2012. október 21 - november 6. közötti utam képeiből láthatsz itt egy rövid válogatást.

Kom-Omboban a templom közelében nyilt egy múzeum, ahol Szobek kultuszának különböző emlékei vannak kiállitva. Például krokodilmúmiák a Későkorból.

Szobeket ábrázoló gránit szobor, mely felajánlási (votív) ajándék volt az istennek. Ez is Kom-Ombóban van kiállítva a Krokodil Múzeumban.

Egy Nebnefer nevű pap áldozati ajándéka, aki III. Amenhotep uralkodása alatt élt. Egy pár krokodil látható egy minden oldalán dekorált talapzaton. A tárgy Szobeket Hathorral kapcsolja össze, akit olykor feleségének tekintettek. Nebnefer az egyik oldalon Szobeket imádja, a másikon pedig az uralkodót. Még egy kép.

Dendera, Hathor temploma.

Ha átmész a kapu alatt érdemes felfelé nézni. :) A templom teteje az ég, ezért az éghez kapcsolódó ábrázolások találhatók rajta.

 

A templom teteje az ég, ezért az éghez kapcsolódó ábrázolások találhatók rajta. Denderában csillagászati mennyezettel találkozhatsz, amelyen megtalálható néhány asztronómiai motivum is. Jobbra Nut istennő lába illetve, a megszülető skarabeusz alakú Napisten látható.

 

Csillagászati mennyezet Denderában. Majdnem középen a Mérleg.

Balra a Skorpió. A fekete négyzet jelöli milyen volt a mennyezet a megtisztitás előtt...csupa korom.

Nut istennő napnyugtakor lenyeli a Napistent.

A következő fotókon a csillagászati mennyezet újabb részletei láthatók.

Dendera. Az alsó sorban jobbra a sólyomfejű Ré halad a bárkájában előtte Su és Nut látható.

Dendera.

Dendera.

 

 

Papok haladnak a tető felé ezen a keskeny folyosón Denderában.

Deir el-Medina, itt található a Királyok Völgye sirjain dolgozó munkások falujának maradványa. Ők maguk is csodálatos sirokkal rendelkeztek, azonban ott fényképezni tilos!

Deir el-Medina, itt található a Királyok Völgye sirjain dolgozó munkások falujának maradványa.

Ez pedig már Hatsepszut temploma Deir el-Bahariban. A felvételen a punti expedició jelenetei.

Hatsepszut temploma Deir el-Bahariban.

Hatsepszut várandós édesanyja Khnum és Heket társaságában.

Hórusz, Edfu.

Oszlopfők Edfuban. Ezek a templomban az ég és a föld között található dolgok, ezért gyakran növényeket formáznak. Korábban főleg a nyilt- és zártfejű papirusz oszlopfők domináltak, de a Későkorban már mindenféle növényi motivummal, igy például pálmával is találkozhatunk.

Kezdőlap

Előző oldal

Következő oldal