé tetejére helyezték az itt előtte álló apró bá-madarat, mely az elhunyt egyik létformája vagy alkotóeleme. Lehetővé teszi számára a túlvilági út bejáráshoz szükséges szabad mozgást, a sírból való ki- és bejutást, valamint a napbárkára való felkerülést. A bának időről időre egyesülnie kell a sírban nyugvó múmiával. A fotó előterében usébti tartók vannak.

 

A szintén ebben a vitrinben, Amenirdisz koporsója mellett vannak kiállítva ezek a kalcit kanópuszedények Szakkarában kerültek elő és a 26. dinasztia idejéről valók.

 

Korábbi, a 20. dinasztia korából származik és Deir el-Medinében került elő Anet festett fa koporsója. Az előkelő hölgy háromosztatú parókában, virágszirmokból és lótuszvirágból álló fejpántban jelenik meg. Uzeht-gallérja két oldalt sólyomfejes kapocsban végződik. Karjait keresztezi a mellkasán, ezeket külön darabból faragták ki és rögzítették a koporsóhoz. Felettük bár sérült az ábrázolás, de úgy tűnik szárnyas skarabeusz, a Napisten és az újjászületés szimbóluma, látható.

 

Anet koporsója. Újbirodalom 20. dinasztia. Nyilvántartási száma: D2066

 

A karok alatt egy keskeny sávban középen az Abüdosz-fétist, Ozirisz isten jelképét látjuk, amelyet Ízisz és Nephthüsz istennő védelmez, de szerepel még itt egy-egy kígyóistennő, talán Uadzset és Nekhbet, illetve egy-egy sakálisten is. Ez alatt nagyobb méretben Nut, az égistennő térdelő, szárnyas karjait kitáró alakja van.

Dzsedhóriufankh lenyűgöző koporsója a 21. dinasztia koporsóinak jellegzetes példája. Thébában került elő.

 

Dzsedhóriufankh koporsója, III. Átmeneti kor, 21. dinasztia (kb. i. e. 1070 – 945). Nyilvántartási száma: 25012.2-1

 

Dzsedhóriufankh pap volt. Koporsója kívül belül rendkívül gazdagon dekorált. Az archoz eredetileg álszakáll is tartozott, de ez mára elveszett. Érdekes, hogy a koporsó belsejében, a dzsed-oszlopot Nephthüsz mellett maga az elhunyt védelmezi, hagyományosan Ízisz és Nephthüsz szokott itt megjelenni.

A római korra datálható a Fajjúm-portré. Ez tulajdonképpen egy finoman festett fatábla, amelyet az elhunyt arca fölé helyeztek a múmiabandázsok közé, úgy, hogy az a test bepólyálását követően is látható maradt. A lelőhelye ismeretlen, de a formája alapján er-Rubayat lehet.

 

Fiatal férfi Fajjum-portréja. Nyilvántartási száma: 56605.

 

Ez a példány egy fiatal férfit ábrázol, aki kissé jobbra néz. Fehér köpenyt visel, széles, lila clavival[4], a bal vállára köpeny van terítve. A portrét stílusa, arcvonásai és a jellegzetes hajviselet miatt a IV. század elejére datálják. Viszonylag későn került be a gyűjteménybe, ugyanis Frederico Zeri 1999-ben hagyta a Vatikán Múzeumra.

 

Különleges, mert ritka az alábbi képen látható múmialepel, melyet a „Vatikán asszonyának” is szoktak nevezni. Az elhunytat teljes életnagyságban ábrázolja, bár elég töredékes. Sajnos sötétben van és fekvő helyzetben van kiállítva, így teljes egészében nem tudtam lefotózni.

 

A „Vatikán asszonya”, múmialepel a 3. századból.

 

A hölgyet hanyatt fekve örökítették meg, ez abból is látszik, hogy lábai egy párnán fekszenek. Gipszből dombormű hatású, aranyozott ékszereket alakítottak ki számára. A lepel két hosszanti szélét úgy tűnik kisebb jelenetek díszítették. A leplet 1900-ban Albert Gayet fedezte fel Antinopoliszban, és 1902-ben Émile Guimet adományozta XIII. Leó pápának a hozzá tartozó múmiával együtt. A harmadik századra datálják.

A hozzá készült múmiaformájú koporsóban találták meg Tjel a következő képen bal oldalon látható usébtijét.

 

Tjel usébtijei. Újbirodalom, 18. dinasztia, III. Amenhotep uralkodása. Nyilvántartási szám: 19163, 19164

 

Mészkőből készült és a fedelét két kis fémpöcökkel rögzítették a koporsó aljhoz. Mellette látható egy másik usébti, amiről azt gondoltam, hogy talán a szarkofágocska fedele, de az információs táblán erre is Tjel mészkő usébtijeként hivatkoznak. Valóban a formája nem passzol a kicsiny szarkofághoz és a mérete is eltér

A második teremből szeretném még megmutatni nektek Nimaatré nagyon szép aranyozott kartonázs múmiamaszkját.

 

Nimaatré kartonázs múmiamaszkja.

 

Az elhunyt parókáján fent a Napistent látjuk szárnyas skarabeusz, illetve napkorong formájában, utóbbi mellett két-két majom van, akik köszöntik a Napistent. A paróka lelógó részén szintén istenalakok jelennek meg, bár egyikük sincs megnevezve. A sólyomfejű trónon ülő múmia talán Szokarisz, míg vele szemben, a másik oldalon Ozirisz ül. Az arc aranyozása arra utal, hogy az elhunyt üdvözült és isteni lényként él tovább a Túlvilágon.

 

A következő terem igen különleges, még őrzi az eredeti, 18. századi múzeumi dekoráció egy részét, úgy mint a nem valódi alabástromból készült visszahajló perem, tórusz-szegély, szárnyas napkorongok, illetve a kék alapon csillagokkal díszített mennyezet. Azoknak a szobroknak ad otthont, amelyeket Tivoliban, Hadrianus villájában[5] találtak. Valószínűleg egyiptomi ihletésű tereket díszítettek.

 

A felvételen az előtérben Ozirisz-Ápisz látható, mint lótuszvirágból kiemelkedő férfi, a fej hátoldalán egyébként egy bikafej van. Mögötte pedig papnők és pap áll.

 

Nofertum, Ozirisz-Antinous és Ptah.

 

Antinous a császár kegyeltje volt és elkísérte Hadrianust egyiptomi útjára. Ott azonban sajnálatos módon a Nílusba fulladt.

A negyedik teremben még mindig Egyiptom és Róma kapcsolata a téma. Fantasztikus a Nílus szobra, nagyon szépen kifejezi, hogy a folyó áradása bőséget hozott Egyiptom számára. Az én kedvencem mégis Anubisz szobra, akit kutyafejű, füle között Hold-koronát viselő férfiként, római öltözékben örökítettek meg. Ebben a helyiségben láthatóak azok a falfestmények, amelyek a Nílus menti egyiptomi tájat idézik meg.

 

Anubisz szobra mellett. Fné fotója.

 

Anubisz az egyiptomi panteon legősibb és legjelentősebb istenei közé tartozik. Ő felelt a balzsamozásért ő volt a Nekropolisz védelmezője, illetve az elhunyt egyik vezetője és segítője a túlvilágon. Az egyiptomi ikonográfiában általában sakálként vagy sakálfejű férfiként ábrázolták. A rómaiak Merkúrral azonosították. Jobb kezében tartja a caduceust[6], ez egy jogar, mely Hermészre és Merkúrra jellemző. A szobrot 1749-ben fedezték fel Anzióban, a Pamphilj család birtokán. XIV. Benedek pápának adományozták, majd 1839-ben a Gergely Egyiptomi Múzeum része lett.

 

A Nílust fekvő férfiként ábrázoló szobor, melyet Rómában készítettek az 1-2. században.

 

Ezután a félkör alakú helyiség következik, ami IV. Piusz pápa magánlakosztályának részét képezte és már a Gergely Egyiptomi Múzeum megalapítása előtt ókori egyiptomi tárgyaknak adott otthont. A félkör közepén egy teraszra nyíló ajtó van, amely a „Tobozos udvarra” néz. Erről később még szó lesz.

Ebből a teremből három szobrot szeretnék megmutatni nektek. Az első Amon-Rét ábrázolja trónon ülve. Az istenség koronáján ezúttal nem az egyenes hosszú tollak vannak, hanem a visszahajlók. Álszakálla letörött. Uzeht-gallért, csukló pereceket és kötényt visel, a jobb kezében ankh jelet tart. A talapzaton található hieroglif felirat a következőképpen hangzik magyarul: „A Tökéletes isten, a Két ország ura (Tartós Ré igazsága)| Ré fia (Széthi-Ptah szeretettje)| Amon-Ré szeretettje.”

 

Amon-Ré trónon ülő szobra fekete gránitból. Újbirodalom, 19. dinasztia, I. Széthi uralkodása (kb. i. e. 1306 – 1290). Nyilvántartási száma: 22679

 

Most pedig az a szobor jön, amiért mindenképpen el szerettem volna jönni ebbe a múzeumba, hogy láthassam. Ez nem más, mint Mut-tuja, II. Ramszesz édesanyjának életnagyságúnál nagyobb szobra. Úgy vélik, hogy eredetileg a 18. dinasztia idején, III. Amenhotep uralkodása alatt faragták ki és valójában Teje királyné vonásait hordozza. Később, a 19. dinasztia idején uzurpálta II. Ramszesz. Ő a Ramesszeumban[7] állíttatta fel, ahol édesanyja is kultuszban részesült az uralkodó Nagy Királyi Hitvesével, Nefertari-Merenmuttal együtt.

A királyné a fején egy mödiuszt visel, amelyet kobrák és II. Ramszesz kartusai díszítenek. Elöl középre valószínűleg egy más anyagból készült díszt helyeztek, ami mára elveszett, ureusz-kígyót, vagy keselyű fejet. Mut-tuja csodálatos parókája felett egyébként megjelenik a királynékre jellemző keselyű-fejék szárnyai. Emellett virágszirmokból készült fejpántja is van. A korona talapzat elképzelhető, hogy egykor tollakban folytatódott. Nyakában a mintázat alapján virágszirmokból, levelekből és termésekből készült széles-gallért visel. Bal kezében pedig az Amon Isteni Feleségekre jellemző jogart tartja. Csuklóján karperecek vannak, hosszú ruhájának mellrészét pedig rozetták díszítik, ez a díszítés megtalálható a III. Amenhotep korabeli Szakhmet szobrokon is. A szobor jobb oldalára, a királyné lába mellé egy hercegnő, Henutmiré alakját vésték. Napjainkban úgy vélik, hogy ő I. Széthi és Mut-tuja egyik leánya volt, II. Ramszesz testvére, akit később a király feleségül vett. Érdekesség, hogy amikor a sérült szobrot Rómába hozták restaurálták és ennek során Henutmiré római szoknyát kapott.

 

Mut-tuja 227 cm magas, szürkegránit szobra. Nyilvántartási száma: 22678

 

A szobrot Caligula császár hozatta Rómába és a Sallust-kertben helyezték el. 1714-ben került elő Verospi szőlőskertjében, és 1839-ben, vagyis annak megalapításakor került be a Gergely Egyiptomi Múzeumba.

A következő felvételen Ápisz töredékes szobrát csodálom. Nyilvántartási száma: 22808. Az Újbirodalom idejére datálják, a lelőhelye talán Memphisz. Az Ápisz életében Ptah isten földi megnyilvánulása volt, halálakor viszont Ozirisszá vált. Ápiszt ezúttal férfiként, bikafejjel örökítették meg. Háromosztatú parókát visel és gyöngyből fűzött széles-gallért, a bal kezében uasz-jogart tart. Bár a szobor igen töredékes, valószínűleg álló helyzetben örökítette meg az istent.

 

Ápisszal. Fné felvétele.

 

A következő, vagyis a VI. teremben, főként a Későkorból származó bronz istenszobrok, állatkoporsók és egyéb bronz tárgyak, valamint más anyagból készült kisebb istenszobrok vannak. Ezekből egy kis ízelítő látható az alábbi montázson. A bronz tárgyak nagy része egyébként a Carlo Grassi[8] gyűjteményből származik, amelyet özvegye, Nedda Grassi 1951-ben adományozott XII. Piusz pápának.

 

Fajansz páviánszobrocskák, illetve bronzból készült istenszobrok és állatkoporsók.

 

A jobb oldalon Jah holdisten szobra látható, mellette pedig Amon isten van, akit kosfejű férfiként örökítettek meg. Bal oldalt lent egy különösen szép égisz látható, és, ha figyelmesen megnézitek az előtte álló kis Basztet istennő éppen egy égiszt tart maga előtt a bal kezében. A következő kollázsra rátettem az égiszről egy másik szögből készült fotót. Ezen látszik, hogy ez a tárgy gyakorlatilag egy uzeht-gallér, a hátulján az ellensúllyal, ami ez esetben egy istennő fejével egészül ki, úgy mintha a nyakék az istennő nyakában lenne. Ábrázolásokon az égisz a 18. dinasztia idején jelent meg először és különösen a III. Átmeneti korban, valamint a Későkorban volt népszerű. Több különböző típusuk ismert és funkciójuk is sokféle. Vannak, amelyek a szent bárkák orrát és tatját díszítik, mások standardok végét, de lehetnek kultusztárgyak, istenképmások és amulettek, valamit az isteneknek szánt fogadalmi ajándékok is.

Érdekes a fején csillagot viselő nőt ábrázoló szobor, valószínűleg Szóthisz istennőt örökíti meg.

A következő montázson az égisz mellett két másik tárgy látható. Az egyik egy szehotepi füstölő, talán a legépebb, amit eddig láttam. A másik pedig egy szitula.

 

Bronz égisz, szehotepi füstölő és szitula a Későkorból.

 

A szehotepi füstölőt jól ismerjük az templomábrázolásokról az Újbirodalom korától. „Hórusz karjának” is nevezik. Az uralkodó tartja a kezében, aki elsősorban a megtisztító szertartások során tömjént vagy mirhát füstölt vele különböző istenek előtt. Gyakorlatilag a nyél egy papiruszoszlop, amelynek egyik oldala sólyomfejben, a másik oldala pedig edényt tartó tenyérben végződik. Középen egy kartus alakú tartó van, amely előtt a fáraó térdelő alakja látható. A kartus formájú edénybe helyezték el a tartalék tömjént, innen az apró kanál segítségével helyeztek át belőle abba az edénybe, amelyet a kéz tart, ebben égették el. Ezen a példányon egy erősen kopott és ezért részben olvashatatlan démotikus felirat van. Az Imhotep név viszont többször is előfordul benne, ezért úgy gondolják, hogy a tárgy Szakkarához, illetve Memphiszhez köthető, ahol a Görög-római korban Imhotep kultusza különösen népszerű volt. A füstölőkar 50 centiméter hosszú és a Grassi kollekció része.

A későkori bronz szitulán egy Kery nevű férfi mutat be áldozatot Ozirisznek és Ízisznek Középen egy gazdagon megrakott áldozati asztal van. A szitula egy olyan edény, amelyet a napi templomi rítusok, illetve a temetési szertartások során is használtak a Római korban. Számos szitula került elő sírokból, és ábrázolásokon is megjelenik a temetési menet jeleneteiben, illetve akkor is, amikor áldozatot mutatnak be az elhunytnak. A szitula tejet tartalmazott és az újjászületés és a megújulás érdekében ajánlották fel az elhunynak. Ezt a példányt, melynek nyilvántartási száma: 18741, 1840-ben vásárolta Guiseppe Baseggio régiségkereskedő.

 

Említettem már a „Tobozos udvart”. Ez egy olyan tobozt ábrázoló szoborról kapta a nevét, amelynek két oldalán egy-egy páva áll. Az egyiptomi gyűjtemény megtekintése után érdemes ide is kimenni, mert itt vannak kiállítva II. Nektanebo oroszlánjai.

 

Szürkegránitból faragott hímoroszlánt ábrázoló szobor II. Nektanebo uralkodása idejéről.

 

A talapzaton olvasható felirat alapján azt feltételezik, hogy Hermopolisz Parvában[9] álltak egykor, ahol II. Nektanebo Thot isten tiszteletére emeltetett templomot. Az oroszlánok száján lévő lyuk annak köszönhető, hogy V. Szixtusz pápa 1586-ban a Diocletianus fürdőjénél található Aqua Felice szökőkút díszítésére használta fel őket. 1839-ben aztán XVI. György pápa másolatokkal helyettesítette azokat és az ókori egyiptomi példányokat új egyiptomi múzeumába hozatta. Nyilvántartási számuk: 22676-7

 

Oroszlánszobor II. Nektanebo uralkodási idejéről, 30. dinasztia.

 

Most pedig szeretnék kitekinteni egy picit Rómára. Az obeliszkekről most nem lesz szó, mivel az enciklopédiába tervezünk egy szócikket róluk, de azt érdemes tudni, hogy a belvárosban minden nagyobb téren áll egy. Fotón szeretném megmutatni nektek az úgynevezett Lateráni obeliszket. Ezt III. Thotmesz kezdte el kifaragtatni, de végül fia, IV. Thotmesz fejeztette be és állíttatta fel Karnakban. Mostani méretében is a legmagasabb álló ókori egyiptomi obeliszk a világon. Eredeti súlya 455 tonna lehetett. II. Constantius császár először Alexandriába vitette a párjával együtt, majd ezt a példányt 375-ben Rómába hozatta és a Circus Maximuson állíttatta fel. Sajnos valamikor ledőlt és a 1500-as években három darabban találták meg. V. Szixtusz pápa állíttatta helyre, de rövidebb formában, most körülbelül 330 tonnát nyom és a vörös gránit tömb 32,18 méter magas, az egész műemlék magassága 45,7 méter.

 

A Lateráni obeliszk.

 

A következő képen két olyan fotóm van, amelyet a Lateráni bazilika 13. századból való kerengőjében készítettem. A lateráni főszékesegyház, illetve a hozzáépült palota volt a pápák székhelye a 4.-től a 16. századig. Jelenleg Róma püspökének székhelye. Az egyik oszlopot díszítő szobor azt az ókori egyiptomi motívumot juttatta eszembe, amikor a fáraó oroszlánja az ellenségen tapos. A másik képen pedig egy nemesz-kendős szfinx látható.

 

A Lateráni bazilika kerengőjében található 13. századbeli szobrok.

 

Mindenképpen érdemes tudni, hogy Rómában piramis is áll, ez Caius Cestius síremléke. Sajnos én most nem tudtam megnézni, pedig igazán figyelemre méltó. Caius Cestius Augusztus császár uralkodása alatt volt magas rangú és gazdag tisztviselő. I. e. 12-ben hunyt el, és végrendeletében rendelkezett piramisának építéséről. A 29,5 x 29,5 méter alapú, 36,4 méter magas piramis építése majdnem egy évig tartott, travertin alapon fehér carrarai márványból készült.

Remélem, hogy érdekes volt a cikk és ti is kedvet kaptatok, hogy ellátogassatok Rómába és a Vatikán Múzeumba.

 

 

Ajánlott link:

A Vatikán Múzeum online katalógusa:

https://catalogo.museivaticani.va/index.php

 

 

Írta: Maatkara

Közzétéve: 2022. november 11.