Szinkretizmus

 

 

A szinkretizmus megértése különösen fontos azok számára, akik valamilyen formában foglalkozni szeretnének az ókori egyiptomiak hitvilágával, mivel valószínűleg már az egészen korai időktől kezdve szerepet játszott a vallási gondolkodásukban[1], és az idők folyamán egyre inkább beépült a szakrális[2] eszmerendszerükbe. Ugyanakkor a jelenséget övező ma is élő számtalan tévhit miatt is érdemes alaposabban utánajárni a fogalom mögöttes jelentésének, amelyek főként a szó teológiai és vallástörténeti értelmezésének félreértéséből adódnak.

 

Ám mielőtt elmerülnék tanulmányom témájának mélységeiben, fontosnak tartom leszögezni, hogy kizárólag a szinkretizmus egyiptomi jellegzetességeivel és vonatkozásaival kívánok foglalkozni, azon belül pedig inkább az egyiptomi istenek egymás közötti szinkretikus kapcsolataival. Ennek legfőbb oka, hogy weboldalunk tematikáját elsősorban ez érinti, s terjedelmét tekintve is jobbnak láttam pontosabban körülhatárolni leírásom tárgyát, mely önmagában túl összetett ahhoz, hogy azt a maga teljességében mutassam be.

 

Maga a szinkretizmus szó a görög szünkrétiszmosz (összefogás, elegyítés) nyomán a szünkerannümi (elegyít) igéből származik, mely a szün- (össze) előtag és a kerannümi (kever) utótag összetétele, míg egy másik nézet szerint a görög szünkrétizó (összekeveredik, összekever) igéből származtatható. Eredetileg Plutarkhosz „a krétaiak összefogása külső ellenségek ellen” értelemben használta a Moralia című művében, míg Rotterdami Erasmus leveleiben ugyanezt a szót a protestáns egyházak összefogására alkalmazta. Ma már viszont alapvetően a különböző vallási, filozófiai, és műveltségi irányzatok, elemek elegyítését, illetve összehangolását értjük alatta. A vallástudományban a szinkretizmus fogalmát akkor használják, mikor az egyik vallás a másikra hat, két vallás egybeolvad, idegen istent fogadnak be, különböző isteneket azonosítanak, vagy két istent egyesítenek.

 

Kurt Rudolph a szinkretizmus súlypontjait a következőképpen határozta meg:[3]

 

  1. Szimbiózis: Együttélés, azaz amikor két vagy több isten kultusza egymás mellett van jelen egy adott helyen, kapcsolatuk viszont nem feltétlenül van a helyi istenekkel. Különösen gyakori volt ez az egyiptomi vendégkultuszokban[4].

  2. Amalgamizálás: Másként egyesülés, melyet Ozirisz és Ré összeolvadása kapcsán hozok szóba a szinkretizmus egyes fajtáinak ismertetésénél.

  3. Identifikáció: Egyik isten azonosítása a másikkal, az azonosított istenek önazonosságának feladása nélkül. Ez a leggyakoribb jelenség az egyiptomi szinkretizmusban. (Lásd: névformula, szinkretikus istennevek)

  4. Metamorfózis: Mikor egy isten átalakul és egy másik istenség képében jelenik meg. (Lásd: képi szinkretizmus, képmás és bá)

  5. Elszigetelődés: A szinkretizmus tulajdonképpeni tagadása, mely során teljes mértékben megmaradnak önálló isteni személyekként.

 

Jellegét tekintve a szinkretizmus lehet egyoldalú, mint az egyesülés (amalgamizálás) és kétoldalú, mint például az azonosítás (identifikáció), a befogadás (szimbiózis), és a metamorfózis (képi szinkretizmus). Az én felosztásomban a kétoldalú szinkretizmushoz tartozik még a névformulák és a szinkretikus istennevek használata, valamint amikor egy isten képmása vagy bája a másiknak.

 

A szóban forgó kifejezés óegyiptomi hitvilágban betöltött szerepének megértéséhez viszont többre van szükség, mint a szó eredetének, jelentésének tisztázása, hiszen ez esetben nem feltétlenül istenek „azonosítását”, „összeolvadását”, vagy „kiegyenlítődését” jelenti, még akkor sem, ha szó szerinti értelmezésben valóban az iménti fogalmak által határozható meg. Ezt a nézetet már túlhaladták, illetve elkülönítették a „benne lakozás gondolatával”,[5] de még ez az ún. „benne lakozás” állapota sem tartós, hiszen bármikor újra felbomolhat ez a kapcsolat, lehetővé téve, hogy ez által új szinkretikus egység jöhessen létre. E kapcsolat bensőségessége és tartóssága viszont esetről esetre változik. A ZÄS Amon-Ré formuláról írt meghatározásának pontosabb jelentését Hans Bonnet így fogalmazta meg 1952-ben, a Reallexikon 239. oldalán:

 

„Az Amon-Ré formula nem azt jelenti, hogy Amon Rében vagy Ré Amonban feloldódott. Azonosságot sem állapít meg. Amon nem azonos Rével. Megállapítja, hogy Ré Amonban van, azonban úgy, hogy nem vész el Amonban, hanem amennyire Amon is, úgy Ré is önmaga marad, úgyhogy mindkét isten önálló lehet, vagy más egységben jelenhet meg.”

 

Ez a meghatározás természetesen nem csak az Amon-Ré névformula értelmezésében segít, hiszen ugyanezt mondhatjuk el a többi szinkretikus formula, mint például az Atum-Ré, vagy a Szakhmet-Hathor esetében is. Az ezeket alkotó istenségek ugyanis – mint ahogy ez a fentebbi sorok olvasatából is kitűnik – a köztük lévő erős szinkretikus kapcsolat ellenére egyszersmind önálló istenszemélyiségek is, akik külön kultusszal rendelkeztek,[6] még akkor is, ha alakjuk olykor összemosódik más istenekével a róluk szóló mítoszokban. Mindezek ellenére azonban a Lexikon der Ägyptologie ezt a jelenséget továbbra is „Götterverschmelzung” („istenek összeolvadása”) címszó alatt említi.

 

Istennevek felhalmozásáról, illetve más istenek általi meghatározásról is lehetne beszélni. Ez talán a Napisten példáján keresztül válik a legvilágosabbá. Az Óbirodalomban folyamatosan nőtt Ré jelentősége. A IV. dinasztia uralkodói és leszármazottaik legtöbbször Ré nevével képzett neveket viseltek,[7] halotti templomaik alaprajzát pedig a Napisten nappali és éjszakai órákon át vezető pályájához igazították. Dzsedefré óta pedig a „Ré fia” cím is része a királyi titulatúrának. Az V. dinasztia idején naptemplomokat is emeltek Ré tiszteletére, így kiemelkedő szerepe már az építészetben is hangsúlyosabbá vált. A VI. dinasztiától kezdve pedig teremtői funkciója már olyannyira felerősödött, hogy amikor más isteneket is teremtőként említenek, akkor „Istennév-Ré”-nek nevezik, mint ahogy például ez Amon-Ré esetében is egyértelműen megfigyelhető. Már a Piramisszövegek is megemlítik Atum-Rét,[8] és Atumot teremtőként, tehát Réként értik alatta; a Középbirodalomtól kezdve pedig egyre gyakoribbakká válnak az ilyen jellegű kapcsolatok, mint például Szobek-Ré, Khnum-Ré stb. Mind közül a legjelentősebb azonban Amon-Ré lett, az Újbirodalom idején, aki teremtő és szoláris aspektusában Rével vált azonossá.

 

Akár úgy is lehet fogalmazni, hogy minden olyan istenben, aki teremtőként nyilvánult meg az idők során, Rét ismerték fel, ahogy a sólyom alakban tisztelt istenségekben Hóruszt, a nagy égi sólymot látták (Bonnet). Asszociatív gondolkodásukkal áll ez összefüggésben, mely mindenhol kapcsolatokat keres. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy minden olyan istenség hatóköre, amelyben egy másik is „benne lakozik”, új vonásokkal bővül, tehát hatalma kiterjedhet olyan dolgokra is, amelyek felett korábban nem volt, illetve lénye újabb megjelenési formákkal is gazdagodhat.

 

Kákosy László szerint az egyiptomiak valamennyi istenükben olyan természetfeletti erő meglétét feltételezték, amely alapvetően minden istennél ugyanaz, mégis eltérő mértékben élt bennük, illetve különbözőképpen nyilvánult meg rajtuk keresztül, ezért is azonosították őket oly szívesen egymással, ám az asszociatív gondolkodásuk révén ugyanez bekövetkezhetett az istenek azonos mitológiai vagy kultuszhelybeli származása miatt, illetve az egyforma, esetleg hasonló ábrázolásmódjuk, valamint a közös mitológiai szerepük okán is.

 

Mindezeknél azonban mélyebbre kell ásnunk, ha teljes mértékben át akarjuk látni e jelenség jelentését, hiszen a szinkretizmus természete igazán csak az istenek egymás közötti kapcsolatrendszerén keresztül nyilvánul meg, ahogy kifejeződéseinek formagazdagsága is csak így fedhető fel, elkülönítetten nem vizsgálható. Így aztán innentől kezdve ebben az irányban haladok tovább, s közben megpróbálok rávilágítani a szinkretikus kapcsolatok mögött rejlő sajátos gondolkodásmódra is, melynek tulajdonképpen a létét köszönheti.

 

Az istenek szinkretikus kapcsolatának kifejező eszköze lehet az úgynevezett névformula, mely egy olyan „mágikus formula”, amely kimondja, hogy egy isten, illetve megistenült uralkodó vagy a megboldogult személy bizonyos dolgokat tehet az ő valamely nevében, valamely neve által. Ennek egyik gyakorlati alkalmazása a mágikus Harris papirusz egyik litániájának szövegrésze szolgál releváns példaként, melyben a varázsló Su istent próbálja rávenni különféle veszélyek elhárítására:

 

„Szertefoszlatod a vihart, miután a zivatarfelhőket átragyogtad, ama Viharoszlató nevedben. Visszavered a tombolót, aki az Ősvízből jön elő, ama Tombolót visszaverő nevedben. Dárdáddal átdöföd a gonosz kígyót, ama Éles szarvú nevedben. Leszúrod azt, aki közelít hozzád, ama Hegyes szarvú nevedben”[9]

 

A formula magvát az m-rn=k pw: „abban a te X nevedben” határozói kifejezés adja. Ám mivel az m prepozíció eszközhatározó is lehet az egyiptomi nyelvben, Farkas Attila Márton szerint a névformulát célirányosnak is tekinthetjük, így az istenség eseti neve egyben funkcionális névnek is tekinthető. Ebből adódóan a „valamely neved által”, „valamely neved révén” jelentésben értelmezhetjük. A fent idézett példából még az is kiderül, hogy ez a funkcionális név olykor egyszerűen magának a cselekvésnek névként történő használata is lehet. Tehát N isteni személy X dolgot cselekszik az ő Xa neve által, vagyis azáltal, hogy az adott cselekvésre így nevezték el. A névformula általában (de nem mindig) metaforikus, s gyakran kifejezetten költői. Ilyenkor egy istenség neve valamilyen meghatározott jelentéskört testesít meg, melyet a hozzá rendelt funkcionális név kibővít, pontosabban metaforikusan egy másik tevékenységi területen alkalmaz. E költői jellegre a Piramisszövegek következő részlete szolgál sokat mondó példának: „Ő pedig (ti. Nut) átölel téged az ő Koporsó nevében, és téged őbelé helyeznek, az ő Sír neve révén.” Itt Nut égistennő sírként jelenik meg, mivel funkcionálisan az ég fogadja be a megboldogult király lelkét, mégpedig azáltal, hogy az eget sírnak is lehet látni, felfogni, értelmezni. A névformula tehát magyarázza magát, mint eljárást, és mint szisztémát.

 

S hogy mi köze mindennek a szinkretizmushoz? Erre talán a leideni Amon-himnusz következő sora segít rávilágítani: „Megfiatalodsz ebben a te Ré nevedben”[10] Ebben az esetben a Napisten neve pusztán jelölő szóként szerepel, melynek eredete és jelentése már az egyiptomiak számára sem volt világos, s szójátékokkal vagy névformulával sem igazán etimologizálták az egyiptomiak, annak ellenére, hogy esetenként a névformulát a szó eredetének és jelentésének kifejezésére is használták. A Napisten neve eredetének és jelentésének elhomályosulása azonban nem jelentette azt, hogy az isten lényéből, tulajdonságaiból és funkcióiból eredően ne lehetne kifejezni névformula segítségével hogy egy másik isten lényegében a Napistenhez hasonló, vagy vele megegyező jegyekkel, tulajdonságokkal rendelkezik. Su és Maat névformula általi azonosítása segítheti ennek megértését: „Te vitorlázol, a napbárka jó szelet kap, ama Maat neved révén.”[11] S az, hogy e névformula Sut, a levegő, a fény és az üresség istenét magával Maattal, az Igazság és a Világrend istennőjével azonosítja, azt fejezi ki, hogy Su isten magát a világrendet képviseli, létét maga is szavatolja, különösen, ha visszagondolunk arra, mikor karjaival Nut istennő testét tartja Geb isten felett. Magát a névformulát pedig vegyíthetik az „X aki Y” formával is, melyre Ehnaton egyik titulusában találhatunk példát: „Él Harakhty, örvendezik a horizonton az ő Su nevében, aki Aton.” Itt tehát Harakhty, Su és Aton azonosul egymással, anélkül, hogy a Harakhty-Su-Aton alakot közvetlenül használnák.

 

Ezzel pedig visszakanyarodtunk a szinkretikus névformulához/istennevekhez, mely az egyiptológiai szakirodalomban a leggyakoribb eszköze a szinkretikus istenkapcsolatok kifejezésének, melyre fentebb, Amon-Ré, Atum-Ré, Khnum-Ré stb. révén már számtalan példát láthattunk. Maguk az egyiptomiak azonban semmilyen írásjelet nem tettek az istennevek közé, mikor a szinkretikus kapcsolatok kifejezésének e módját választották, egyszerűen csak egymás mellé írták a neveket, mintha csak egy összetett szó volna. Néhányra ezek közül úgy lehet tekinteni, mint hasonló istenek egyszerű kombinációjára, vagy mint ugyanazon isten különféle aspektusaira. Utóbbira példa az Atum-Khepri forma, mely Ré-Harakhty napisten reggeli és éjszakai megtestesülése és együtt egy összetett alakját alkotják a napisten másik két fontos aspektusának. Más esetben különböző természetű istenek összekapcsolását fejezték ki így, mint például Amon-Ré esetében, akinél az egyiptomi teológusok Amont és Rét akarták kombinálni, mint egyesítése a világ legnagyobb látható és nem látható erejének. Ez a gyakorlat visszatükröződik az olyan asszociációkban is, amikor egy helyi istent egy jelentősebb istennel kapcsolnak össze (mint Szobek-Ré, vagy Khnum-Ré). Gyakran, ahogy először Hermann Junker mutatott rá, a helyi isten neve kerül a nem helyi, általában jelentősebb isten elé. Ezekben az esetekben a jelentősebb isten hatalmát megosztotta a helyi istennel, ugyanakkor a nem helyi isten befolyásra tehetett szert helyi szinten. A három vagy többtagú szinkretikus istenneveknél azonban a helyi és állami jelentőségű istenek viszonya ilyen módon nem állapítható meg, hiszen Ptah-Szokarisz-Ozirisz esetében például Ptah és Ozirisz egyaránt jelentős állami istenek voltak, s nem is a Junker által megállapított sorrendben írták az istenek nevét.

 

Azt azonban nem árt tudni, hogy a szinkretikus névformulák használata nem egyetemes érvényű, mivel egyes szinkretikus istenalakoknak saját neve is lehet, mint például az Ozirisz-Ápisz névformulából képzett Szerápisz elnevezés, illetve a Hórusz-Széth formula helyett sokszor használt Herifi (Kétarcú) megnevezés. Ugyanakkor arra is van példa, hogy bár névlegesen az isten személyazonossága megmarad, mégis önmagától alapvetően idegen vonásokat vesz fel. Lásd például az Égi tehén mítoszát, amely csak Hathort említi név szerint, megjelenésében, illetve viselkedésében mégis Szakhmetre emlékezteti az olvasót. Ugyanerre példa Basztet és Szakhmet kapcsolata is, mivel mindkét istennő megjelenhetett ugyanabban a formában, ám az általános alakjukról (oroszlán fejű istennő, fején háromosztatú parókával, napkoronggal, homlokán pedig ureusz kígyóval) készült szobrok feliratozásánál mégis rendszerint csak az egyikük neve olvasható.

 

Képi szinkretizmusról alapvetően akkor beszélünk, amikor két vagy több isten azért alkot egymással szinkretikus kapcsolatot, mert képi ábrázolásuk azonos, illetőleg hasonló, esetleg egymással rokon megjelenési formával rendelkeznek. A sólyom fejű Ré-Harakhtyt például a XX. dinasztiától kezdve a sírokban és a sztéléken az ugyancsak sólyom fejű Szokariszhoz vagy Ptah-Szokariszhoz kapcsolódó testhelyzetben ábrázolták, Ozirisz tagolatlan testével és keresztbe tett karjaival; ilyenkor csak a napkorong és a feliratban szereplő név utal a Napistenre. Anubisz és Upuaut is közel áll egymáshoz sakál alakjukat tekintve, ahogy a macska is egyaránt utalhatott Rére (kandúr) és Basztetre (nőstény macska), de a sólyom is jelképezhette Hóruszt, Rét, Montut, Szokariszt, vagy más sólyom alakú isteneket.

 

Ugyanakkor az egyes attribútumok[12] is tartozhattak egyszerre több istenséghez. Maat és Imentet például egyaránt viselhetett fején strucctollat, ahogy Ízisz és Hathor is megjelenhetett Hathor koronával (tehénszarvak között a napkoronggal) a fején a XVIII. dinasztia korától kezdve. Ezekben a képi azonosságokban a szabad asszociálásban lelt örömük mutatkozik meg, amely egy istennek további megjelenési formákat kölcsönöz, tovább bővítve ezzel lénye sokszínűségét. A Napisten esetében például olykor az Ozirisszal (akinek a funkciójába belép Szokarisz) való éjszakai egyesülésére utal, miközben a sólyom fejű Harakhtyként még Hóruszt, Ozirisz fiát is megtestesíti, aki apjához látogat az alvilágba, és ott Hór-Duatiként vagyis „túlvilági Hóruszként” jelenik meg.

 

Az óegyiptomi vallásban tehát sok lehetőség nyílik két istenség közötti kapcsolat megfogalmazására, de ezeket esetről esetre a legnagyobb gondossággal választották ki és alkották újjá. A szinkretizmus mellett a következő, önmagában is tovább differenciált lehetőség ismerhető fel:

 

A családi kötelék, amelyben egy adott istenség egy másik hozzátartozójaként jelenik meg. Ez elősegíthette egy idegen istenség kultuszának elterjedését ott, ahol korábban nem létezett, ugyanakkor a korábbi helyben tisztelt istenség kultusza is fennmaradhatott, s így elfogadhatóbbá vált az új isten megjelenése a helyi lakosság számára. Jó példa erre a Hórusz és Széth története is, amelyben Néith istennő azt ajánlja az Isteni Kilencségnek, hogy az egyiptomi trón elvesztése miatt engesztelésül tegyék gazdaggá Széthet azzal, hogy Ré leányai közül Anatot és Asztartét adják neki feleségnek, ez pedig tulajdonképpen mitológiai alapot adott e két idegen eredetű istennő kultuszának elterjedéséhez Egyiptomban. Ám nem csak az idegen eredetű istenekkel történhetett így. I. Szeszósztrisz uralkodása idején, Thébában Mut kultusza került előtérbe Amonetével szemben, így Amon hitvesének szerepét ő vette át. Mindez azonban nem jelentette Amonet tiszteletének végét, mert helyi istenségként az istennő továbbra is jelentős maradt a városban és térségében.

 

Az olyan állítások esetén, melyek szerint egy isten (vagy a fáraó) „képmása”, „megjelenési formája” vagy ja[13] a másik istennek, szintén a szinkretizmus egyik fajtája ismerhető fel. Amont például szinkretikus formájában Amon-Réként a következőképpen jellemzik: „első megjelenési formáját (kheperu)[14] Réként alkotta” – tehát a szinkretikus alaktól függetlenül, melyben felveszi Ré vonásait, Amon átmenetileg megjelenhet teljesen Réként. Egy másik példa Khnum, akit Ré jának tartottak Elephantinében, mivel a kos Ré egyik megjelenési formája is lehet, de mindemellett Esznában Su, Hüpszeliszben Ozirisz, Antiónéban pedig Geb jaként is megjelenik. Egy ugyancsak szemléletes példa Ré két leánya, Basztet és Szakhmet kapcsolata,[15], akiket sokszor annyira egynek éreztek, hogy számos amulett vagy szobrocska esetében – hacsak nincsenek felirattal ellátva – nem lehet tudni, melyik istennőt ábrázolják, mivel Basztet is megnyilvánulhat a Szakhmetre jellemző oroszlán fejű nő alakjában, fején háromosztatú parókát és napkorongot, homlokán pedig ureusz kígyót viselve. A Későkori epagomena napokon az „év járványát” okozó Szakhmet istennő jóindulatát úgy próbálták elnyerni, hogy Basztetet formázó amuletteket is készítettek, melyeket aztán Szakhmetnek ajánlottak fel áldozati ajándékként, mivel úgy hitték, ha az istennő lenyugszik, macska alakot ölt, s ebben a formájában Basztetként nyilvánul meg. Ennek a hitelvnek a szépirodalomban is fellelhető a nyoma, mivel a démotikus verzióban ránk maradt ún. Napszem-mítoszban[16] Thot majom alakban próbálja visszacsalogatni Egyiptomba a haragvó istennőt, aki pillanatnyi hangulatának megfelelően hol tomboló oroszlánná, hol szelíd macskává változik.

 

Végül, alkalmanként komplikált teológiai kijelentésekkel is találkozhatunk két isten „egyesüléséről”. Amon esetében például a leideni Amon himnusz szerint Ré és Amon egyesültek,[17] ugyanakkor számos más szövegben Ozirisz és Ré egyesüléséről írnak. Ezt a kapcsolatot, melynek jelentősége az Amarna kor után megnőtt, teológiailag nyilvánvalóan mindig újragondolták, és a Későkorban még a kultuszban is végrehajtották. A Koporsószövegek szerint Ozirisz „Réként jelenik meg”, valamint Ozirisz és Ré ja Mendészben találkoznak és ott „egyesült vá” válnak.[18] IV. Ramszesz abüdoszi sztéléje szerint ez az egyesült bá „egy szájjal” beszél. Úgy tűnik ennek az elképzelésnek a képi ábrázolása látható Nofertari sírjának egyik jelenetében, ahol Ízisz és Nephthüsz között kos fejű múmia áll, a következő felirattal: „Ré az, amikor Oziriszben nyugovóra tért”, és „Ozirisz az, amikor Rében nyugovóra tért” – tehát tudatosan nyitva maradt a kérdés, hogy a két isten közül melyik tért nyugovóra a másikban! Az értelmező felirat – a Halottak könyve 180. fejezetén keresztül tett kitérőn át – idézet a Naplitániából, amelyben Ozirisz újra és újra Ré megjelenési formái között található, és mindketten feloldódnak az „Egyesült” alakban. Emellett a napkorong és a kosfej az éjszakai Napistenre utal, míg a múmiaforma és a két istennő Oziriszhez tartozik. Kos fejű Ozirisszel már a Horemheb memphiszi sírjában fellelhető egyik himnuszban is találkozhatunk, illetve Merneptah örökhajlékában. I. Ramszesz, I. Széthi, és még néhány királyné sírjában egy másik halotti istenség, Anubisz kos fejű férfiként való ábrázolására bukkanhatunk. Erik Hornung szerint ez azt a célt szolgálta, hogy Anubiszt a Napisten éjszakai formájához tegyék hasonlatossá.

 

Amikor Ízisz és Nephthüsz a ramesszida (XIX-XX. dinasztia, kb. i.e.: 1295-1070-re tehető) királysírok bejárata fölötti programszerű jelenetben a napkorongot imádják, az égitest alakjában valójában mindkét istennek – Rének, valamint dédunokájának, Ozirisznak is – hódolnak. A Halottak könyvében a két istent annyira egynek érezték, hogy neveik sok helyen felcserélhetőek egymással. A túlvilági bíróság esetében azonban kérdéses, hogy a két alapvetően különböző isten közül tulajdonképpen kit illet elsőbbség. Az Amduatban a Napisten holtteste egyben Ozirisz holtteste is.[19] Úgy gondolhatnánk, hogy a Ré-Ozirisz szinkretikus formula ez esetben helyén való, és a név már önmagában is felold minden nehézséget és bizonytalanságot, ám az egyiptomi teológusok tartózkodtak attól, hogy Ré és Ozirisz e kapcsolatában szinkretizmust lássanak.[20] Képi ábrázolásban van erre utalás, amikor Ozirisz egy kiegészítő napkoronggal szoláris aspektust kap. Ezzel a gondos különbségtétellel segítséget nyújtanak számunkra abban, hogy a szinkretizmust a többi istenek közötti kapcsolatról is lefejtsük.

 

Ré és Ozirisz egyesülését Nofertari sírjában a kos fejű múmia alak szimbolizálja. Egy ramesszida kori sírban[21] az ismert formulát még a „naponta” időhatározó követi – naponta eltűnik Ré Oziriszban és Ozirisz Rében, majd ez a kapcsolat minden nap újra fel is bomlik. A megölt isten, Ozirisz alakjában az egyiptomiak az elkerülhetetlen halálos végzettel találkoztak, mely elől még az istenek sem tudtak kitérni. Egy eredetileg királyi jog általánossá válásának köszönhetően a Középbirodalom óta minden elhunyt „Ozirisszá” vált; címként vagy szerepköri megjelölésként viselve a saját neve előtt az isten nevét. Itt nem a Túlvilág urával való tényleges azonosságra kell gondolni, ez inkább úgy határozható meg, hogy halála által az ember egy „előre megalkotott” szerepbe lépett, ami az Ozirisz nevet viselte. A holtak birodalmába történő napi leszállása miatt Rének is „Ozirisszá” kellett válnia, hiszen meghal, és holttestként jelenik meg az alvilágban.[22] Ebben az esetben viszont az egyiptomiak valódi egyesülést képzeltek el. Ré nem az „Ozirisz” címet veszi fel, mint a többi halott, hanem annyira bensőségesen veszi magára a Fáradt Szívűt,[23] hogy ketten egy testet alkotnak és „egy szájjal tudnak beszélni”. Úgy tűnik tehát, hogy Ozirisz ténylegesen feloldódott Rében és éjszakai Nappá vált, aki a túlvilágiakat ébreszti fel halotti álmukból. A két istennek ez a kapcsolata azonban csak rövid ideig tart. Amikor a Napisten reggel újra megjelenik a horizonton, már nem Ozirisz többé, a halál minden bilincsétől megszabadul. A túlvilágon egy „képmása” mint az isten külső burka marad vissza, amelyben Ré és Ozirisz egy volt.[24] Kettejüknek ez a naponta ismétlődő, tartalmában viszont világosan körülhatárolt egyesülése más jelenség, mint amit Amon és Ré szinkretikus összekapcsolása jelent, akiket már „kötőjeles istenekként” is jellemeztek.

 

A politeizmus már a nevek és alakok sokasága által fölveti az istenségek közötti kapcsolat problémáját, függetlenül attól, hogy megkísérli-e őket nagyobb rendszerbe illeszteni vagy nem. Az egyiptomiak világosan érzékelték ezt, és megkísérelték föloldani gondosan egymásra épített formulákkal, melyek közül a legfontosabb és legősibb a szinkretizmus. Mivel nem szisztematikusan, hanem asszociatívan jár el, és nem jelenti az érintett istenek azonosítását, összeolvadását, hanem inkább egy istennek a másik általi „meghatározását” (D. Kurth), ezért különböző alakú,[25] sőt alkalmanként különböző nemű[26] istenségeket is összekapcsolhat. Ezen felül nemcsak két, hanem három, négy, vagy akár öt isten is összeállhat új egységgé, új kultusz tárgyává.[27] Ezek a formulák már-már összetett kémiai képletekre emlékeztetnek és akár azok, úgy a szinkretikus kapcsolatok is bármikor elemeire bonthatók, az egyes tagok pedig egy új, teljes mértékben más kapcsolatot létesíthetnek anélkül, hogy egyéni sajátosságukat feladnák.

 

Nem feltétlenül igaz, hogy ezen összekapcsolódások célja a különböző vallási igények kiegyenlítése volt, ahogy azt még Bonnet feltételezte. Az egyiptomiak eltűrték, egymás mellé állították a világ feszültségeit és ellentmondásait. Számukra nem volt olyan magától értetődő a kizárólagosság, mint nekünk, a vagylagosságot részesítették előnyben. Ez az ún. „részesség törvénye”, mely szerint valakinek vagy valaminek egyszerre többféle természete is lehet. Így lehetséges, hogy az istenség ember, növény vagy állat egyaránt lehet, valamint hogy az ég adott esetben tekinthető tehén alakú istenségnek (Hathor, Bat, vagy Mehet-weret), víznek (égi Nílus, melyen a Napbárka utazik), vagy emberi alakban a karjaival és lábaival támaszkodó Nut istennőnek, akit egyúttal apja, Su és az ő testéből származó Heh lények is tartanak. A föld is lehet ugyanígy olykor lapos korong, más esetben apaisten (Geb) vagy két egymásnak hátat fordító oroszlán (Aker), esetleg valami más. S ahogy az ég és a föld lényege is számtalan módon fejezhető ki a részesség törvénye révén, úgy maguk az istenek is lényegüket tekintve képlékenyek, teljes egészében nem körülhatárolhatók, mint ahogy ezt a szinkretizmus is mutatja.

 

Következésképpen Amon-Ré nem Amon és Ré szintézise, hanem egy új alak, amely a két régi isten mellé lép. Persze beszélhetnénk akár valláspolitikai szükségszerűségből alkalmazott „kiegyenlítésről” is, viszont legtöbbször ez sem tekinthető helyénvalónak, mint például Ptah és Naunet vagy Harmakhisz, Khepri, Ré és Atum esetében. Az utóbbi példában a Napisten három formája[28] van jelen a nagy Szfinxben (Harmakhisz), amely ugyancsak Ré egyik megjelenési formája. Az istenség emberi partnere a nagy Szfinxben tehát egyszerre ismeri fel a Napisten három alakját, napi pályájának univerzitását. A Szfinxszel egyesülve a nevek és alakok négyessége a megszólításban és a kultikus tiszteletben az ember számára egy új partnert eredményez, a kultusz számára is valami új jön létre ebben a szinkretikus kapcsolatban.

„Világossá válik tehát, hogy a szinkretizmusnak egyáltalán nem volt »monoteista tendenciája«, hanem a monoteizmus erős ellensúlyát képezte, amíg kiegyensúlyozott határok között maradt. A henoteizmust, az egy isten kiemelt tiszteletét puhította, és akadályozta abban, hogy monoteizmusba csapjon át. Arra való törekvés látszik ugyanis ebben, hogy ne egy Egyetlent különítsenek el a többi istentől; hanem Amonban Rét is, Harmakhiszban a Napisten további alakjait is jelenvalónak érezzék és kultikusan tiszteljék. Így erősödik az a meggyőződés, hogy az ember isteni partnere nem egy Egyetlen, hanem a sokaság.”[29] – írja Hornung.

 

 

Hieroglif

Átírás

(MDC-ben)

Jelentés

ra-Hr-Axt-jtm

Ré-Harakhty-Atum

bAst-mnHyt

Basztet-Menhit

jmn-ra

Amon-Ré

ptH-zkr-wsjr

Ptah-Szokarisz-Ozirisz

 

 

Ajánlott link:

A kos fejű, múmia testű Napisten ábrázolása Nefertari-Merentmut sírjából, Királynék Völgye.

http://www.fotosdeegipto.galeon.com/reina_ar/nefertari3.jpg

 

Ré-Harakhty-Atum Roy sírjában (Dra Abu el-Naga):

http://3.bp.blogspot.com/-W1g0EId96L8/Te_HGsZbARI/AAAAAAAAAXA/ZYhR8jXB294/s1600/ra.jpg

 

Ptah-Szokarisz-Ozirisz III. Ramszesz sirjában (KV11):

http://www.artofcounting.com/wp-content/uploads/2010/11/KV11_blackwig.jpg

 

Karnakban a hüposztil csarnok egyik oszlopán található meg Mut-Uadzset-Szakhmet-Basztet szinkretikus istennő:

http://www.memphis.edu/hypostyle/images/small_columns/mut_wadjet_sekhmet_bastet_75c1.jpg

 

 

Képek:

A hieroglif táblázatot, a fotókat és a képaláírásokat Maatkara készítette.

II. Ramszesz áldozatot mutat be Ré-Harakhtynak, I. Széthi temploma, Théba, Nyugati Part.

Jelenet III. Ramszesz templomából, Medinet-Habu. A kos fejű Khnum mögött az oroszlán fejű nőként megjelenő Basztet-Menhit áll. Az istennő a fején napkorongot, homlokán ureusz kígyót visel, egyik kezét védelmezőn Khnum felé nyújta, a másikban ankh jelet tart.

Jelenet III. Ramszesz templomából, Medinet-Habu. Bár a jelenet erősen sérült, a hieroglif szöveg alapján egyértelműen megállapítható, hogy Ptah mögött ezúttal nem Szakhmet, hanem Basztet jelenik meg, oroszlán fejű nőként, a fején ureusz kígyóval.

 

III. Ramszesz áldozatot mutat be Amon-Rének, aki az "Istenek királya", az "Ég ura" és az "Istenek fejedelme" jelzőket viseli.

Ezen a festett homokkő sztélén Nekhbet-Renenutet istennőnek mutat be áldozatot a sztélé tulajdonosa. Újbirodalom, 19-20. din.

 

 

 Írta: Nehebkau

 

 

Felhasznált irodalom:

Ancient Egypt – History & Chronology

(http://www.narmer.pl/indexen.htm)

Dobrovits Aladár és Kákosy László: Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák (Móra Kiadó, Budapest 2012)

Dr. Győry Hedvig: Az év járványa (Lege Artis Medicinae, 13. évfolyam 1. szám, 2003)

Erik Hornung: Az egy és a sok – Az óegyiptomi istenvilág (Typotex Kiadó, Budapest 2009)

Farkas Attila Márton: Filozófia előtti filozófia – Szimbolikus gondolkodás az ókori Egyiptomban (Typotex Kiadó, Budapest 2003)

Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Osiris Kiadó, Budapest 2005)

Luft Ulrich: Ptah, Memphisz istene és köre (Ókor folyóirat, VII. évfolyam, 1-2. szám, 2008)

Richard H. Wilkinson: The Complete Gods and Goddesses of Ancient Egypt (Thames & Hudson Ltd, London 2003)

Tótfalusi István: Idegen szavaink etimológiai szótára (ANNO Kiadó)


 

[1] Talán már a II. dinasztia korában is lehet egy Hórusz-Min kapcsolattal számolni, s ebből adódóan Bonnet szerint a szinkretizmus kezdettől fogva az egyiptomi szellemiség része volt. Az Óbirodalomban viszont ennek még korántsem volt olyan jelentős szerepe, mint a későbbi korokban, annak ellenére, hogy szinkretikus formulákkal már a Piramisszövegekben is találkozhatunk.

[2] Latin eredetű szó, jelentése: isteni, szent, szentségekkel kapcsolatos; egyházi, kultikus jellegű.

[3] „Synkretismus – vom theologischen Scheltwort zum religionswissenschaftlichen Begriff”: Humanitas Religiosa. Fs. H. Biezais zum 70. Geburtstag, Stockholm, 1979, 194–212.

[4] Ennek egyiptomi kifejezése a Hrj-jb és a helységnév (a templom, a város stb. neve) alkotta szóösszetétel.

[5] A Zeitschrift für ägyptische Sprache und Altertumskunde (ZÄS) 1939-ben megjelent 75. számának 45. oldalán található meghatározás szerint az Amon-Ré szinkretikus formula „csupán azt állapítja meg, hogy Ré Amonban van”.

[6] Vannak viszont olyan istenek is, akik esetében nem bizonyítható, hogy önálló templomi kultusszal rendelkeztek, mint például: Aker, Hu, Szia és a Hórusz-fiúk. Ők viszont nem kevésbé valóságosak, és nem mondható el az sem, hogy jelentéktelenebbek volnának. Tehát nem feltétlenül igaz, hogy az önálló templomi kultikus tisztelet az egyetlen jele annak, hogy az isten önálló személyiség, aki független a más istenekkel való összeolvadása által keletkezett szinkretikus istenalakoktól.

[7] Ré nevének legkorábbi előfordulása először a II. dinasztia idejéből származó személynevekben mutatható ki egyértelműen, a királyok közül elsőként a dinasztia második uralkodója Hórusz nevében (Nebré) lelhető fel ebben az időben. Ezt követően még egy uralkodó veszi fel a Napisten nevét a dinasztia fáraói közül, majd legközelebb a III. dinasztia 5. uralkodója, Khaba esetében köszön vissza ez a szokás. Őt Abüdoszban Noferkaré, Szakkarában pedig Nebkaré néven említik a királylistán. Mindhárom esetben árulkodó jel, hogy a napkorong hieroglifája mindig a legelsőként szerepel a nevet alkotó jelek közül, ami a későbbi korokhoz hasonlóan az isten iránti hódolatra utalhat. E kirívó esetek ellenére viszont az isten nevének előfordulása csak Khufu örököse, Dzsedefré uralkodása idejétől válik általánossá a fáraók nevében, ami arra utal, hogy Ré kultusza csak ebben az időben válik igazán fontos politikai tényezővé Egyiptomban.

[8] Például a Piramisszövegek 145-ös mondásában, de még másutt is említik a szövegekben.

[9] p. Leiden II, 2.

[10] p. Leiden I. 334 vs. IX, 8.

[11] p. Harris II, 3.

[12] Latin eredetű szó, jelentése lényegi jegy. A vallásos témájú képzőművészeti ábrázolásban az istenek, hősök, szentek megkülönböztető jegyei, jelvényei.

[13] A bá (bA) rendkívül összetett fogalom. A szó többes száma (bAw) hatalmat (fizikai jellemvonások + indítékok erkölcsi hatóereje) jelent, tehát tulajdonképpen aktív erőfogalom, ami azonban emberfeletti, hiszen isteneknél és fáraóknál említik a szövegek. Ez a hatalom tartalmazza az alakváltó képességet, erre az emberfeletti tulajdonságra a bá-lélek képes a halotti szövegek szerint és segítségével. Az élet során ez az erő elsősorban a testen keresztül nyilvánul meg. A bá madáralakja világosan mutatja, hogy a túlvilági (égi) út bejáráshoz szükséges mobilitás, a sírból való ki- és bejutás, valamint a napbárkára való felkerülés nagyon fontos összetevője ennek a lélekformának. Néha a sír közelében egy fán ülve mutatják az ábrázolások. Kezdetben madárként (jabiru-gólya), majd az Újbirodalomtól ember fejű madárként ábrázolják, emberi karokkal. Isteni jellegére vall az alul felkunkorodó szakáll is, melyet általában az istenek szoktak viselni. A bá szó etimológiailag a kos szóval is kapcsolatba hozható, ezért a nemzőerő fogalma is hozzátársul. Egy isten megjelenési formáját, illetve természetben megjelenő manifesztációját is jelölheti. A főnixmadár például Ré napisten bája, a szél pedig Su légistené. Olyan szövegekben ahol különböző istenek egymáshoz való viszonyáról, azonosításáról van szó, gyakran olvashatjuk, hogy X isten Y istennek a bája. A bák lehetnek alsóbb rangú isteni lények is. Egyes városokban, mint Hierakónpolisz (Nekhen), Butó (Pe) és Héliopolisz, bá-csoportokat tiszteltek, és ezeket valószínűleg azonosnak gondolták az ősi királyok lelkeivel.

[14] Transzliterációs átírásban: xprw

[15] Nem csupán Szakhmet és Basztet viselhette azonban a „Ré leánya (vagy szeme)” jelzőt, hanem más oroszlánalakú istennők is, mint például Tefnut, Hathor, Mehit, Uadzset (aki eredetileg kobraistennő volt) és Weret-Hekau, akiket olykor mind azonosnak tekintettek, mivel mind a Napisten gyermekei és védelmezői.

[16] E mítosz egyes változataiban viszont nem a pávián alakú Thot próbálja visszacsalogatni Tefnut oroszlánistennőt – aki a visszaérkezése után frigyre lép fivérével, Suval – hanem a Suval is összekapcsolt thiniszi Onurisz (Anhur), aki a Tefnuttal is azonosított núbiai eredetű Mehitet csalogatja, vagy kényszeríti vissza Ré utasítására Egyiptomba.

[17] A „Ré maga egyesült az ő testében” talán azt jelenti, hogy Ré lényének teljes gazdagságával jelen van Amonban (mint Amon-Ré).

[18] CT I 191-192, illetve IV 276-281.

[19] Amduat II 124, a 6. órában.

[20] Csak a XXI. dinasztia korában található meg szórványosan a „Ré-Ozirisz, a nagy isten” formula. Ebben az időszakban Ré és Ozirisz egyesüléséből egy új univerzális isten lett.

[21] A thébai 290. számú sírban, de ehhez még további párhuzamként felhasználhatóak a 335. és 336. sírban talált további utalások is.

[22] Az Amduat 6. órájában, I. Széthi sírjában.

[23] Ozirisz egyik jelzője, de az Ozirisszá vált halottat is így nevezik. (Kóthay Katalin Anna – Gulyás András: Túlvilág és Mindennapok az ókori Egyiptomban – Bíbor Kiadó, Miskolc 2007, 34. oldal) Jelen esetben a „Túlvilág ura” jelző szinonimájaként szerepel.

[24] Amduat II 193 (4. jelenet)

[25] Mint például a sólyom alakú Hórusz a legkülönfélébb istenekben, de ahogy Bonnet is írja: „A benne lakozás nem azonosítás; ezért nem követeli meg az alak azonosságát.” (ZÄS 75 [1939] 45)

[26] Ilyen jellegű azonosítások például Néith-Ozirisz (Amduat Nr. 803), Ptah-Naunet (Memphiszi teológia, 51. sor), vagy Mut-Min (Halottak könyve 164. fejezetének néhány jelenete, XXI. dinasztia) Ez a szokatlan összekapcsolás tehát nem csak androgün istenségek (mint Néith) esetében fordul elő.

[27] Háromtagú szinkretikus kapcsolat például a Ptah-Szokarisz-Ozirisz vagy a női Nekhbet-Renenutet-Hathor forma, de négytagú kapcsolatra is van példa, mint Amon-Ré-Harakhty-Atum, vagy Harmakhisz-Khepri-Ré-Atum, ám a rekordot Ré-Harakhty-Ptah-Szokarisz-Ozirisz tartja a XXI. dinasztia korából.

[28] Khepri a Napisten reggeli alakja, Ré a napközbeni, Atum pedig az esti megtestesülése.

[29] Erik Hornung: Az egy és a sok – Az óegyiptomi istenvilág (Typotex Kiadó, Budapest 2009) 77. oldal