Szakhmet

Az ókori Egyiptom oroszlánistennői közül Szakhmet a legjelentősebb, az Óbirodalomtól a Késő korig tisztelték. Számos más egyiptomi istennőhöz hasonlóan, személyiségének két oldala van, egyrészről veszélyes és pusztító, másrészről védelmező és gyógyító szerepet is betöltött.

Az Óbirodalom idején ikonográfiailag nem lehet megkülönböztetni más oroszlánalakú istennőktől, mint például Basztet és Seszemet. Eleinte általában oroszlánfejű nőként ábrázolták, olykor hosszú parókával, később, az Újbirodalomtól a fején gyakran visel Napkorongot, homlokán ureuszt, a kezében pedig ankh jelet és/vagy papirusz-jogart tart. Hosszú ruháját gyakran vörös színűre festették, egyik jelzője a „Vörös Vászon Úrnője”. Ritkán állati formában, oroszlánként is megjelenítették. Szakhmet és Mut istennő összeolvadását jelölik az oroszlánfejű, kettős koronát viselő nőalakok.

Az Óbirodalomban még inkább védelmező szerepét hangsúlyozzák, a Piramisszövegekben Seszemtettel együtt a király isteni anyja. A 4. és 5. dinasztia halotti templomaiban találhatók olyan reliefek, melyeken egy oroszlánfejű istennő öleli át és szoptatja az uralkodót. Nem tudjuk biztosan, hogy Szakhmet-e az, mert a jelenetre vonatkozó feliratok vagy hiányoznak, vagy sérültek.

A Középbirodalomban előtérbe kerül pusztító természete, mint aki megsemmisíti az istenek és a király ellenségeit. Ettől kezdve sokszor a szelíd, békés Basztet vad-, pusztító aspektusaként tekintenek rá. Bár az Óbirodalom idejéről ez idáig nincs írásos bizonyíték, feltételezhető, hogy Szakhmet és Basztet – Seszemtettel együtt – már akkor szoros kapcsolatban állt. Ez feltehetőleg ikonográfiai hasonlóságuknak, kultuszaik szomszédságának, illetve közös anyai védelmező funkciójuknak köszönhető.

Mint harcias istennő a királyt segíti ellenségei legyőzésében. Az uralkodót pedig gyakran hasonlítják hozzá, aki úgy bánik az ellenségeivel, úgy lövi ki nyilát, mint Szakhmet. Az ilyen azonosítás az Újbirodalmon át a Késő korig előfordul. Számos uralkodó választotta személyes patrónusának, megpróbálva így az istennő hatalmát sajátjához kapcsolni.

A nyíl nem az istennő egyetlen fegyvere, úgy tartották róla, hogy szájából tüzet lehel ellenségeire. A forró sivatagi szeleket „Szakhmet lélegzetének” nevezték. Félelmetes démonok állnak a szolgálatában, akik minden parancsát feltétel nélkül végrehajtják, lándzsákkal, nyilakkal, és késekkel vannak felfegyverezve, istennőjük parancsára háborút, járványokat, és betegségeket terjesztenek. Az istennő ugyanakkor védelmet nyújtott a járványokkal szemben, egyik jelzője az „Élet Úrnője”. Így tehát nem meglepő, hogy Szakhmet az Edwin Smith papiruszon található nyolc az Év járványa elleni fohászból ötben nagy szerepet játszik. Az orvosok és állatorvosok patrónusa volt.

Tüzet köpő természete miatt a Középbirodalomtól azonosítják az ureusszal. A Koporsó-szövegekben inkább Uadzsethez kapcsolódik, mint a hozzá alakban hasonló oroszlánistennőkhöz. A kobraistennő az alsó-egyiptomi korona védelmezője, Szakhmet az ő felső-egyiptomi megfelelője lett, ezért Nekhbettel is azonosítják. Ettől kezdve a Wrt-HkAw, mely a koronák egyik neve, Szakhmet egyik jelzője lesz. Az Újbirodalom korából maradt fenn egy jelenet ahol a sír tulajdonosa a Weret-hekau-Uadzset-Szakhmet nevű oroszlánfejű istennőnek mutat be áldozatot, ez Paszer thébai sírjában található.

Az Uadzsettel való azonosítás miatt, Szakhmet az egyik legfontosabb olyan istennő lett, aki megtestesíti a Napszemet (jrt Raw). Mint ilyen Ré leánya, és a Napisten pusztító erejét szimbolizálja. Feladata, hogy elpusztítsa annak ellenségeit.

A Napszemet megtestesítő istennőket gyakran azonosították egymással, így fordulhat elő, hogy Hathor egy sírban a „Nagy Szakhmet” jelzőt viseli. Hathorral való azonosulása az Újbirodalom idején egy mítoszban is kifejezésre jut, mely azt meséli el, hogyan írtotta ki majdnem az emberiséget. A történet szerint az ősidőkben Ré uralkodott az emberek és az istenek felett, ám az emberek lázadoztak a megöregedett Napisten ellen. Ré elküldte szemét, oroszlánképében, hogy foglyul ejtse a zúgolódókat. Az istennő azonban nem ejtett foglyokat, hanem szörnyű mészárlást vitt végbe az emberek között. Ré napisten szívében szánalom ébredt az emberek iránt, és hogy megfékezze vérengző leányát, cselt eszelt ki.

„- Menjenek a követeim gyorsan, mint a testet követő árnyék - adta ki a parancsot – Elephantiné szigetére, és hozzanak nekem onnan jó sok vörös festékanyagot.

A követek teljesítették a parancsot és egykettőre meghozták a festékanyagot. A napisten ezt szolgálólányaival megőröltette, s azután árpából készült sört kevertetett belé. Olyan lett az egész, mint a vér, és olyan lett, hogy hétezer söröskorsót töltöttek meg vele.”[2]

Ezután a Napisten kiöntötte a részegítő italt. Másnap az istennő csodálkozva látta, hogy a földek különös vörös folyadékkal vannak elárasztva.

„A folyadék visszatükrözte az ő félelmetes oroszlánarcát, és ő közelebb hajolt, hogy jobban lássa magát. Eközben néhány csepp a száját érte, és szerfölött ízlett neki. Kezdett inni belőle, és nem is hagyta abba jó ideig, úgyhogy teljesen lerészegedett tőle. Így aztán nem jutott hozzá, hogy az embereket pusztítsa.

A Napisten pedig mosolygott és örvendezett magában, hogy ezzel a csellel sikerült az embereket a pusztulástól megmentenie.”[3]

Isteni anya szerepét is megtartotta az Úbirodalomban, II. Ramszeszről például így írnak: „Ré fia, aki Tatjenenből jött elő, akit a nagy Szakhmet szült.”

Szakhmet számos istenhez kapcsolódott. A Középbirodalomtól Ihi anyja is lehetett. Az Újbirodalomtól Memphiszben Ptah feleségeként, és Nofertum anyjaként tisztelték. Ettől kezdve leggyakoribb jelzői, amit a Késő kori templomokban is szinte mindig visel a „Nagy, Ptah szeretettje”. A Basztettel való azonosítás miatt az Újbirdalomtól már Mihosz anyjaként is előfordul. Az Újbirodalomtól és különösen a Késő korban Hekát is Ptahhoz és Szakhmethez kapcsolják. Ez különösen a Memphisztől északra fekvő területeken és Letopoliszban bizonyítható. Hathorral való azonosítása miatt a gyógyulásért fohászkodó szövegekben sokszor a gyermek Hórusz anyja. A thébai Mut istennő vad és agresszív apsektusainak megtestesülése. III. Amenhotep uralkodása alatt több száz szobrát állították fel Karnakban, Mut templomában, valamint a király halotti templomában, Théba nyugati oldalán. Ezek a szobrok feketegránitból, vagy dioritból készültek és állva, vagy ülve ábrázolták az istennőt, sok esetben papirusz-jogart tartva a kezében. A más istennőkkel való azonosítás miatt eredeti természetétől egészen eltérő aspektusokat is kaphatott, így például nevezhetik smAt wrt-nek, azaz a Nagy Vadtehénnek, illetve olyan jelzőket kap, mint az Ég úrnője, vagy az Ország úrnője (Hnwt tA). Mint Napszem ettől kezdve megkapja a „Tüzes” (nsrt) jelzőt.

Több oroszlánistennővel, így például a Közép-Egyiptomban tisztelt Pakhettel és a Latopoliszban (Edfu) tisztelt Menhittel is azonosították.

Menkeretet Szakhmet megjelenési formájának tekintették. Jellegi hasonlóságuk miatt Asztartéval is kapcsolatba hozták és ábrázolhatták őket együtt.

A Késő korban különösen előtérbe kerül a Ré ellenségeit elpusztító szerepe és kapcsolata a tűzzel, ennek következtében Tefnuttal is azonosították. Ennek köszönhetően megjelenhet Su hitveseként is. Ekkortól azonosítják az oroszlánalakú Menettel és Ízisszel, aki a Jumilhac papirusz szerint Szakhmet alakját vette fel, hogy elpusztítsa Ozirisz ellenségeit.

Gyakran tűnik fel mágikus szövegekben, ezekben szintén halált hozó, ellenségeket elpusztító istennő, aki legyőzi Széthet és Apophiszt.

Papjai gyógyító és varázsló hírében álltak. A Késő kori templomokban fennmaradt egy rítus, mely az istennő kiengesztelését célozta, ebben a király gazellákat, libákat, és hét sörrel teli kancsót nyújt át az istennőnek.

A népi mágiában egy ruhadarab felett, kellett elmondani „Az év utolsó napjának könyve” című mondást. Ezt a ruhadarabot a nyak körül viselték az év végi, veszélyesnek tartott időszakban. Úgy gondolták, hogy az istennő az év utolsó 5 napján, az ún. epagomenális napokon ledobja bilincseit, és féltek, hogy emiatt az éves ciklus nem tud megújulni. Az emberek ilyenkor ajándékokat – legtöbbször Szakhmetet, vagy Basztetet formázó amuletteket - készítettek neki, és himnuszokat énekeltek hozzá, hogy megnyugtassák, kiengeszteljék.

Az álló, vagy ülő oroszlánfejű nőt ábrázoló amulettek a III. Átmeneti kortól fordulnak elő és megjeleníthették Szakhmetet, Tefnutot, Mehitet, Pakhetet, Basztetet, sőt Uadzsetet is. Csak a felirattal ellátott példányok azonosíthatók biztosan. A legtöbbjük zöld, vagy kék fajanszból készült, de akadnak féldrágakőből, bronzból, vagy nemesfémből készült darabok is. A bronzfigurák nem biztos, hogy minden esetben amulettnek tekinthetők. A Késő korban szokás volt, hogy egy mumifikált szent állatot (ha az elég apró), vagy annak egy darabját ilyen bronz szobrocskákba helyezzék. Ezek között akad olyan, amelyik elég kicsi és könnyű ahhoz, hogy amulettként viseljék, és valóban található rajtuk felfüggesztő hurok. Azonban az ilyen felfüggesztő hurokkal ellátott szobrok között számos olyan található amelyik túl nagy és nehéz a viseléshez, ezek feltehetőleg tisztelet tárgyát képezték.

Az oroszlánfejű istennőt trónon ülve, a kezében szisztrummal ábrázoló két-színű fajansz amulettek, melyeknél a trón áttört oldalát Nehebkau alakok díszítik, elképzelhető, hogy Basztetet ábrázolják. Néhány olyat, amelyeken az istennő homlokán ágaskodó kobra van, a kezében pedig papirusz-jogar, udzsat-szem vagy menit, a feliratok olykor Basztetként, olykor Szakhmetként neveznek meg.

A fejükön Napkorongot és homlokukon ureusz kígyót viselő oroszlánfejű nőalakok ábrázolhatták Szakhmetet vagy Uadzstet ugyanakkor az Udzsabauendzsed temetkezéséből előkerült két aranyból készült példányokat Basztetként azonosítják a feliratok.

A 26. dinasztiára datálhatók azok a fajanszból készült plaketta formájú amulettek, melyeken a memphiszi háromság tagjai láthatók.

Szakhmet-Mutot ábrázolják azok az amulettek, melyeken az oroszlánfejű nő, a fején kettős koronát visel. Előfordul, hogy a fáraót szoptatja és olyan is, ahol az istennő gyermeket szoptat és mögötte egy másik istennő áll, akinek szárnyai óvják az előtte álló két alakot.

Az istennő oroszlán feje megjelenik úgynevezett égiszeken, melyeket az Újbirodalomtól használtak kultikus szertartások alkalmával Szakhmet kiengesztelésére.

Fő kultuszközpontja Memphisz volt, egyes egyiptológusok azonban úgy vélik, hogy eredeti kultuszhelye a második alsó-egyiptomi nomoszban keresendő, melynek fővárosában, Letopoliszban jelentős Szakhmet kultusz volt. A nyugat Deltában, Kom el-Hisn-ben Szahmet-Hathor templom található, de mint az ellenségek elpusztítója megjelenik Egyiptom és Núbia minden nagyobb templomában.

Az Újbirodalomtól bizonyított az ún. Szahuré Szakhmetjének a kultusza, mely különösen a 18. dinasztia idején virágzott, de egészen a Görög korig folytatódott Abuszírben, Szahuré halotti templomának déli részében..

Az Egyiptom szerte félt, és tisztelt Szakhmet sok bajt tudott okozni, de ő volt az is, aki mindezekre megtalálta a megoldást, magában hordozza a békeszerető, és a gyógyító jellemvonásokat is. Végül itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy egy kérdésre adjak választ, melyet ezúttal anyukámtól kaptam. A kérdés így szólt: "Mi az az égisz?" Az ajánlott linkek között eddig is szerepelt egy lenyűgözően szép arany égisz és most a fényképek közé is betettem egyet, amelyet a Louvreban volt szerencsém látni. Az egyiptológiában az égisz egy gyakran sólyomfejekben végződő uzeht-gallér és egy isten vagy istennő fejének ötvözete. Legkésőbb a 18. dinasztiától az égisz az elsősorban Hathor kultuszához kapcsolódó menat-nyakék eleme volt. A Walters Art Múzeum arany pédánya is egy menathoz, pontosabban a nyakék ellensúlyához kapcsolódik. Oltalmazó, védelmező erőt tulajdonítottak neki, valószínűleg azért, mert ilyen égiszek díszítették azoknak az isteni bárkáknak az orrát és tatját, amelyekben az istenek kultuszszobrát a fesztiválok során körbevitték a processziós útvonalon. Égiszt formázó amulettek azonban csak néhány istenhez és istennőhöz köthetőek, mint Basztet/Szakhmet/Tefnut, Mut, Hathor/Ízisz, Amon-Ré (kosfejes égisz), illetve Bész. Az oroszlánfejes égisz a leggyakoribb. Általában fajanszból és bronzból készítették ezeket az amuletteket, de ismertek ezüst és arany példányok is. Legkorábban az Újbirodalom idején jelennek meg, de különösen a III. Átmeneti korban és később gyakoriak.

Fajanszból Szakhmet amulett (kb. i.e. 900-700). Az istennő három osztatú, hosszú parókát visel, hosszú testhezálló dresszt, a karpereceket és a bokapereceket sötétebb színű fajansszal emelték ki. Egy áttört oldalú trónon ül, melyet kígyó alakú csillag-dekánok díszítenek. Kezében egy szisztrum formájú szentélyt tart, melynek. Elején egy papirusz-jogar feje látható, a jogar hosszú szára egészen az istennő bokájáig ér.:

Tjerpet(?) mészkő sztéléje a 22. dinasztia korából, V. Sesonk uralkodási idejéről. A sztélé tulajdonosa Szakhmet, a Két Ország úrnője és Heka előtt mutat be áldozatot. A hieratikus szöveg szerint Tjerpet(?) földet adományoz az istennőnek. :

Egy gyönyörű réz ötvözetből készült Szakhmet szobrocska a Késő korból. Az oroszlánfejű istennő háromosztatú parókát visel, bokáig érő testhezálló ruhát, az egyik kezében ankh jelet, a másikban botot tart. A talapzat felső részén két sor hieroglif felirat található, mely így szól: „Szakhmet, a Nagy, Ptah szeretettje, adjon ő minden életet és hatalmat Szobekhotepnek”.:

Richard H. Wilkinson, The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, (The American University in Cairo Press, 2003)

W. Helck/ E. Otto/ W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie (Wiesbaden 1975 - 1989.) Band V. 323-333

[1] vagy - sxmt

[2] Dobrovits Aladár, Kákosy László: Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák (Móra Ferenc Könyvkiadó) 50. oldal

[3] Dobrovits Aladár, Kákosy László: Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák (Móra Ferenc Könyvkiadó) 50. oldal


III. Amenhotep korabeli gránitból faragott Szakhmet szobrok Karnakból. III. Amenhotep több száz ilyet készíttetett és állíttatott fel például a Mut körzetben és "millió évek templomában" is, ahonnan napjainkban is majdnem minden ásatási szezonban kerülnek elő. Szinte minden nagyobb múzeumban találkozhattok velük, így Torinóban és a Louvreban is, a fotón látható pédányok Bécsben vannak kiállítva.	Az istennőnek a Karnak templom Ptah és Szakhmet szentélyében álló szobra. Ez a szobor is III. Amehotep korabeli, de nem eredeti helyén áll, mégis megkapóan idézi fel azt a kort, amikor a kultuszszobor állt itt. Mint látjátok van aki még napjainkbn is elltátja az istennőt áldozattal, ott hever egy virágcsokor a lábainál.	Szakhmet és fia Nofertum, I. Széthi abüdoszi templomában.

Ez a jelenet is Abüdoszban található. Szakhmet a nyakában viselt menat-nyakéket tartja I. Széthi felé, vagyis védelmezi az uralkodót. Ez egy többsoros gyöngy nyakék, mely megrázva csörgő hangot ad. Az ellensúly is jól látszik az istennő vállánál, valójában ez a háton lógott le. Ezen a reliefen az ellensúlyon, melyet ugyancsak menatnak neveztek nincsen égisz.	Szakhmet III. Ramszesz Medinet el-Habu-i templomában. Az istennő előtt férje, Ptah, Memphisz teremtőistene látható. Jobbról a harmadik függőleges oszlopban olvasható az istennő neve, valamint két gyakori jelzője az aA.t, azaz "nagy" és a mrj.t ptH, azaz a "Ptah szeretettje".	A Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményében csodálható meg ez az istennőt ábrázoló fajansz amulett töredék.

Az istennő Amon énekesnője, Tabakenhonszu múmiaformájú belső koporsójának oldalán. Szakhmet egy ureuszokkal körülvett szentélyben áll, jobb kezében papiruszsásokkal, bal kezében ankh jellel. III. Átmeneti kor, 21. dinasztia (kb. i. e. 1076 - 944)	Feltehetőleg elektrumból készült ez a Szakhmet istennőt ábrázoló égisz, amely a Louvre gyűjteményét gazdagítja. Nyilvántartási száma: E 7167. A 22. dinasztia idejére datálható. A hátoldalán IV. Oszorkon neve olvasható.	Egy ptolemaiosz-kori ábrázolás az edfui Hórusz-templomban. Az istennő tömjént és szisztrumot kap az uralkodótól.