Szopdet

 

A Szíriuszt (alfa Canis Majoris), a Nap után az égbolt második legfényesebb csillagát megszemélyesítő istennő, dekánistennő. Nevének görög változata Szóthisz. Nevének (spdt) jelentése bizonytalan, az „éles”, „hegyes” mellett a „fényes” is felmerült.[1] A Piramisszövegek alapján (186, 632 és 723.) a nevet nyilvánvalóan úgy értelmezték „Éles”, „Erős”, amellyel a dinamikus, sőt néha agresszív vonásait hangsúlyozták az egyébként jótékony, bőséget hozó csillagistennőnek. Ereje megnyilvánulásának tartották csillagának erős fényerejét is.

 

A Szíriusz istennőként való megszemélyesítése az első példa arra, hogy az egyiptomiak egy természeti jelenség bekövetkezését egy csillag befolyásának tartották. Egy olyan időszak után, amikor láthatatlan az égen, a Szíriusz július közepén megjelenik a hajnali égbolton. Ilyenkor Egyiptomban már láthatóvá vált a Nílus árhulláma és a két eseményt összekapcsolták. Az áradást az istennő adományának tekintették, akinek megjelenése egyben az új év kezdetét is jelentette, ezért nevezték például az „Új év úrnőjének”. Bár az év kezdete és a Nílus áradása is fokozatosan eltávolodott a Szíriusz tényleges felkelésétől, a vallási elképzelés ezen események összefüggéséről mégis megmaradt.[2] Ő volt tehát „Az új év és a Nílus áradásának hozója”, eme két eseménnyel való kapcsolata mindvégig az istennő alapvető jellemvonása maradt. Az áradással való asszociációja ahhoz vezetett, hogy összekapcsolták a termékenységgel és azzal a bőséges terméssel is, amely az áradás által a földeken hátrahagyott tápanyagban gazdag iszapnak köszönhető. Minden bizonnyal ennek eredménye az is, hogy az istennő Szépművészeti Múzeumban található bronzszobrának talapzatára az „életadó” jelzőt vésték.

 

Bár legkorábbi ismert ábrázolásán tehénként örökítették meg, szinte mindig nőként ábrázolták, aki a fején antilopszarvakkal kiegészített Fehér koronát visel, amelynek a tetejét ötágú csillag díszíti. A nyakát általában uzeht-gallér ékesíti és nem ritkán hajóban áll. Viselheti a Hathor-koronát is. A legősibb ábrázolása az 1. dinasztia korából származik és Dzser elefántcsont táblácskáján található, amely Abüdoszból került elő. Az istennő ezen fekvő tehén, aki a szarvai között egy növényi emblémát, talán az évet szimbolizáló datolyapálmaágat visel. Nem minden egyiptológus ért egyet azonban abban, hogy Szopdet ábrázolásáról van szó. A Ptolemaiosz-korban viszont ábrázolták tehénalakban is, ez valószínűleg a Hathorral, és/vagy Heszattal történt azonosításnak köszönhető. A deir el medinai Hathornak szentelt templomban például az északi szentélyben látható a tehénalakú Szopdet, aki szarvai között egy csillaggal díszített napkorongot visel. Görög befolyás eredményeként alkalmanként megjeleníthették kutya alakban, és Ízisz-Szóthiszként kutyán lovagolva is, például Római-kori alexandriai érméken, de Szombathelyen az Ízeumban is található egy ilyen ábrázolása.

 

A szomszédos csillagképet, az Oriont (ó.e. Szah) tartották férjének, a fiúk szintén egy csillagisten, Szopdu.

Szopdet túlvilági funkcióval is rendelkezik, az elhunytat segíti. A Piramisszövegekben, ahol elég erős bizonyíték van a korai egyiptomi csillaghitre az Ozirisz-király egyesül nővérével, Szopdettel, aki megszüli a Hajnalcsillagot. A király vezetője az égi sásmezőn, biztosítja számára az éves ellátmányt a túlvilágon[3]. Mint az életet adó víz istennője megmossa az elhunyt kezét és megragadja azt, amikor felemelkedik az égbe. A Szopdet istennővel való felemelkedés tehát szintén a király égbe jutásának egyik módja.

A Koporsószövegekben az elhunyt anyja és dajkája, köszönti a túlvilágon és segíti az égbejutásban. Az elhunytat kitüntetik Szopdet házában. A Koporsószövegek tanúsága szerint feltehetőleg kápolnája állhatott Memphiszben vagy Héliopoliszban.

A későbbi túlvilági szövegekben is említik. A balzsamozó-rítus során pedig az elhunytat biztosítják arról, hogy Ízisz vele lesz, „mint Szopdet az égen”.

Egy Athribiszben található Római kori sírban Szopdet hajóban álló tehén formájában megjelenik a zodiákus mennyezeten Szah-Ozirisz közelében. A mellettük álló bák arra engednek következtetni, hogy az elhunyt célja az ég eme régiójának elérése volt. Heter szarkofágján az istennő hajóban álló nőként jelenik meg.

A Szíriusz fényessége az egyiptomiak szerint előre vetítette, hogy jó, vagy rossz év vár rájuk, erről beszámol például Hórapolló. A Szóthisz-jövendölés azonban feltehetőleg már az Újbirodalomban is ismert volt. A Chester Beatty I. papiruszon a szeretett nőt egy szép év kezdetének csillagához hasonlítja szöveg.

 

Számos istennővel azonosították. A legismertebb az Ízisszel történt asszociáció. Ízisz-Szóthisz az Óbirodalomtól kezdve a Római korig népszerű istennő. A görögök is tudtak az egyiptomiak ama elképzeléséről, miszerint a Szíriusz Ízisz lelke, erről Plutarkhosz ír. A kanópuszi dekrétumban[4] Szopdetet a görög feliratban Ízisz csillagának nevezik. Ízisz-Szóthiszt a déli égbolton védelmezi Ozirisz-Oriont az ellenségeitől, akik a széthi csillagképben, a Meszehtiuban vannak. Egy philae-i templomfelirat pedig a következőképpen jellemzi Íziszt: „Szóthisz az égen, tündöklő fényű, aki megmutatja a fejét, hogy megkezdjen (megnyisson) egy szép évet.”[5]

Az Ízisszel való azonosítása vezetett ahhoz, hogy Hathor egyik alakjaként is tekintettek rá. Denderában látható egy olyan ábrázolás, ahol Khnum Hathor-Szóthisz előtt áll és a két Nílus-forrást kínálja fel adományként az istennőnek. Az egyesített istennő templomfeliratokból jól ismert, és ennek az azonosításnak köszönheti Szopdet a „A négy arc úrnője” jelzőt.

Egy másik tehénalakú istennővel, Heszattal is azonosították. I. Ptolemaiosz-Szótér egy sztéléjén a tehénalakú Ízisz-Heszat-Szóthiszt a „Csillagok úrnőjének” nevezik.

A csillag tűzszerű természete vezethetett ahhoz, hogy az általában a napszemet megtestesítő oroszlán alakú istennőkkel is összekapcsolták, mint például Szakhmet és Basztet. Ebben az összefüggésben ritkán oroszlánfejjel is megörökítették. Egy ugyancsak philae-i templomfelirat a következőképpen írja le Szopdet Szakhmettel való azonosulását: „Hatalmas Szakhmet Bigge szigetén, amikor elégeti a lázadókat tüzes leheletével. Mint Láng-kígyó jön fel az égre, így lesz neve Szóthisszá.”[6] E sorok tónusát Szakhmet pusztító ereje és vadsága határozza meg. A háború és a járványok istennőjeként is ismert istennő hívei számára a győzhetetlen oltalmazó hatalmat testesítette meg, aki megvédi őket a kártékony, maatot veszélyeztető erőktől. Itt mindezt ráadásul a szöveg írója még fokozza is azzal, hogy a tüzes ureusz-kígyóval is azonosítja az égen felemelkedő Szopdet-Szakhmetet. Egy esznai himnuszban a szintén oroszlánalakú Menhitet úgy írják le, mint aki a két barlangból elővezeti az áradást az ő Szopdet nevében.

Az univerzális hatalommal rendelkező Neith megkaphatta a következő jelzőt: „Szopdet, a Csillagok Úrnője.”

Bizonyítottan a Ptolemaiszkortól azonosították őt a katarakták vidékén tisztelt két istennővel is, elsősorban Szatettel. Nem zárható ki azonban, hogy a Szatettel való azonosítás korábbi. Társításuk oka lehetett egyrészt nevük hasonló hangzása másrészt az, hogy mindketten kapcsolódnak az áradáshoz. Elephantinén egy grafiti emlékezik meg egy egykor itt álló Szopdetnek szentelt szentély elpusztításáról a Perzsa korban. A Szatettel való azonosítás legtöbb bizonyítéka Elephantinén és Philén található, de előfordul Núbiai templomokban, valamint Edfuban és Denderában is. Szopdetet még Geta császár[7] idején is „Elephantiné és Bigga úrnőjének” nevezték és Szatet ikonográfiájával örökítették meg.

Anukettel kevesebb a kapcsolata és feltehetőleg a Szopdet-Szatet azonosításnak köszönhető, de rendelkeztek egy közös templommal a Fajjum északi részén.

A Görög-római asztronómiában a Szíriusz a Canis Major (Nagy Kutya) csillagképbe tartozott és tartozik ma is, ezért kutyacsillagnak is nevezték, és ahogy említettem meg is örökítették kutya alakban, mely különösen a graeco-egyiptomi terrakotta szobrocskák révén ismert. Ebben a korban az asztrológiában és mágiában Szóthiszt Anubisszal azonosították, az Anubisz-Szóthisz alakban előtérbe kerül Szopdet androgün[8] természete. Egy asztrológiai szöveg Anubiszt Szóthisz urának nevezi, egy gemmán pedig, mely Anubiszt ábrázolja, egy csillag és a Szóthisz név látható.

 

Női természete mindvégig domináns maradt, azonban Szóthisz rendelkezett férfi aspektussal is. Már a Piramisszövegekben előfordul Hórusz asztrális formájaként (Hr Spd). A Ramesszeumban, az asztronómiai mennyezettel rendelkező terem egy architrávján[9] Szopdet férfiként jelenik meg és élelemmel kínálja a királyt. Míg itt a hímnemű Szóthisz jó szándékú, segítőkész, később a Hier papiruszon egy félelmetes isten, akinek félelmetes kardja ellen vártak védelmet az istenektől. Itt ismét Hórusszal azonosítják és Szóthisz-Hórusznak nevezik. Az egyiptomiak duális világfelfogása miatt megkülönböztettek egy keleti és egy nyugati Szóthisz-Hóruszt, akik az irányítói annak az öldöklésnek, melyet az isteni kilencség végez. Az isten gyilkos természete talán arra vezethető vissza, hogy a Szíriusz helaikus (napfelkelte előtti) felkelése a legnagyobb nyári meleggel is egybeesett. A napistenhez közelálló, harcias természetű Hórusz kiválóan megfelelt arra, hogy megtestesítse ennek az időszaknak a forróságát. Ugyanennek köszönhető az is, hogy a Szíriusz csillag latin neve, a Canicula (magyarosan Kánikula), mely egyébként kölyökkutyát is jelent, mára a nyári hőség szinonimájává vált.

 

Összefoglalva, elképzelhető hogy a Predinasztikus korban a Szíriuszt tehén alakú istennőként tisztelték, az idő előre haladtával azonban kultusza egyre jobban beleolvadt Íziszébe, mely a Görög-római korban szinte teljessé vált.

 

 

Képek

Szobdet bronzból készült szobra a Későkorból, a 26. dinasztia idejéről (i.e. 7-6. század). A felvételt 2014-ben Maatkara készítette a Szépművészeti Múzeumban.

 

 

Készítette: Maatkara és Nehebkau

 

 

Felhasznált irodalom:

George Hart, The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses (Routledge, 2005) Routledge

Richard H. Wilkinson, The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, (The American University in Cairo Press, 2003)

W. Helck/ E. Otto/ W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie (Wiesbaden 1975 - 1989.) Band V. 1110 – 1117

Bonnet – Real Hans Bonnet – Reallexikon der ägyptischen Religionsgeschichte (Gruyter, Walter de GmbH, 2000)

Kákosy László: Az alexandriai időisten – Válogatott tanulmányok (Osiris Kiadó, Budapest, 2001)

Kákosy László: Egyiptomi és antik csillaghit (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978)

Ian Ridpath & Wil Tirion: Égi kalauz (Gondolat Kiadó, Budapest, 1991)

Györkösy Alajos: Latin-magyar kéziszótár (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011)