Mehen

A kígyó alakú Mehen leginkább a királyi használatra készített újbirodalmi túlvilágkönyvekből ismert, amelyekben legfőbb funkciója az volt, hogy az éjjeli órákban tekervényei között védelmezze a túlvilágon nyugatról keletre hajózó Napistent. Nevének[1] szó szerinti jelentése: „A feltekeredő”, amely a funkciójából adódó spirális testtartására utal. Valószínűleg a núbiai sziklapitonról (python sebae) mintázták alakját, aki ugyanígy (köréjük tekeredve) védelmezi és kelteti tojásait. Mivel a kígyók régi bőrüket levedlik, és helyére újat növesztenek, számos kultúrában az idő és a megújulás szimbólumai voltak, ami Mehennél abban is kifejezésre jut, hogy szoros kapcsolatban áll Ré újjászületésével. A Nappal könyvében például kétfejű kígyóként tekeredik az újjászületett Napisten köré. Átfogóan még csak Benedikt Rothöhler vizsgálta funkcióját a Mehen, God of the Boardgames (Board games studies 2, 1999) című publikációjában. Ismertetőm főként az ő tanulmánya alapján készült.

Az egyiptomi kultúra hajnalán az isten egy táblajátéknak kölcsönözte a nevét és alakját. Mehen szerepének vizsgálatakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a sem a mehen, sem a szenet táblajátékot, mivel szimbolikájuk közvetlen kapcsolatban áll az isten funkcióival.

A mehent már az egységes egyiptomi birodalom kialakulását megelőzően egy kör alakú táblán játszották, melynek felső oldalán egy feltekeredő kígyó alakja látható. Feje a tábla közepén, farka a tábla szélén helyezkedik el. Feltekeredő teste négyzet alakú játékmezőkre oszlik, melyek száma változó, az egyiken például csaknem 400. Összesen 10 teljesen ép játéktábla maradt fenn, és legalább 4 másiknak a töredékei. Kevés származik közvetlenül ásatásokról, és csak ezek datálhatók biztosan. Egy ép példány Ballasban, a Neolitikus Nagada kultúrához tartozó temetőben került elő. Sajnos a Nagadában és Ballasban folytatott ásatások publikációja nem nevezhető pontosnak, ezért a kérdéses temetkezést nem lehet pontosan datálni, de feltehetőleg a Nagada kor végéről származik, nem sokkal i. e. 3000 előttről. Peribszen király  (2. dinasztia) sírjában töredékeket találtak. Az Óbirodalomtól az I. Átmeneti korig hat esetben örökítették meg a mehent. Játszó embereket láthatunk például Resepszesz szakkarai (5. din., kb. i. e. 2400) és Khaemankh gízai sírjában (6. din., kb. i. e. 2300). Kettőt nem lehet biztosan datálni, két esetben pedig csak a táblát ábrázolták. Hesziré szakkarai sírjában (3. dinasztia, kb. i. e. 2800) egy teljes mehen játékszett látható, melyből kiderül, hogy három elefántcsont hím oroszlán, három nőstény oroszlán és 6x6 db színes golyó szükséges hozzá. Egy ehhez hasonló játékszett került elő Abu Roashban, egy Den király (1. dinasztia) uralkodási idejére tehető sírból. A játékot nem ábrázolták a Középbirodalomtól az Újbirodalmon át a Szaiszi korig, amikor azért látjuk viszont, mert az erős archaizálás miatt óbirodalmi jeleneteket másoltak fel a falakra. A jelenetek mellett olvasható a játék neve, de olykor a játékosok által mondottakat is felvésték, ezekből következtetni lehet a játék menetére. A játékszabályokat sajnos nem sikerült rekonstruálni, különböző elképzelések vannak. Abban egyetértés van, hogy a játék menete a kígyó farkától, vagy a tábla külsejétől az állat fejéig haladt. Khaemankh sírjában a jelenetet kísérő szövegben megtalálható az iti (elfogni) kifejezés. A. F. Shore szerint a másik játékos vagy csapat oroszlánjait el kellett venni a játszma során és a játék az oroszlánvadászotokból eredeztethető. A „Siess és játssz!” felszólítás pedig arra utal, hogy a táblán való mozgáshoz gondolkodási időre volt szükség. Más elképzelés szerint a játékos a játék szélétől a belseje felé haladt a golyókkal és az oroszlánokkal[2] is.

Herman Ranke a „Das altägyptische Schlangenspiel” című művében a mehen játékkal összefüggésben vizsgálta az istent és szerepét. Szerinte Mehen egy ellenséges lény volt, akit le kellett győzni, és akitől el kellett menekülni az örökkévalóság elnyerése érdekében. Peter A. Piccione a Mehen, Mysteries and Resurrection from the Coiled Serpent című tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy „Mehen misztériumai” (kultikus misztériumjáték értelemben) által nyerhető el az újjászületés a Mehen kígyó tüzes leheletében. Rothöhler egyik értelmezéssel sem ért egyet.

Ahogy már említettem, Mehen szerepére vonatkozóan főként a túlvilági szövegekben találunk információkat.

Az Óbirodalom idején a játék még kortársa volt a kor fő túlvilági szöveggyűjteményének, a Piramisszövegeknek. Ebben négyszer fordul elő a mehen főnév.

Először a 332-es mondásban, mely Rothöhler fordításában így hangzik: „XY, az aki Mehenként jött elő, XY felemelkedett az ő tüzes leheletével, megfordulva.”

A Piramisszövegekben gyakori, hogy a király magát vagy testrészeit mágikusan istenekkel azonosítja, annak érdekében, hogy az égbe emelkedhessen (madár, skarabeusz stb.) Ha Mehen hasonló szerepet töltött be az Óbirodalomban, mint az Újbirodalomban, akkor a király Mehen alakjában az egyik legközelebbi útitársa lesz Rének a napbárkában. Érdekes, hogy bár a núbiai sziklapiton a kobrával ellentétben nem méregköpő kígyó, egy későbbi szöveg is említést tesz Mehen tüzes leheletéről. A „megfordítva” vagy „befordítva” kifejezés a királyt írja le feltekeredett Mehenként.

A 659-es mondásban a királyt Hórusszal azonosítják: „Hogy Hórusz XY hallja Ré szavait a horizont kápolnáiban.” Majd ezt írják: „Vedd magadhoz ezeket a fehér fogaidat. Ezek a Mehenben vannak, aki feltekeredik ezek köré, mint nyilak köré az ő nyíl nevében.” Ezután a király testrészeinek védelméről gondoskodik a szöveg és megkapja Anubisz és Geb megtisztelő helyét, de ugyanakkor figyelmeztetik, hogy ezt az új udvartartást tartsa jólétben.

Rothöhler a következőképp magyarázza ezt a mondást: A „vedd magadhoz” kifejezés a halotthoz szól, aki így újra használni tudja a testrészeit. Nem világos, hogy a király fogait miért nevezik nyilaknak, de elképzelhető, hogy azokra az elefántcsont nyílhegyekre kell gondolni, amelyeket gyakran találtak az Archaikus kor sírjaiban. Három témával foglalkozik ez a mondás: 1. Ozirisz és Hórusz, 2. Ré, 3. a király testi épségének biztosítása. Felemelkedni a Napistenhez és Ozirisszá válni két elképzelés a király túlvilági életére vonatkozóan, melyek gyakran egymás mellett fordulnak elő a Piramisszövegekben. A király ebben az esetben nem Ozirisszá, hanem annak fiává, Hórusszá válik. Azonban Hórusz csak egy másik formája ugyanannak az entitásnak. Egyiptom uralkodója ugyanis Hórusz megtestesülése, aki ha meghal Ozirisszá válik, s fia vagy utódja lesz az új Hórusz. Ha így nézzük, Hórusz Ozirisz élő alakja. Utóbbira mindig úgy gondolnak, mint holttestre, aki a „Nyugatiak (halottak) élén áll”. A király célja ebben a mondásban nem az, hogy a túlvilágon feküdjön, mint Ozirisz, hanem hogy éljen, mint Hórusz és csatlakozhasson Réhez, az égi túlvilágot választva.

A másik két mondás, amelyben említik Mehent, csak Neith királynő piramisában maradt fenn. A 626. mondást Rothöhler a következőképp fordítja: „Mondás: Neith fecskeként jött elő, sólyomként szállt le, Neith arca Mehen kíséretében van”. Szerinte a varázsige jelentése párhuzamban van a 659-es mondással, amelyben Neith Hórusz-sólyommá válik és felemelkedik Réhez.

A 758. mondás Mehennel kapcsolatos részlete: „Neith regenerálódik tekervényeidben, Neith a Mehenedben ül.” Akinek a tekervényeiről szó van, az „A horizont ura”, talán Ré-Harakhty egyik formája. Neith vele szeretne lenni és Mehenjének tekervényei között megpihenni.

Az óbirodalmi források tehát arra utalnak, hogy Mehen fő funkciója már ekkor az, hogy védelmezze Rét a tekervényeiben, de emellett más isteneket is oltalmaz, pl. Oziriszt, az elhunytat és különböző testrészeit, különösen a fogait (erre a későbbi szövegekben is találunk utalást). Ugyanakkor Ré közelségének szinonimája is. A halottról úgy tartják, Ozirisszá válik, a holttestté, aki a föld alatt van, de Ozirisz Ré holtteste, Ré pedig Ozirisz lelke. Amikor a Napisten éjjel meglátogatja Oziriszt, a test és a lélek egyesül, ahogy az elhunyté is, ez az örök élet végső célja. De az elhunyt többre vágyik. Ré bárkájának elérésével élő Ozirisszá, azaz Hórusszá szeretne válni és osztozni Rével, annak mindennapi újjászületésében. Az elhunyt Mehen segítségével akar eljutni Réhez. Feltételezhetjük, hogy a mehen játék célja ugyanez: eljutni a bábuval a kígyó tekervényein keresztül a fejéhez, és így szimbolikusan csatlakozni Réhez a bárkájában. Ez az elképzelés világosabban kifejezésre jut a középbirodalmi Koporsószövegekben.

A Középbirodalomtól már nincsen bizonyíték az egyiptomi forrásokban arra, hogy a mehent aktívan játszották volna. De az isten és a társasjáték kapcsolata még mindig kifejeződik abban, hogy Mehen neve olykor még mindig tartalmazza a játéktábla hieroglifáját, ez azonban az Újbirodalomban megváltozik.

A Koporsószövegek 493. varázsigéje Rothöhler értelmezésében: „Testemet nem ragadják el, nem igézik meg, mert én vagyok ez a test, aki felett Atum sírt, és akit Anubisz eltemetett. Lelkem a testemmel (van) és az árnyékom a helyén van, (mert) őriznek a »Vágók« (isteni hóhérok) a Mehen rejtekében.” Ezt követően tovább magyarázzák az elhunyt biztonságát. Rothöhler nem fogadja el Faulkner és Piccione korábbi fordításait nem csak azért, mert nehezen értelmezhetők, hanem helyesírási okok miatt sem. Piccione a StAw szót misztériumnak fordította, ami nem helytelen, de a szó eredetileg titkosat, rejtettet jelent. A StAw mHn, vagyis Mehen setauja Rothöhler szerint nem misztérium hanem egy biztonságos, elrejtett hely a kígyó tekervényei között.

A Koporsószövegek 758-760. mondásai ez idáig csak egyetlen koporsóról ismertek, mely a 12. dinasztia idejéről származik, el-Berschéből. Sepi (Spj) külső koporsója fejrészének belső oldalára írták fel, mely ma a kairói múzeumban van.[3] A mondásokhoz tartozó illusztráción egy ülő alakot látunk, akit körülvesznek a „Mehen útjai”, ez 9 ellipszis alakú ösvényből áll, melyből 5 fekete és 4 db piros színű, utóbbiak a „tüzesek”. A 758-as varázsige ellipszis alakban veszi körül a vinyettát: „Ezek a tűz védett útjai. Mehen bal oldala[4] körülveszi (Rét) millió és millió (alkalommal).” Ahogy Mehen feltekeredve fekszik a bárkában és körülveszi az összes utast, testét a hajó különböző részeihez rendelik, bal oldal, jobb oldal, orr, farok stb. „Mehen útjai” nyilvánvalóan azonosak Mehen testoldalaival, az elhunytnak pedig végig kell járnia ezt az utat ahhoz, hogy eljusson Réhez. A varázsige így folytatódik: „Mehen tekervényei jobb oldalának[5] az elutasító kapui: ezek az ajtók a védett helyei a ragyogó Rének”. Ha Mehen egy Rét körülvevő út, akkor szükség van kapukra, amely „elutasítja” az isten ellenségeit, de remélhetőleg hagyja, hogy az elhunyt áthaladjon rajtuk.

A 759. mondásban az elhunyt így szól: „Ami a Mehen létezését illeti, az Rének van. Milliószor millió (könyök) a hossza. A bárka: jobb oldala, orra, fara, bal oldala 4 millió (könyök). Belépek. Minden kilencség (is) itt van, mindkét oldalán, és fel vannak osztva négy oldalán.” A szövegben kifejezésre jut Mehen hatalmas mérete, csakúgy, mint a napbárkáé. A kettőt úgy tűnik, azonosítják egymással. Az elhunyt belép a Mehenbe és a bárkába és csatlakozik az istenek belső köréhez. A tűz ösvényének további leírása után a következőt írják: „Ismerem ezt: ez a jellemzője a hátaknak. Rajtuk vagyok minden nap, látom az apámat, Rét.” A „hátak” nyilvánvalóan a négybe hajtott teste (oldalai) Mehennek, azaz a „tűz ösvényei”. Mehen egy spirális utat formáz, amelyek Réhez vezetnek, és az elhunyt Mehen belsejében, a hátának belső oldalán halad. Azonban Mehen fő célja még mindig az, hogy visszatartsa Ré ellenségeit, ezért az ösvényt tűz, és más akadályok keresztezik.

A varázsige így folytatódik: „Szepi az egyetlen, Szepi a hátain van. Nem lázadok Ré ellen a Mehenjében. Szepi a (Mehen) testében van. Ó, én ismerem a sötét utakat, amelyeken Hu és Szia érkeznek a négy sötét kígyóban (Mehen 4 oldala), világosság van mögöttük és előttük. Megérkezem velük a titkos ösvényen, amelyben Ré homloka el van rejtve.” Az utak sötétek, hogy az ellenség ne juthasson át rajta, de Szepi ismeri őket. Huval és Sziával (teremtőerők, a napbárka legénységének tagjai) együtt lép be, akik biztosítják a szükséges fényt. Szepinek itt és máshol is ismernie kell Mehen ösvényeit. Az egyiptomi túlvilághitben visszatérő elem, hogy az elhunytnak tudnia kell a túlvilág lakóinak, illetve helyeinek nevét és jellemzőjét, ahhoz, hogy elérje az örökkévalóságot. A következőkben ez áll: „Csinálj nekem utat! Nyisd meg Mehen ajtajait számomra! Ismerem Ré köreit, és azokét, akik köztük vannak. Ismerem a veszélyeseit is, akik az ajtókban vannak. Tudok egy utat magamnak… ellenük. Csinálj nekem utat! Szepi valóban él, örököse az örökkévalóságnak… Szepi benne van a távoli bárkában, amelyet a Mehen körbevesz minden nap…”

A mondásokat kísérő jeleneten a tekervények között ülő alakot, aki az Atef korona egy variációját viseli, Oziriszként, Réként, vagy Mehenként értelmezik. Valójában mind Ré, aki valóban a Mehenben lakik, mind pedig Ozirisz megtestesül benne, mivel az elhunyt Ozirisszé válik, aki amikor lelkével egyesül, akkor Rével azonosul.

Az 1101-1103. mondásokban az elhunyt találkozik és elhalad a 4 ajtó őre mellett, majd átlép az ajtókon. Az első ajtó neve a „Külső”. Az ajtók tehát egymás után következnek egy úton, ami befelé vezet. Miután áthaladt az utolsó ajtón, a következőt írják: „Ki az, aki körbement Mehenen?” A 1104-es mondásban pedig ez áll: „Szerencsésen megérkeztem!”.

A Koporsószövegek átfogó leírást adnak az ókori egyiptomiak azon elképzeléséről, hogy az elhunyt Réhez Mehenen keresztül, annak testében haladva jut el. Rothöhler szerint valószínűleg ugyanezt szimbolizálja a mehen játék is. Maga az elképzelés még az Óbirodalom előtt kellett, hogy kialakuljon, habár a teológiai túlvilági szövegekbe csak a Középbirodalom idején került be. A táblajátékra vonatkozóan is megtudhatunk valamit. Nyilvánvaló, hogy nem menekülni kellett a spirál belsejéből, hanem éppen ellenkezőleg, kívülről (a kígyó farkától indulva) eljutni annak középpontjába. A játéktáblán megjelölt négyzetekként még az „elutasító kapuk” is megtalálhatók, ezek talán akadálymezők lehettek, melyek egy időre megszakították a haladását annak, aki rájuk lépett.

Az Újbirodalomban olyan – eredetileg kizárólag királyi használatra szánt – újfajta túlvilági szövegeket készítettek, melyek nem csak mágikus mondások gyűjteményei, hanem leírások a túlvilágról. A Napisten éjszakai utazásával foglalkoznak, mely során áthalad az alvilágon. Ezek közül a legidősebb és legismertebb az ún. Amduat (ókori egyiptomi nevén: Ami a Duatban [túlvilágon] van). Ebben, mint ahogy az éjszaka is, az alvilág is 12 órára oszlik. Ezekre úgy kell tekinteni, mint csarnokokra, vagy barlangokra, melyen keresztülfolyik egy folyó, ezen halad Ré a bárkájával. Az itt lakók naponta csak egyszer, egy órán át látnak világosságot, amikor a Napisten keresztülhalad azon a területen, ahol ők tartózkodnak. Az Amduatban Mehen a 7. órában tűnik fel először, amikor Rének a leginkább szüksége van a védelmére, mivel ebben az órában harcol az Apophisz-kígyóval, aki legfőbb ellensége, a nemlét istene. Mehen alakja lép a szentély helyébe, amelyben a Napisten áll bárkájában. Képileg ezt úgy ábrázolják, hogy a kígyó testének vonala adja a szentély körvonalát, de valójában úgy képzelték el, hogy a kígyó csigavonalban Ré köré tekeredik. A szöveg szerint ebben az órában Apophisz felszürcsöli a túlvilág folyójának vízét, hogy ezzel megállásra kényszerítse a napbárkát. „Ez az isten (Ré) ezen a helyen a Mehen-kígyó képében utazik.” Mondják a 6. jelenetben. A kígyóisten ettől kezdve a 12. óra végéig a helyén marad.

A Mehen-kígyó a 7. órában a felső regiszterben is megjelenik „Akinek élő az alakja” néven és Oziriszt védelmezi. „Így szól ez az Isten (Ré) Oziriszhez, aki a Mehenben van… Annak (akinek a neve:) »Akinek élő az alakja« a lángja van ellenük (Ozirisz ellenségei ellen), hogy elpusztítsa őket.” Itt ismét úgy írják le Mehent, mint aki tüzet köp.

A Kapuk könyvében és az Éjszaka könyvében Mehen már az utazás kezdetétől kíséri a Napistent.

A Kapuk könyve első órájában Ré nem szokásos éjszakai alakjában, kosfejű férfiként jelenik meg, hanem reggeli alakjában: Napkorong, melyben skarabeusz látható. Ezt öleli körbe a „Farkát harapó” nevű, és ekként is ábrázolt – egy zárt kört alkot Ré körül – kígyó, mely feltehetően azonos Mehennel, ez a forma az antik Uroborosz[6] előképe. Mehen kör alakú, farkába harapó kígyóként már korábban, a 18. dinasztia idején is megjelenik Tutankhamon enigmatikus túlvilágkönyvében.[7] A 11. órában néhány isten Apophisz megbüntetésével foglalkozik, és közben a Napistenhez imádkoznak: ”Jöjj Ré! …Lásd, mi megöltük Apóphiszt és bilincsekbe vertük! Nem jutsz te, Ré ellenségeid közelébe, nem közelednek hozzád ellenségeid, ó Ré! Megközelíthetetlenséged nyilvánvaló, (neked, aki) a Mehenben vagy…”

Rét tehát körülzárja Mehen, így ellenségei nem jutnak a közelébe. Ugyanennek az órának a középső regiszterében van egy Hórusz- és Széth-fejjel ellátott isten, akinek neve Hrwj.fj – „Az ő Két Arca”. Mindkét oldalán három-három ágaskodó ureusz helyezkedik el, így őt körülvéve alkotják az „ureuszok mehenjét”, ahogy azt a jelenethez tartozó szövegben írják. Piccione szerint a kétfejű isten maga Mehen, azonban Rothöhler ezzel nem ért egyet, szerinte a mehen szó itt tágabb értelemben vett kifejezés, mint „védelem” vagy akár „védelmező tekervény”.

A Halottak könyvében Mehent szintén az elhunyt – néha Hórusszal azonosítva – Réhez való felemelkedésével összefüggésben említik, de előfordulnak még Mehen ösvényeinek a hajó részeivel azonosított testoldalai is. A 172. mondásban az elhunyt arcának részei közül a fogakat ismét Mehenhez rendelik hozzá. Rothöhler fordításában: „Fogaid a Mehen belsejében vannak, amelyeken a két Hórusz (Hórusz és Széth) játszott.” A tény, hogy az elhunyt fogai Mehenben vannak, azt jelenti, hogy jól védettek. Az, hogy Hórusz és Széth játszottak rajtuk, visszautalás Mehenre hiszen ez azt jelenti, hogy azért játszottak, hogy Ré közelében legyenek, ez az örökélet végső célja, és az isteni hatalom megöröklésével jár együtt. Hórusz és Széth Ozirisz örökségéért harcol, az isteni királyságért és hatalomért (nem Réért, de végül is Ozirisz azonos Rével). Ezért természetesen a mehen játékon játszanak, vagy talán az Újbirodalomra inkább jellemző játéktáblán, a szeneten, de még mindig Mehen az, aki garantálja az örökkévalóságot, cserébe azért, ha megnyerik a játékot. Figyelemre méltó, hogy még az Újbirodalomban is Mehenhez kapcsolódik a társasjáték, olyan szorosan, hogy ezzel a jellemvonással határozták meg. A Halottak könyvében betöltött szerepére még visszatérek a Mehen, és más társasjátékok kapcsolatának bemutatásakor.

E. A. Wallis Budge az egyiptomi istenekről szóló könyvében angol nyelven közöl egy a 20-21. dinasztia idején keletkezett Amon-Réhez szóló himnuszt, amelyben Mehen, mint Uadzset párja istennőként szerepel, Nekhbettel azonosítva. Az erre vonatkozó részlet így szól: „Mehen és Uadzset a homlokodon vannak, Alsó- és Felső-Egyiptom koronája, a nemesz és a sapka korona a te ékességeid a te templomodban.”[8]

Egyiptomban a mehen társasjáték legkésőbbi ábrázolása egy nem biztosan azonosított mehen-tábla készítésének jelenete Moallában, Ankhtifi sírjában, mely az I. Átmeneti korra datálható. Ahogy már említettem, a Későkorban ismét ábrázolják, de ez két olyan archaizáló sír, melybe óbirodalmi masztabák jeleneteit másolták (TT36 és Walters Art Gallery Baltimore 22.152 – 153).

Cipruson a játékot az egyiptomi Középbirodalom idején még játszották, tehát biztosan ismerték még Egyiptomban is, de már nem képezte részét a halotti kultusznak és ezért nem került be a sírokba mellékletként.

Az Újbirodalom idejére a szenet vált az egyetlen nagyobb vallási jelentőséggel bíró társasjátékká. Egy téglalap alakú táblán játszották, mely 3x10 kockából állt és minden játékos 5 bábut kapott hozzá. Az első biztosan azonosítható példánya a szenet játékszettnek Hesziré sírjában található (Óbirodalom, 3. dinasztia).

Ó- és középbirodalmi sírokban találunk néhány olyan jelenetet, amelyen szenetet játszó emberek láthatók, de nem túlvilági kontextusban, hanem más játékokkal és ünnepségekkel összefüggésben. A 2. dinasztiától a mn hieroglifa írására a szenet játéktábla szolgál, leginkább olyan szavakban fordul elő, mint például az „állni”, „kibírni”, „maradandó”. Ettől eltekintve a legtöbb szenet ábrázolás, szöveges utalás és a valódi játéktáblák az Újbirodalomból származnak.

Piccione rengeteg információt közölt erről a játékról az „In search of the meaning of Senet” című írásában. Ugyanakkor Mehen szerepének vizsgálata lehet, hogy új megvilágításba helyezi ezt.

Rothöhler ”nagy táblajáték szöveg”-nek nevezi azt a forrást, mely részletesen foglalkozik a szenet mitológiai hátterével. Ez három másolaton maradt fenn: a kairói 58037. papiruszon, a torinói 1775. papirusz és a 359-es számú thébai sír falán. De a Halottak könyve 17. fejezete is ezzel foglalkozik: „Szenetet játszani a szekh-sátorban, hogy XY élő lélekként menjen tovább”.

A Halottak könyve papiruszok példányai mellett, az újbirodalmi sírokban is rengetegszer ábrázolták a szenetet, köztük található az a világhírű falkép, amely Jahmesz-Nefertari királynőt, II. Ramszesz feleségét ábrázolja játék közben.

Az ábrázolások csaknem mindegyikén azt látjuk, hogy a sír tulajdonosa egy szenet tábla előtt ül, egy tipikus szekh-sátorban vagy pavilonban. Ezek többnyire felnagyított változatai a Halottak könyve papirusz vinyettájának.[9] A Halottak könyve 17. fejezete, vagy annak részei gyakran vannak a kép közelében felírva. A szenet túlvilági szerepe tehát nyilvánvalóan a Halottak könyve 17. fejezetével van összefüggésben. Az elhunyt láthatóan a túlvilágon játssza a játékot, egy ismeretlen partnerrel, mivel általában egyedül ül.[10]

A szenet nem csupán egy mennyei szórakozás, volt egy különleges játszma, amelyet az elhunynak le kellett játszania a túlvilágon, és ennek volt egy bizonyos célja. Ez a mögöttes tartalom azonban nem egyértelmű, a Halottak könyve 17. fejezete csak kevés támpontot ad, ezért a „nagy társasjáték szöveg”-hez kell forduljunk. Ebben Mehen jelenik meg az egyes szám első személyben beszélő író ellenfeleként, egy szimbolikusan értelmezhető szenet játékban, amelyben a játéktábla négyzetei bizonyos istenekhez vannak rendelve. A szöveg írója, a játékos pedig az áldozati formulák szerint elhunyt, tehát ez a játszma a túlvilágon zajlik.

Az író győzelme drasztikusan van leírva, Mehen pedig pontosan úgy reagál, ahogy egy vesztes játékos: dobol az ujjaival, szíve elhagyja, „keserű”, de nem ellenséges, ahogy azt Ranke feltételezte. Ő egy isteni játszópartner, aki szívességet tesz az elhunytnak, amiért megnyerte a játékot. Miután az elhunyt győzött, Mehen ezt mondja neki: „Megigazult vagy!” Ez az üdvözült halottra leggyakrabban használt kifejezés, mely egy szóban foglalja össze a túlvilági lét végső célját. Utalások vannak arra, hogy a szenet kapcsolatban áll Rével és bárkájával. A szöveg elején az áldozati formulában az elhunyt a Per-nefer nagy legénységéhez imádkozik. A Per-nefer a „Tökéletes ház” általában a balzsamozás helyét jelöli, de itt a szenet tábla egy ugyanígy elnevezett négyzetére utal, mely az összes fennmaradt táblán jelölve van, ezért valószínűleg nagyon fontos lehet, talán ez a játék végcélja.

A legénység szó hajózási összefüggésben értelmezhető és az itt említett istenek talán a napbárka legénységnek tagjai. Emellett név szerint említik Hekát, Hut és Sziát, akik közismert tagjai a napbárka legénységének. Mivel ezeket az isteneket ritkán említik áldozati formulákban, feltételezhetjük, hogy ennek jelentősége, egy bizonyos jelentése van. Ezt követően az elhunyt azt kívánja, hogy: „beléphessek a harmincak csarnokába, hogy én lehessek a 31. isten”. A harmincas szám itt nyilvánvalóan a szenet harminc játékmezejére vezethető vissza. Az istenek, akikhez az elhunyt csatlakozni szeretne, feltehetőleg a korábban említett napbárka legénysége.

Mehen „ajándéka” tehát ugyanaz maradt, mint a korábbi időkben: biztosítja, hogy az elhunyt csatlakozhasson Réhez, a bárkájában. Akkor teszi ezt, ha az elhunyt lejátszott vele egy szenet meccset a túlvilágon, és győzelmet aratott felette.

Rothöhler megvizsgálta, hogy ez a bizonyos meccs kapcsolatba hozható-e a Halottak könyve 17. fejezetében említettel, és arra a következtetésre jutott, hogy igen.

Erre utal például egy mészkő töredék, mely egy játéktábla darabja lehet és a 18-19. dinasztia idejéről származik, Deir el Medinében, Nebnofer (TT6) sírjából került elő. A következő felirat áll rajta: „Szavak mondása az által, aki a szekh-csarnokban ül Mehen mellett és élvezi a szenet játékot…” Ugyanebben a sírban a szenetet játszó elhunyt mellett található feliratot Pusch a következőképpen rekonstruálta: „A szekh-csarnokban ülsz Mehen mellett és élvezed a szenet játékot.”

A mehen tábla szimbolikusan azonos volt magával Mehennel, és a Réhez vezető utat úgy jelenítette meg, mint egy utazás Mehenen keresztül, az elképzelés, hogy az isten biztosítja Réhez való eljutást az elhunyt által megnyert játék után, természetesen következik ebből a felfogásból. Ez a funkció az Újbirodalomban is megmarad, amikor a tábla már rég nem volt használatban. Most az elhunyt szenet játékot játszik Mehennel szemben a túlvilágon, de a nyeremény többé-kevésbé azonos maradt: A szenet játék az elhunyt küzdelmét szimbolizálja, hogy helyet kapjon Ré bárkájában, hogy üdvözült halottá válhasson és elnyerje az örök életet.[11] Rothöhler szerint azonban a szenet tábla nem szimbolizálja magát a megtett utat, amely Ré bárkájához vezet, mint korábban a mehen tábla. A szenet egy az Újbirodalomra jellemző társasjáték, és Mehen, a táblajátékok istene biztosítja a szívességet annak, aki megnyeri a játékot.

Hogy Mehen valóban a szenet játék patrónusa volt, az egy a 18. dinasztia idejéről származó, ma a Torinói Múzeum tulajdonát képező játéktáblán (Azonosító: 8451) lévő feliratból egyértelműen kiderül: „Mehen, a nemes, a szenet és Hathor, Per-Hathor[12] úrnőjének ura.”

Egy a British Múzeumban található töredék is ezt támasztja alá: „Áldozat, amit a király ad Harakhtynak és Mehennek a szenetben.”

Az ún. „kis társasjáték szöveg”, mely egyetlen példányban maradt fenn, nehezen értelmezhető, de jól illeszkedik a fenti elmélethez: „Ő (az elhunyt) látja a napkorongot; csatlakozik a csillagokhoz és egyesül az égi testekkel… Vezeti a kormányrudat az isten hajóján és evez benne… élvezetét leli a szenet harminc házában. Mehen van előtte… játszol… az út nyitva áll...”

Peter A. Piccione Mehenhez kapcsolja a Field Múzeum 31009 azonosító számú tárgyát, mely egy nagy feltekeredő kígyót ábrázol és sötétkék fajanszból készült. Zománcának színe és stílusa alapján az Újbirodalomra datálja. A szobrot 1895-ben, Egyptomban vásárolta Mr. Edward Ayer, két kígyó amulettel együtt. A tárgy lelőhelye sajnos ismeretlen. 25 centiméter átmérőjű, 1-2 cm vastag kör alapon fekszik a kígyó. Teste jól kidolgozott, és ellentétben a mehen játtékkal nem lapos, hanem henger alakú, fekete festékkel pöttyöket festettek rá. A szemeket és a szájat is kidolgozták és fekete festékkel körülhúzták. Míg az állat teste a táblához simul, addig a feje felemelkedik. A mehen játékkal ellentétben a kígyó farka található középen, a feje pedig a tábla szélén. A szobor feltehetőleg Mehent ábrázolja és azért helyezték a sírba, hogy az lehunyt újjászületését elősegítse.

Az Óbirodalomból is ismert egy hasonló, de mészkőből készült szobor, amely az állatot a mehen táblához hasonlóan a fejével a kör közepe felé ábrázolja, farka vége pedig kacsafejben végződik. Ilyen formában mehen játéktábla is készült.

Ajánlott link:

Napjainkban a Chicagoi Keleti Intézetben látható ez a 127 mezőből álló mehen tábla, amelyen az állat farka vége kacsafejet formáz.

http://www.joanannlansberry.com/fotoart/oim/mehen-.jpg

Egy másik mehen tábla, mely ma a Fitzwilliam múzeum tulajdonában van:

http://phaistosgame.com/223SnakeGameFitzwilliam.jpg

Leidenben található ez az 5-6. dinasztia (kb. i.e. 2575-2150) idejéről származó, mészkőből készült Mehen-szobor:

http://zanemaser.files.wordpress.com/2013/03/800px-mehen_egyptian_snake_game_-_rmo_leiden_5th-6th_dynasty_2575-2150bc.jpg

Sepi koporsójának részlete

http://4.bp.blogspot.com/_GkACkMnhFU0/SY7WSlVlcDI/AAAAAAAAHow/QY2AvaACe-Q/s1600/Thierry3.jpg

Mehen Uroboroszként Tutankhamon 2. kápolnájának külső oldalán:

http://www.flickr.com/photos/lindadevolder/5985201276/

Képek

Készítette: Maatkara

Felhasznált irodalom:

Benedikt Rothöhler – Mehen, God of the Boardgames (Board games studies 2, 1999)

A.F. Shore – A serpent-board from Egypt (BMQ 26, 1963: 88-91)

Peter A. Piccione – Mehen, Mysteries and Resurrection from the Coiled Serpent, 1990

Kákosy László – Az alexandriai időisten (Ozirisz kiadó, 2001)

E.A. Wallis Budge: The Gods of the Egyptians or Studies in Egyptian Mithology Vol 2. (Chicago, The Open Court Publishing Company, 1904)

LÄ Band IV. 3