Tefnut

 

A héliopoliszi teológia szerint Tefnut Atum leánya és Su testvérfelesége volt. Ők hárman alkotják a Héliopoliszi Enneád első generációját. Tefnut a pára istennője, nedvességgel való kapcsolatára számos alkalommal utalnak[1], de valódi szerepe ennél sokkal összetettebb.

 

Nevének pontos etimológiája és jelentése nem ismert. Egyes feltételezések szerint a tfn – felemelkedni igéből ered, de elképzelhető az is, hogy hangutánzó szóról van szó, és az istennő kiköpés általi teremtésével[2] áll kapcsolatban. Ursula Verhoeven szerint azonban az istennő neve „Változót” jelent, mely a Hold különböző fázisaira utalna. Tefnut holdfázisokkal való kapcsolatát igazolni látszik, hogy az istennő megjelenhet az ún. lunáris processziók[3] ábrázolásain, a héliopoliszi kilencség többi tagjával együtt.

Tefnut teremtéséről az Atumról szóló leírásban olvashatsz. Su és Tefnut születésének ugyanakkor ismert egy más verziója is, az Ebers papirusz szerint Ízisz adott nekik életet Khemmiszben.

 

Eredeti természetére talán a Piramisszövegek adhatnak magyarázatot, ahol többször utalnak rá úgy, mint „színtelen alak”. James P. Allen úgy véli, hogy míg Su az élők világának atmoszféráját jelképezi, addig Tefnut a Túlvilág atmoszféráját. A Piramisszövegek 1405. mondása szerint: „A föld (Geb) az ég (Nut) alatt a te karjaid által van felemelve, Tefnut.”[4]

Más, párjával egymást kiegészítő szerepe is van az istennőnek, míg Su a száraz levegőt szimbolizálja, addig Tefnut a párás levegőt. Ők azonban nem csak a kozmosz egyes részeinek megformálói, hanem mint Geb és Nut, a világegyetem két alapelemének szülei, a teremtés nélkülözhetetlen alkotóelemei. Ez utóbbit fejezik ki a Koporsószövegek egyes részei is (CT II. 396, III 383.), melyekben Su és Tefnut úgy jelennek meg, mint a kezdeti létet megalapozó „Két Dolog” (jptj-sntj), mely szó szerinti fordításban „Két Szám”-ot jelent, és a teremtés aktusa során végbemenő differenciálódásra utal[5], melynek az első istenpárként Su és Tefnut jelentik a kezdetét. Rendkívül szoros, egymást kiegészítő kapcsolatuk, alkalmassá tette őket arra, hogy olyan dualista képzeteket társítsanak hozzájuk, mint például a Két szem[6] (jrtj), a nappali és az éjszakai bárka, a kelet és a nyugat. A két oroszlán (rwty) formájában, nem csak a tegnapot és a holnapot testesítik meg, de az örökkévalóság két formáját is, Su a neheh (örök megújulás), Tefnut a dzset (örök megmaradás).

 

A Középbirodalomra jellemző Koporsószövegekben az istennő szerepe fontos fejlődésen megy keresztül, azonosítják Maattal, a Világrend princípiumával. A Koporsószövegek 80. fejezetében (CT II. 32-33) Atum így beszél az istenpárról:

"Él az én leányom, Tefnut,

ő fivérével, Suval lesz.

Su neve Élet, Tefnut neve Maat.

Ikerpárommal élek, két ivadékommal élek.

Kettejük között vagyok,

egyik mögöttem, (másik) előttem.

Élet, és leányom, Maat alszanak,

egyik bennem, másik körülöttem.

Föléjük emelkedem,

két karjuk körülfon engem.”[7]

 

Már a Koporsószövegekben találkozhatunk az elképzeléssel és még a Görög-római korban is előfordul, mely szerint egy alkalommal Su és Tefnut elhagyták apjukat és hamarosan elvesztek a teremtőistent körülvevő sötétségben. Atum nagyon egyedül érezte magát ezért levette homlokáról az „egyetlen szemet” (wat) és elküldte azt, hogy hozza vissza eltévedt gyermekeit. A történet egyes változatai azt sugallják, hogy a testvérpár hosszú időn át volt távol.

 

A memphiszi tradíció Tefnutot Ptah nyelvével azonosította, ezáltal az isteni teremtés eszköze lett. Az istenpár Ptahhal való kapcsolata visszatükröződik a későkori Hibisz-templom egyik reliefjén is, ahol Ptah ülő alakja előtt két bá-madár látható, akiket a felirat Sunak és Tefnutnak nevez.

 

Mint a Napisten első leánya, ő is lehet az Isten keze. Nagyon gyakori jelzője a „Ré leánya”. Mint ilyen Napszem, aki azonosul az ureusszal. A „Láng Úrnője”, a Napisten homlokán, védelmezi és megsemmisíti ellenségeit.

Az Egyiptomból elvándorló dühöngő szem mítosza az Újbirodalomtól megfogható, ám a teljes történet elbeszélő formában mindössze egyetlen démotikus papiruszon szerepel. Tefnut, aki összeveszett apjával, tomboló oroszlánként Núbiába vándorol. A Napistennek nagyon hiányzik, ezért elküldi érte testvérét Sut és Thotot[8] majom alakban, hogy keressék meg és hozzák vissza. A két isten csak állatmesék és ígéretek segítségével tud honvágyat kelteni az istennőben és meggyőzni őt, hogy térjen vissza Egyiptomba az apjához. Amint az istennő Egyiptomba ér, átváltozik a szép és barátságos Hathor istennővé, akit azonban folyamatosan ki kell engesztelni borral, zenével és tánccal, ételként pedig sivatagi állatokat kell felszolgálni neki annak érdekében, hogy ne változzon vissza dühöngő Tefnuttá. A történet részletei a legtöbb kései templom falán megtalálhatók Egyiptomban és Núbiában .Az oroszlánistennőt mindig különböző helyi istennővel helyettesítik be, mint például Pakhet, Hathor, Menhit, Nekhbet, Mehit. Tefnut Dakkában és más Núbiai templomokban szerepel. Az istennő kísérőiként is különböző istenek tűnhetnek fel, mint Onurisz, Su és Khnum.

 

Tefnutot leggyakrabban oroszlánfejű nő és oroszlán alakjában ábrázolták, ritkán teljesen emberi formában is megjelenítették. Emberi, vagy félemberi formában, fején általában hosszú parókát, napkorongot és ureuszt visel. Mint más oroszlánalakú istennők, Tefnut is gyakran jelenik meg kultikus égiszeken és nyakláncellensúlyokon, néha férjével, Suval együtt. Az ajánlott linkek között láthattok egy ilyet.

Mint Ré és a fáraó védelmezője, a Napszemet megtestesítő istennő, megjelenítették tisztán ureusz kígyó formájában is. A virtuális egyiptomi múzeum honlapján erre is találtam egy példát, melyet betettem az ajánlott linkek közé.

 

A III. Átmeneti kortól fordulnak elő az álló, vagy ülő oroszlánfejű nőt ábrázoló amulettek. Ezek megjeleníthették Szakhmetet, Tefnutot, Mehitet, Pakhetet, Basztetet, sőt Uadzsetet is. Csak a felirattal ellátott példányok azonosíthatók biztosan. A legtöbbjük zöld, vagy kék fajanszból készült, de akadnak féldrágakőből, bronzból, vagy nemesfémből készült darabok is.

 

Fő kultuszközpontjai Héliopolisz és Leontopolisz voltak. Gyakran szerepel templomábrázolásokon, kozmikus istennőként szinte mindegyikben megtalálható.

 

 

Ajánlott linkek:

Héliopoliszban találták ezt a bronzból készült nyaklánc ellensúlyt, melyet egy napkorongot és ureuszt viselő Tefnut és egy tollkoronás (sajnos erősen töredékes) Su fej ékesít. Újbirodalom, 20. dinasztia.

http://www.virtual-egyptian-museum.org/Collection/FullVisit/Collection.FullVisit-JFR.html?../Content/MET.SS.00443.html&0

 

A képen egy bronz jogarvég látható, mely lótusz, vagy papiruszvirágot formáz, rajta egy ágaskodó kobra van. A Piramisszövegek egyik mondásában Tefnutot jogaron ágaskodó kobraként írják le. A tárgy az Újbirodalom korára, azon belül a 20-21. dinasztia idejére datálható.

http://www.virtual-egyptian-museum.org/Collection/FullVisit/Collection.FullVisit-JFR.html?../Content/MET.SS.00443.html&0

 

 

Képek:

A Ramesszeumban készítettem ezt a fotót, amelyen az istennő iktertestvérével és férjével, Suval látható.

A horizont oroszlánjai, Nefer-Abu 19. dinasztia korabeli sírjában (TT 5), Deir el-Medinében.

Ez az ábrázolás Su és Tefnut szerepének egy különleges aspektusára utal. Egymásnak háttal ülő oroszlánként jelenítették meg őket, hátukon a Napisten a horizonton. Az istenpár minden reggel világra segíti a Napot, aki őket teremtette. Su és Tefnut azok, akik a teret biztosítják a napsugarak terjedéséhez, így ők hárman egymástól elválaszthatatlanok. Su és Tefnut csak azért létezik, mert a Napisten megalkotta őket, a Napisten viszont csak úgy létezhet, ha gyermekei lehetővé teszik számára, hogy megnyilvánuljon.

Tefnut Medinet Habuban található ábrázolásán nyomokban még látszik a festés. Bár teste a nőkre jellemző aranysárga, arcszíne univerzális jellegére utalva kék színű. III. Ramszesz évmilliók temploma. Saját felvétel.

Harold készítette ezt a felvételt Karnakban. Az istennőnek csokrot áldoz az uralkozó.

Tefnut a Ptolemaiosz-kori edfui Hórusz-templom falán. Saját fotóm.

Su és Tefnut  a todi Montu templom reliefjén. Ptolemaiosz-kor.

Harold felvétele.

 

 

Készítette: Maatkara

Utoljára szerkesztve: 2016.09.06.-án Maatkara és Nehebkau által

 

 

Kákosy László: Ré fiai (Gondolat, 1979)

Richard H. Wilkinson, The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, (The American University in Cairo Press, 2003)

George Hart, The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses (Routledge, 2005)

Donald B. Redford (Editor in chief): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt (Oxford University Press, 2001)

Carol Andrews, Amulets of Ancient Egypt (University of Texas Press, 1998)

LÄ Band 6. 296-304

Farkas Attila Márton: Filozófia előtti filozófia – Szimbolikus gondolkodás az ókori Egyiptomban (Typotex Kiadó, Budapest, 2003)


 

[1] Például a Piramisszövegek 2065. mondása szerint szeméremtestéből tiszta vizet alkot az elhunyt király lábai számára. Talán a reggeli harmatra utal a szöveg.

[2] Az istennő nevét a késői szövegekben két pár köpő szájjal írták.

[3] A lunáris processziók olyan körmenetek, melyek a Hold teljes havi fázisváltozásait jelenítik meg úgy, hogy istenek sorát (kilencséget vagy kilencségeket, esetleg a holdhónap napjait kormányzó isteneket) mutatják, amint a holdkorong vagy az udzsat-szem által megjelenített hold felé vonulnak.

[4] Wilkinson – The Comlete Gods and Godesses of Ancient Egypt 183. oldal

[5] Mikor az egyből sokaság lesz, és a formálódó világ egyre összetettebbé válik.

[6] A teremtő isten bal szeme, a Hold, Tefnut, míg jobb szeme, a Nap, Su.

[7] Kóthay – Gulyás: Túlvilág és mindennapok 38. oldal

[8] Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy olykor Thot feleségének is tartották az istennőt.