Szatet

 

 

Szatet, görög néven Szatisz, felső egyiptomi istennő, Egyiptom déli határainak őrzője. Szorosan kötődik a Nílushoz. A folyóval való kapcsolata miatt az évenkénti áradással is összefüggésbe hozták, mindez valószínűleg annak köszönhető, hogy Elephantiné és Asszuán környékét mitológiailag a Nílus forrásával azonosították az Egyiptomiak. Az elephantinéi gránit kőfejtőben számtalan, az ott dolgozó munkások által hátrahagyott felirat nevezi meg az istennőt, mint a terület védelmezőjét. Azt tartották róla, hogy nyilaival elűzi Egyiptom ellenségeit.

 

 „Neve valószínűleg azt jelenti, hogy ’kiönteni’ vagy ’mindenfelé szétszórni’, ez talán egy olyan istennőt jelöl, aki hatalommal bír az eső fölött. Néith-hez hasonlóan íjat és nyílvesszőket tart a kezében, az eső vagy a villámcsapás jellegzetességeit.”[1]

 

Szatet neve már az első dinasztiák korában bizonyíthatóan előfordult tulajdonnevekben. Első ismert megjelenése a szakkarai lépcsős piramisból előkerült kőedényeken található. Az Óbirodalomban egy kápolnát szenteltek neki Elephantine-szigetén, mely az istennő fő kultuszközpontja lett. A Piramis-szövegek szerint (PT 812, 1115) az elhunyt királyt négy korsó elephantinéi vízzel tisztítja meg. Az ötödik és a hatodik dinasztia alatt egy prófétája és egy prófétanője volt, semmilyen ábrázolása nem maradt fenn a számunkra ebből a korszakból.

Mint Elephantiné úrnője a Középbirodalomban - I. Szeszósztrisz uralkodásától bizonyíthatóan - Khnum társa lett és Anuket anyja. Ez alatt a periódus alatt több szentély épült számára Elephatniné szigetén. A Koporsó-szövegekben ”Az ország déli határának őre”, ez a funkciója fennmaradt az Újbirodalomban, a Halottak Könyvében is. A 11. és a 12. dinasztia alatt Szatet néha a thébai Montu társaként jelent meg, Khnum hitvese eredetileg Heket volt. Amikor Khnumot Ré-vel azonosították, Szatet „Ré szemének” megtestesítője lett, és magába olvasztotta Hathor néhány tulajdonságát.

III. Thotmesz deambulatóriummal – szentélykörüljáróval – ellátott mészkő-templomot építtetett neki Elephantiné szigetén. Deir el-Medinében számos a thébai régión kívüli istenséget tiszteltek. Szatet is megjelent itt, mint az első katarakta istennője. Anukettel együtt tisztelték Khor Dehmit-ben, Gebel es-Shams-ban, Sai-ban és Gebel Dosha-ban. Buhenben megjelenik a helyi Hórusz oldalán, mint a déli Elephantiné úrnője.

A Későkorban Szatet-et a Nílus évenkénti áradását jelező Szíriusz (Szothisz) csillaggal[2], és Ízissz istennővel is azonosították. Utóbbi esetben Ozirisz védelmezőjeként jelenik meg Anukettel együtt, akit Nephthüsz-szel azonosítottak. Szatet mindvégig megtartja a déli országhatárt védelmező szerepét, a régió minden szentélyében megjelenik. Elephantinén Amaszisz, II. Nektanebó és a Ptolemaioszok uralkodása alatt is építettek kápolnákat számára. Az északi országrészben főleg a Fajúmban találkozhatunk vele, Khnum és Anuket társaságában, mint a hármasság tagja, amelyik a Nílus forrását felügyeli. Núbiában Anuket alakjával együtt gyakran megjelenik a núbiai Amon oldalán.

Legfontosabb kultuszhelyein, úgy tűnik, tisztelete az etióp és a római korig fennmaradt. A görögök Zeusz feleségét, Hérát tisztelték benne.

 

Szatet-et majdnem mindig nőként ábrázolták. A Középbirodalom idején hosszú parókát, vagy az alsó-egyiptomi vörös koronát, vagy az egy pár antilopszarvval és ureusz-szal kiegészített, felső-egyiptomi fehér koronát viselte a fején. Legkésőbb a 13. dinasztia elejétől ez utóbbi ábrázolását részesítették előnyben. Általában egyszerű zsákruhát viselt, kezében isteni mivoltának szimbólumaként néha ankh-ot vagy was-jogart tartott. Nevének korai írásmódjában egy vászonruha rojtjait mintázó hieroglifát használtak, később pedig egy íjjal átszúrt állatbőrt. Ez a későbbi szimbólum talán Anukettel, a vadászistennővel való hasonulásának köszönhető.

 

 

Szatet, Abu Szimbel, Nefertari-Merenmut temploma.

Az istrennő átöleli az uralkodót, Elephantiné.

 

 

Felhasznált irodalom:

Richard H. Wilkinson, The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, (The American University in Cairo Press, 2003)

George Hart, The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses (Routledge, 2005)

Ian Shaw and Paul Nicholson (in associaton with The British Museum), The Dictionary of ancient Egypt (Harry N. Abrams, Inc.)

Lexikon der Ägyptologie


 


[1] Lewis Spence: Myths and Legends; Ancient Egypt, New York, N., Benjamin Blom Inc. Publishers, 1971.

[2] Ronald Well kutatásai rámutattak arra, hogy templomának elemeit hozzá igazították a Szíriusz helyzetéhez az éjszakai égbolton, ilyen módon összekapcsolták az istennőt a csillag felkelésével, és a Nílus évenkénti áradásával.