Ozirisz, a Túlvilág Ura

Az egyiptomi vallás egyik legfontosabb tényezője a túlvilághit volt. Az egyiptomiak már a történelem előtti időkben eltemették elhunytaikat és helyeztek el mellettük sírmellékleteket. A legrégebbi halotti irodalomban a halott lelkének útja legtöbbször még az égbe vezet, a cirkumpoláris (sark körüli) csillagok régiójába, vagy a Napistenhez. Az Óbirodalomban a Nap volt a fő túlvilágisten, ugyanakkor már a Piramisszövegekben megfigyelhető Ozirisz térhódítása, mely a túlvilágot a föld alatt képzeli el. Az Első Átmeneti Kortól Ozirisz lett a halottak ura. A két túlvilág-elképzelés közötti ellentét az Újbirodalom idején oldódik fel teljesen, amikor a két istent, Oziriszt és Rét egymással azonosítják.

Az 5. dinasztia idején jelenik meg Ozirisz, mind írásos formában, mind képi ábrázoláson. Ez az Ozirisz és Ízisz, valamint a Hórusz és Széth mítosz kialakulásának időszaka. Egyiptom elhunyt uralkodóját ettől kezdve Ozirisszel azonosították.

A túlvilági élet eleinte csak a király privilégiuma volt, aki megengedte a családtagjainak és a környezetében élő előkelőknek, hogy szolgálatuk jutalmaként a túlvilágban is uruk környezetében maradjanak. Megengedte, hogy sírja közelében ők is sírokat építsenek, ellátta őket a túlvilági létet biztosító formulákkal, és a halotti kultuszt szolgáló kegyes ajándékokkal. A halotti áldozati formula kezdő szavai is erre utalnak: „Áldozat, amit a király ad.” A 12. dinasztia elejétől egy demokratizálódási folyamatnak köszönhetően már úgy tartották, hogy valamennyi elhunyt anélkül, hogy egyéniségét elvesztené, Ozirisszé lényegül át. Ezért a halottak általában az „Ozirisz XY” megjelöléssel szerepelnek a sírfeliratokon.

Ozirisz nevének sem eredete, sem jelentése nem tisztázott. A 2054-es Piramisszöveg arra utal, hogy eredeti jelentése jrj s.t=f – aki megcsinálja a helyét vagy trónját lehetett, de a teljes fonetikus összefüggés hiányzik. A modern kutatók értelmezései közül csak néhányat szeretnék említeni. Egyes kutatók úgy vélik, azonos eredete van az asszír Ashur szóval. Ezt először Théodule Devéria vette fel, míg Cesare de Cara ennél továbbmenve Íziszt Istárral azonosította. Sidney Smith szerint Asar-ral, a babilóniai Marduk egy formájával azonos. Gwyn Griffiths szerint Ozirisz neve az wsr szóból származik és hatalmast jelent, míg Klaus P Kuhlmann a teremtés helyeként értelmezte, Wolfgang Helck szerint pedig egy idegen szó átírása. Ez csak néhány a számos elmélet közül, de mindezek mellett a név eredeti jelentésére vonatkozó kérdés nyitott marad.

Leggyakoribb jelzőit az alábbi táblázatban foglaltam össze:

Ozirisz a hélipoliszi enneád[1] tagja, apja a földisten, Geb, anyja, Nut, az égistennő. Az első epagomenális[2] napon született.

Eredetileg a Delta vidékén volt a növények és a termés istene, a sarjadás ura, halála után lett az alvilág uralkodója.

Ozirisz Maatnak, az igazság istennőjének csarnokában székel, ahol negyvenkét bírótársával együtt ítéletet tart a holtak felett. A halott szívét mérlegre teszik[3] a Maatot szimbolizáló tollal szemben. Ha a mérleg két serpenyője egyensúlyban van, akkor az elhunyt igaznak bizonyul és örök életet nyer Ozirisz birodalmában, ha viszont nem, akkor azon nyomban felfalja a krokodilfejű, oroszlántestű, víziló hátsójú szörnyeteg, Ammit.

Ozirisz mítosza[4] a temetkezéssel kapcsolatos rituálék alapletéteménye. Teológiailag alátámasztja a királyfi trónigényét, példát mutat a zökkenőmentes trónutódlásra azáltal, hogy a halott királyt Ozirisszal azonosították, míg az őt a trónon követő uralkodót Hórusszal. Történetében kifejezésre jut az egyiptomiak túlvilági újjászületés és örökké tartó túlvilági élet utáni vágya.

Mítosza szerint Ozirisz Ré megbízottjaként uralkodott Egyiptom felett, uralma aranykori időszaknak számított. Törvényeket alkotott, megtanította az embereket a gabonanövények termesztésére, a szerszámok készítésére és használatára, az állatok háziasítására, és a borászat fortélyaira, bevezette az istenek tiszteletét, és nem csak Egyiptomban, az egész világot bejárva ültette el a művelődés magjait.

Testvére, Széth szívében azonban irigység támadt, és összeesküvést szőtt Ozirisz ellen. Titokban méretet vetetett Oziriszről majd arannyal és ezüsttel veretett, drágakővel díszített ládát készítetett szikomorfából. Ezután lakomát rendezett, melyre meghívta Oziriszt is. A gyönyörű ládát minden vendég megcsodálta, Széth pedig kijelentette, hogy annak adja a ládát, aki ha belefekszik, teljesen kitölti. A láda természetesen csak Oziriszre illett, mikor pedig Széth bíztatására belefeküdt, az összeesküvők rácsapták a tetejét, beszögezték, és ólmot öntöttek rá, majd levitték a ládát a Nílus torkolatához, és a tengerbe dobták.

Ízisz, mikor tudomást szerzett a történtekről elindult, hogy férje holttestét megkeresse. A ládát végül Büblosz királyi palotájában találta meg, egy faoszlop belsejében. Büblosz királya visszaadta a koporsót, Ízisznek, aki visszatért vele Egyiptomba.

Széth mikor megtudta, hogy Ízisz megtalálta Ozirisz koporsóját, felkerekedett, és megkereste a holttestet a Deltában. A Ozirisz testét Széth tizennégy[5] részre vágta, és mindenfelé szétszórta.

Ízisz a testvére, Nephthüsz segítségével összegyűjtötte a testrészeket. Plutarkhosz művében Ozirisz folyóba esett falloszát egy hal – az Oxyrhynchus[6] – nyelte el, az óegyiptomi változatban Ízisz ezt is megtalálta[7]. Ízisz összeillesztette a testrészeket, majd Anubisz bebalzsamozta a holttestet, így keletkezett az első múmia. Ezután Thot visszaadta az életét, de egy új létformában, ettől kezdve uralkodik Ozirisz a túlvilág felett. Plutarkhosz művében Ízisz eltemetette a testrészeket, és több helyen kenotáphiumot, álsírt emelt Ozirisznek, egyrészt, hogy megtévessze Széthet, másrészt, hogy Ozirisz tiszteletét minél több helyen elterjessze.

Ozirisz halála után is megőrizte nemzőképességét, és Ízisz halott férjétől foganta fiát Hóruszt[8], akit a Delta mocsaraiban nevelt titokban. A Piramisszövegek szerint Hórusz keltette életre Oziriszt. Miután legyőzte Széthet a trónért vívott hosszú küzdelemben, Hórusz lement az Alvilágba, hogy bejelentse a jó hírt apjának, miszerint elismerték apja törvényes utódjaként, királlyá koronázták. Így „ébreszti fel” Oziriszt öntudatlan, kábult állapotából. Ikernofret sztéléjén (12. din) az Ozirisz-rítusok leírása tartalmazza a mítosz egyes részeit, akárcsak Amenmosze himnusza (18. din). A himnusz Ízisz szerepét emeli ki, aki újjáélesztette Oziriszt, és képes volt megfoganni tőle.

Az első képblokkban I. Széthi abüdoszi "mllió évek templomából" válogattam képeket. A harmadikon Atef-koronát visel, melyet még ma is sokszor összekevernek a két oldalán egy-egy tollal kiegészülő Fehér koronával, mely Ozirisz leggyakoribb fejéke. Az Atef-korona úgy tűnik, növényi szálakból készült, melyek végét a korona tetején megkötötték. Eltérő, jellegzetes csúcsuk alapján lehet a legkönnyebben megkülönböztetni egymástól az előbb említett két koronát. Nagyon szépen örökítették meg Hórusz fogantatását, mely a negyedik képen látható. Majd Ozirisz bárkája következik. A bárka szentélyében Ozirisz oszlopra tűzött, parókás feje látható. Úgy gondolták, hogy Ozirisz feje Abüdoszban van eltemetve.

Ozirisz az idők folyamán egyre sokoldalúbb lett. A Középbirodalomtól összeolvadva a memphiszi teológia teremtőistenével, Ptahhal és memphisz nekropoliszának istenével, Szokarisszal alkotja a szinkretista alvilágistent, Ptah-Szokarisz-Oziriszt. A 19. dinasztia idején Ré istennel összeolvadva múmialepelben és kosfejjel ábrázolták, fején napkorongga, például Nefertari sírjában. A hellenisztikus korban Ozirisz kultusza összeolvadt Ápisznak, a szent bikának kultuszával, az új szinkretikus isten a Szarapisz nevet kapta, és az ország határain túl is széles körben ismertté vált.

Egyes szövegek szerint a Nílus a testéből ered, mások szerint azonos vele. Plutarkhosz ezt írja erről:

„Nemcsak a Nílust nevezik Ozirisz kiáradásának, hanem teljes egészében minden nedvességet, és az isten tiszteletére rendezett szertartásokat mindig a vízhordó edény felvonulása vezeti be.”

Az egyiptomiak azonosították az Orionnal (sAH), a Holdat az egyik megjelenési formájának tartották. Héliopoliszban a főnixszel azonosították. Az újbirodalmi sírokban ábrázolt óriási gabonakalászok kísérő felirata szerint, azokat Ozirisz testének tartották. A meghaló és újjászülető Ozirisz mítosza, mely tökéletes analógiája a gabona körforgásának, az egyiptomi ember számára a természet évenkénti megújulását is jelképezte.

Az istenség első, töredékes, de biztosan azonosítható ábrázolása az 5. dinasztia korából, Dzsedkaré-Iszeszi király uralkodása idejéről maradt fenn, egy mészkőtömbön. Ezen Ozirisz parókában jelenik meg. A Középbirodalomban gyakran a Fehér koronát viseli, ezt sokszor egy-egy toll is kiegészíti. Az Újbirodalom korától Atef-koronát is viselhet a fején. Sakál alakra csak korai, szöveges utalások vannak.

Általában múmialeplet viselő emberalakként ábrázolták, kezében a királyi jelvényekkel, a pásztorbottal és a cséphadaróval. Bőre általában fekete, mely a Nílus termékeny iszapjával és az istenség alvilági szerepével függ össze, vagy zöld, mely a vegetációval és a termékenységgel van kapcsolatban. A 2. képen kék bőrrel ábrázolták, a kék szín a világmindeséget szimbolizálja, és Ozirisz napistenhez való kötődésével van összefüggésben.

Az istenség egyik szimbóluma és megjelenési formája a dzsed-oszlop[9], melyet már a Piramisszövegek Buzirisz[10] városával, Ozirisz deltabeli szent helyével hoznak összefüggésbe. Hieroglif jelként tartósságot jelent. A túlvilági életben is szerepet játszott, mert egy elképzelés szerint a halott két dzsed oszlopon megy fel az égbe[11]. A későbbi korok vallása szerint a múmiának volt szüksége a dzsed-oszlop védelmére. A HK. 155. fejezete ezzel az amulettel foglalkozik, és a dzsed-oszlopot az Ozirisszal azonosított halott hátgerincével azonosítja:

„Arany Dzsed-oszlop varázsigéje, melyet a megdicsőült halott nyakába tesznek. XY, az igazhangú így szól: Tied (újra) a te hátgerinced, Fáradt Szívű!…”

A túlvilágra való bejutásban is segítséget nyújt a szöveg szerint:

„…Tedd a megdicsőült halott nyakába, és ő behatol az alvilág kapuin gyors irammal…”

Koronázáskor, és az uralkodók jubileumi ünnepségén dzsed-oszlopot állítottak.

Legkésőbb az Újbirodalomtól Oziriszhez kapcsolták az Abüdosz-fétist, más néven t3-wr[12] fétist, mely az Abüdosz nomosz jelképe is egyben. A név és a tárgy alakja arra enged következtetni, hogy az ősdombról van szó. Herbert E. Winlock publikálta egy korábbi formáját egy I. Ramszesz templomából származó reliefről, mely egy rúdra erősített parókára emlékeztet. Az Újbirodalomtól az Abüdosz-fétist az elhunyt Ozirisz fejének vélték, és hordozható szimbólumként a templomban őrizték.

Eredeti kultuszhelyének megállapítása nehéz. Szembetűnő korai kapcsolata Héliopolisszal, mivel a Piramisszövegekben Geb és Nut gyermekeként az enneád tagja. Legjelentősebb kultuszközpontjai Felső-Egyiptomban Abüdosz, Alsó-Egyiptomban Buzirisz. Az 5-6. dinasztia magánsírjaiban néha mindkét város szerepel, de általában Buzirisz a gyakoribb, míg a királysírok felirataiban Abüdosz.

Legkorábbi szentélye Abüdoszban állt, 1 km északnyugatra I. Széthi templomától, a Kom el-Sultan nevű területen. Egy Henti Imentiu vagy görögösen Hontamenti nevű istenség tiszteltére emelték, aki később azonosult Ozirisszel, illetve annak egyik megjelenési formája lett. A legkorábbi leletek a területről az 1. dinasztia idejéből valók, például egy vázatöredék Aha nevével, valamint kisebb ember- és állatfigurák.

A 12-13. dinasztia idejétől kezdve úgy hitték, hogy Ozirisz sírja Abüdoszban van, első dinasztia egyik fáraójának, Dzserek a sírját[13] azonosították vele. Ettől az időtől fontos zarándokhely, és számos fáraó álsírt emeltetett magának a területen.

I. Széthi halotti temploma mögött található az Ozireion, melyet az uralkodó építetett. Szerkezete az Újbirodalom uralkodóinak Királyok Völgyében található sírjaira emlékeztet, a föld alatt helyezkedik el. A hosszú folyosót a Kapuk Könyvének jelenetei díszítik. A grántiból készült oszlopos csarnokban az álszarkofág egy mesterséges szigeten állt, melyet természetes talajvízréteg vett körül. Ez a teremtés pillanatát szimbolizálja, amikor az ősdomb kiemelkedett az ősvízből. Sajnos a templom romos állapotban van, nagy részét víz borítja.

Buziriszt – ókori nevén Dzsedu – Ozirisz hátgerincével hozták összefüggésbe. Itteni temploma az Óbirodalom korában épült. Itt azonosult Andzsetivel, aki a 9. alsó-egyiptomi nomosz eredeti istene.

Ozirisz kultusza több mint 2000 éven át működött. Egész Egyiptom területén tisztelték, majdnem minden nagyobb városban volt temploma. Ez mítoszához is kapcsolódik, hiszen testrészeinek nyughelyeivel számos város állt összefüggésben. Úgy gondolták például, hogy szíve Athribiszben van, több város kapcsolódott Ozirisz egy vagy két lábához, ilyenek Biga, Edfu, Hérakleopolisz és Szebennütosz.

Minden év Khoiak[14] havában fesztivált rendeztek Ozirisz tiszteletére, melynek során előadták az Ozirisz-mítoszt. A hónap utolsó napján felállították a dzsed-oszlopot. A már korábban említett Ikernofret sztélé, mely Berlinban, a Neues Múzeumban van, leírja, hogy az istenség kultuszszobrát templomából elvitték monda szerinti sírjához Umm el-Kaábba. Az istenhez egy különleges tárgycsoport a gabonamúmia, vagy gabona Ozirisz is kapcsolódik, amelyről önálló cikket találsz az Enciklopédiában.

Készítette:

Közzétéve: 2004.09.02.

Utoljára szerkesztve: 2024.12.15.

Felhasznált irodalom:

Kákosy László, Varázlás az ókori Egyiptomban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969

Kákosy László, Az ókori Egyiptom törénete és kultúrája, Osiris Kiadó, Budapest, 1998

Dobrovits Aladár és Kákosy László, Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1995, 2001

Nagy István, Vezető az Egyiptomi Kiállításhoz. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1999.

Dr. Vanek Zsuzsanna, „A végtelenség kezdete” Szerencsés és szerencsétlen napok egy óegyiptomi naptárban a mitológia tükrében. Kiadta a Mahler Ede Művészettörténeti Kör és a Szikomor alapítvány, Budapest, 2001.

Lucia Gahlin, Egyiptom: Istenek, mítoszok és vallás. Glória kiadó, 2001.

Richard H. Wilkonson, The complete gods and godesses of ancient Egypt

Mark Lehner, Piramisok nagykönyve, Alexandra Kiadó

Aude Gros de Beler, Die Götter und Göttinnen Ägyptens. Komet MA-Service und Verlagsgesellschaft, Frechen, 2001

Egyiptom, A fáraók világa. Vince kiadó.

Richard H. Wilkinson, The Complete Temples of Ancient Egypt

Lexikon der Ägyptologie Band IV. 623-633 és Band I. 47-48.