Ízisz, a Nagy varázserejű

 

Az óegyiptomi panteon jelentős alakja. A feleség és az anya modellje. Az egyiptomi istenvilágban betöltött szerepét az Élet misztériuma feletti hatalom jellemzi.

Eredete bizonytalan, csakúgy, mint nevének jelentése. Az egyiptomiak utólag az js – öreg szóból vezették le, Denderában a kis születési templomban pedig az js, jsk – láss szóból, miszerint Nut, az anya így szól megszületett gyermekéhez: Láss!

Mivel az istennő nevét a “trón” hieroglifával írták, lehetséges, hogy a trón hatalmát személyesítette meg, bár sok tudós úgy véli, hogy ez egy későbbi fejlődés eredménye. Néhányan az afrikai törzsekhez vezetik vissza, mert sok törzsnél a törzsfő trónját úgy ismerik, mint a király anyját. Jürgen Osing szerint az Ast szó eredeti jelentése "akinek pompás hatalma van", de ez nem zárja ki Ízisz későbbi szoros kapcsolatát a trón fogalmával.

 

Nem egyértelmű, hogy már az 1. dinasztiában előforduló zA-(A)st személynév az istennő nevét tartalmazza-e, ahogy az sem, hogy egy 2. dinasztia korabeli pecsétnyomó ábrázoláson őt jelenítették meg, mivel ezen az istennő nem trón-jelet, hanem egy papiruszköteget visel a fején. Bizonyíthatóan az 5. dinasztia idején jelenik meg, a Piramisszövegekben.

 

Az istennő mind az élők, mind a holtak birodalmában fontos szerepet játszott.

A héliopoliszi teológia szerint, Geb és Nut gyermeke, Ozirisz testvére és hitvese. Segítette őt az uralkodásban a mitológiai királyság alatt. Úgy tartották, hogy gyermeknevelésre, kenyérsütésre, szövésre tanította az asszonyokat.

A két istenséggel kapcsolatos mítosz átfogó, és legteljesebb elbeszélése Plutarkhosz, „De lside et Osiride” című művében található. Miután Széth megölte Oziriszt[1], Ízisz Nephthüsszel együtt gyászolta és kutatta fel szétszórt testrészeit. Ízisz varázsereje segítségével egyesítette a testrészeket, Anubisszal közösen végezték el a balzsamozást.

A Piramisszövegekben Ízisz és Nephthüsz az elhunyt király siratója, védelmezője, de jelentős szerepük van újjászületésében is. A 670-es mondás szerint varázserejük segítségével megvédik húsát a bomlástól. A 269-es mondás szerint a király Ízisz és Nephthüsz hátán felmászva jut fel a mennybe. A 222-es mondás Íziszt a nappali, Nephthüszt pedig az éjszakai napbárkákhoz kapcsolja, ezek segítségével haladhat át az égen az elhunyt király.

Varázserejűnek tartották a szövetet is, amibe az asszonyok Ozirisz testét csomagolták, ez biztosította az újjászületést. Úgy gondolták Ízisz lazítja meg a csomagolást, mely átalakította az elhunytat. A múmia kiszabadításával lehetővé tette Ozirisz számára, hogy átmenjen az öröklétbe.

Mindkét istennőt mitikusan azonosították egy különösen éles metsző kiáltással rendelkező ragadozó madárral, mely lehet a vörös kánya vagy héja, hangjuk a gyászukban jajgató nők kiáltásaira emlékeztette az egyiptomiakat.

Ízisz és Nephthüsz a temetési szertartás során betöltött szerepét Maria Münster gyűjtötte össze a Piramis- és Koporsó-szövegek, valamint ezekkel rokon feliratok alapján. Ezek a következők:

- a koporsót a nekropoliszba szállító hajón a halott nevének jelentése,

- megtisztítás a tisztítósátorban,

- a balzsamozóhelyen siratás, dicsőítés, újjáélesztő rítusok (a tagok egyesítése átölelés által, a halott felállítása, a halott levegővel való ellátása, a bá lélek életre keltése, az arc helyreállítása), védelem, ünneplés,

- a szájmegnyitás szertartása során libáció (csak az Újbirodalomtól),

- köszöntés a sírnál; libációs szertartás, vízmerítés, füstölés,

- állat leölése a szájmegnyitásnál és az alap kijelölés rítusánál.

Amenemose (18. dinasztia) Louvre-ban látható sztéléjén a Nagy Ozirisz Himnuszban, az istennőt kányaként írják le, aki szárnyaival védelmezőn leárnyékolja Oziriszt, a szárnyai által keltett szellő lélegzetet biztosít számára. A fáraókori irodalomból ez a 28 soros himnusz tartalmazza a legteljesebb változatát az Ozirisz mítosznak. Bár kerüli az Ozirisz elleni merénylet részleteit, világosan leírja Ízisz képességét, hogy életre keltse házastársát és, hogy megfoganjon örökösével.

Az elhunyt fáraó védelmezőjeként megjelenik Nephthüsz, Neith és Szelket társaságában a királyi szarkofágok és kanópusztartók sarkain.

A kanopuszedények őrzői közül a májat óvó Imszet védelmezőjének tekintették.

A keleti szelet Ízisszel, a nyugati szelet Nephthüsszel azonosították.

 

Ízisz halott férjétől foganta fiát, Hóruszt, akit a Delta mocsaraiban Khemmisben, ókori egyiptomi nevén Akh-bityben hozott világra. I. Széthi templomában – de talán már a Középbirodalom idején is – a fogantatást úgy ábrázolták, hogy Ízisz kányaként, vagy sólyomként Ozirisz falloszára ereszkedik. A Koporsó-szövegek szerint azonban Íziszt villám ejtette teherbe (CT Sp. 148).

„A felvillanó fény lecsap, az istenek félnek, Ízisz, fivére Ozirisz magvától terhesen ébred…”[2]

A gyermek Hóruszt mindvégig állhatatosan védelmezte a veszélyektől, míg a fiú elég idős lett ahhoz, hogy megbosszulja apját és egész Egyiptom királyaként elnyerje jogos örökségét. Meggyógyította egy skorpiócsípésből. Ez gyógyító hatalmának mitológiai alapjává vált. Ezzel hozhatók kapcsolatba az úgynevezett cippi-k[3] vagyis a gyermek Hórusz gyógyító táblái.

 

A Hórusz megtestesülésének tartott király szimbolikus anyja volt. A Piramis-szövegek szerint, az uralkodó tejet iszik anyjának, Ízisznek a melleiről (PT 2089, stb.). Az Újbirodalomban és a későbbi korokban az uralkodók a templom-ábrázolásokon Ízisz fiaként ábrázoltatták magukat.

Ízisz és Nephthüsz mindketten szoptatják a királyt, így segítik elő újjászületését, és készítik fel az örök életre. A Piramis-szövegek szerint Ízisz teje nélkülözhetetlen az újjáéledéséhez.

A királyi születések védelmezőjeként jelenik meg a Westcar papiruszon fennmaradt történetben. Ez egy pap feleségének szülését mondja el, aki a Napisten három fiával – Egyiptom három jövendő királyával - volt terhes, és a döntő pillanatban három istennő és Khnum teremtő isten sietett ember alakban a segítségére.

„Elindultak ezek az istennők, táncosnőkké változtak át. Khnum mint hordszékvívő volt velük. Elérkeztek Rauszer (a pap) házához. Úgy találták, amint zilált öltözékben állt. Odavitték hozzá nyakékeiket és csörgőiket. Ő így szólt hozzájuk:

Úrnőim, itt van egy asszony, aki szenved, fájdalmas a szülése.

Ők ezt mondták:

Hadd lássuk őt! Íme, mi értünk a bábáskodáshoz.

Ekkor így szólt hozzájuk:

Gyertek!

Bementek Ruddzsedethez, és rázárták a szobát. Ízisz eléje állt, Nephthüsz mögéje, Heket siettette a szülést. Ízisz így szólt:

Ne erőlködj a testében a te Uszer nevednél fogva.

A gyermek lesiklott a karjain. Egy rőfnyi erős csontú gyermek volt. Bőre aranyból, fejkötője valódi lazúrkőből. Lemosták, levágták a köldökzsinórját, és téglákon lévő lepedőre terítették. Meszhenet hozzálépett, és így szólt:

Király ő, aki a királyságot fogja gyakorolni az egész országban.

Hnum egészségessé tette tagjait.”[4]

Uszerhez hasonlóan a másik két gyermek nevét is Ízisz jelenti be.

Anya szerepében, Minhez kapcsolódva, a „Nagy Fehér Koca”-ként is megnyilvánulhat. Néha Nofertumot is a gyermekének tartják, csak úgy, mint Denderában Ihyt.

 

Ízisz sok aspektusa közül központi szerepet játszik a varázslás, mivel ennek segítségével élesztette fel Oziriszt, védelmezte meg Hóruszt, és segítette az elhunytat a túlvilágon. Sok varázsigében Ízisz varázserejét hívták segítségül védelemért és gyógyításért úgy, mintha az illető maga Hórusz volna. A mítoszok többsége is mágikus képességét hangsúlyozza, különösen az, amiben megtudja Ré titkos nevét. Ebben Ízisz létrehoz egy kígyót, amely megmarja Ré-t. A megsebzett napistent csak akkor gyógyítja meg, amikor az felfedi neki igazi nevét, ezzel tovább növelve az istennő hatalmát.

Egy újbirodalmi varázsigében Ízisz, a Legidősebb Varázslattal (HkA-smsw) együtt elveszi Apophisz erejét, az Amduat hetedik órájában pedig a Napbárka ellen irányuló támadását hárítják el.

Az Amduat hetedik órájában pedig mágikus erejükkel vezetik a napbárkát.

Betegségek gyógyítójának tartották, ezt példázza az Ebers papirusz egy részlete is:

„Ó Ízisz, nagy varázserejű, gyógyíts meg, szabadíts meg engem minden rossz és gonosz dologtól.”[5]

Gyakori jelzői: „Nagy varázserejű”, „A varázslás úrnője a Tekercsek Házában”. Életadó és életet megőrző szerepe tükröződik az „Életház úrnője” és az „Élet úrnője” jelzőkben. A Középbirodalomtól gyakori mellékneve az „Ég úrnője”.

A Késő korból ismerjük Ízisz és Nephthüsz néhány siratóénekét.

Egy, az Abatonról szóló istendekrétum leírja a Bigge szigetén található Ozirisz-sírra vonatkozó rítusokat. Eszerint a napi áldozatok bemutatása mellett Ízisz szobrát 10 naponta Philéből Biggére vitték, hogy Ozirisz bájának éltető tejet adjon.

 

Az idő előre haladtával több kozmikus szereppel ruházták fel. Feltételezték, hogy ő „Ré szeme” és Plutarkhosz szerint holdistennőként is tisztelték.

Már a Piramis-szövegekben azonosították Szóthisszal, a Sziriusz csillag megtestesítőjével, ahogy Oziriszt az Orion konstellációval. Philaen lévő templomában láthatjuk, hogy kozmikus méretű hatalmat tulajdonítottak neki. Az egyik himnusz kijelenti, hogy ő az Ég, a Föld és az Alvilág Úrnője, aki létrehozta őket.

 Egy kései aretológiában[6], vagyis az erényei listájában Ízisz azt mondta, “elkülönítettem a Földet a Mennytől, megmutattam a csillagok útvonalait, szabályoztam a nap és hold irányát”.

 

Íziszt leggyakrabban női alakban ábrázolták, hosszú ruhában. Koronája a „trón” hieroglifa, a 18. dinasztiától kezdve pedig a Hathor-korona, mely a késő dinasztikus korban általánossá válik. Viselheti még a kettős tollkoronát is és a királynékra jellemző keselyűfejéket is. Fején és homlokán skorpió is megjelenhet, mint például a Biet el-Vali templom falán. Kezében uasz-jogart, később papirusz-jogart és ankh jelet tart. Gyakori attribútumai a szisztrum és a menat, melyeket Hathortól vett át. Bár a leggyakrabban állva jelenik meg, térdelve is ábrázolták – miközben keze a shen vagyis az örökkévalóság hieroglifán pihen. E helyzetek bármelyikében ábrázolhatták gyászoló öltözékben, egyik kezét az arca elé emelve. Gyakran a karjait kitárja az ülő vagy álló Ozirisz alakja körül néha szárnnyal kombinálva. Ezen a módon ábrázolták a 18. dinasztia királyi szarkofágjainak oldalain vagy sarkain, szobrokon és egyéb ábrázolásokon. Védelmező szerepét hangsúlyozza az, az ábrázolás, amikor önmaga képmása köré tárja ki szárnyas karjait.

Siratóasszonyokként Ízisz és Nephthüsz madáralakban is megjelenhet, ezeket Drtj-nek – a két kányának nevezték.

Szelkettel való azonosítása miatt skorpió alakban is megjelenik. Ebben az alakban a Későkorban, HDdt néven a skorpiók úrnőjének tartják. Ez a mágikus szövegekben jut fontos szerephez. Ilyen szövegekben a skorpiók segítőtársaként is szerepelnek.

Faistennőként megjelenhet az elhunyt uralkodót szoptatva, mint például III. Thotmesz sírjában, ugyanakkor a Hathorral és Nuttal való kapcsolata miatt vizet, vagy élelmet adva is.

Kígyó alakjára már a Piramis-szövegekben van utalás, képi ábrázolásban ez az Újbirodalomban jelent meg, amikor a Napbárka orrában és a Kapuk könyve 12. kapujánál ábrázolták ilyen formában.

A 21-24. dinasztia idején Nephthüsszel együtt megjelenik egy smA-tAwy ábrázolásban, amint Felső- és Alsó-Egyiptom címernövényeit összekötik. Ebben az időszakban ábrázolják kígyófejű nőként, a fején trónnal, illetve emberfejű kígyóként is.

A 21-24. dinasztia idején, illetve a Görög-római korban megjelenik, mint oroszlánfejű istennő vagy oroszlánfejű kigyó.

A Nappal és az Éjszaka könyvében nőstényvízilóként írják le, a Késő-korban ez ábrázolásban is megjelenik, például Karnakban az Opet templomban.

A Késő korban nem ritkán jelenik meg tehénalakban. A 19. dinasztiától azonosítják Sentait tehén-istennővel. Később a Heszat tehénnel. Az Ápiszt szülő szent teheneket pedig, akikről úgy gondolták égi sugártól fogantak meg, a Későkorban Ízisz megtestesüléseinek tekintették. A tehénfejre mitológiai magyarázatot a pSallier IV ad, eszerint amikor Hórusz levágta Ízisz fejét, akkor pótfejként tehénfejet kapott.

A Későkorban bronz és terrakotta figurákon gyakran jelenik meg szoptató istenanyaként. Ez az anyaszerep, bár rítusokban és szövegekben már korán előfordul, ábrázolásban viszonylag későn jelenik meg. A Középbirodalomból két szobor maradt fenn, az egyik a berlini múzeumban található és egy gyermeket ölében tartó nőt ábrázol. A másik, ehhez nagyon hasonló darab a Brooklyn Múzeumból egy hercegnőt ábrázol és indirekt módon az anyai Ízisz tiszteletéről tanúskodik, mert a talapzaton található felirat úgy kezdődik, hogy: „Mondás: Ízisz jön…”.

 

Ősi kultuszhelyét több ókori egyiptomi forrás például a Piramis-szövegek is nTrw-ként (12. alsó-e. nomosz[7]) jelöli meg. A Középbirodalomtól egyértelműen ez a kultuszhely van Ízisz mellé rendelve, mint ahogy Oziriszhez Abüdosz, Széthhez Ombosz. A nTrw valószinűleg azonos, vagy szorosan kapcsolódik a Hbjt-hez, mely az ókori Izeum megfelelője, majd később Behbet el-Hagarban tovább él. Archaikus kori kultuszának egyetlen bizonyítható jele Qusae-ben van, ahol egy papi cím, az Ízisz és Hathor, vagy Ízisz-Hathor papja a 6. dinasztia koráig előfordul.

I. Szeszósztrisz (12. din.) Karnakban felállíttatott szentélyén úgy utalnak Íziszre és Basztetre, mint a Héliopolisz nomosz két fő istenére.

A Középbirodalomban kultusza megjelenik Abüdoszban, Hierakónpoliszban, Edfuban, Akhmimban, Koptoszban és a Wadi Hammamatnál.

Állami kultuszában a hangsúly a föld termékenységében játszott szerepén van, mivel ő jelentette be a Nílus áradását. Akhmim és Koptosz városa már régen Min, a termékenységisten kultuszával állt kapcsolatban, egyes szövegek Íziszt[8] az anyjának, Oziriszt az apjának nevezik. Min mellett jelenik meg a 18. dinasztia idején emelt Hórusz templomban Buhenben, Núbiában. A 19. dinasztia idején, a déli régióban II. Ramszesz által építtetett templomokban a „Núbia úrnője” jelzőt viselte.

Az Észak-kelet Deltában fő kultuszközpontja Behbet el-Hagar, azaz Izeion volt. Ma Ízisz templomának gránitkövei az istennőt ábrázoló finom reliefekkel romokban hevernek. II. Nektanebó uralkodása alatt kezdték építeni, de csak III. Ptolemaiosz idején készült el. Itt is, Ozirisszel és Hórusszal együtt tisztelték, mint valószínűleg az ezen a helyen álló korábbi szentélyben. Annak ellenére, hogy a Piramis-szövegek szerint már az Óbirodalomban állt itt szentélye, a régészek még nem találtak bizonyítékot a 30. dinasztiánál korábbról származó épületekre.

I. Széthi abüdoszi templomában három szentélyt és több belső termet szenteltek Ízisznek.

Gízában található a 'Piramis Úrnője' Izisz kápolna, amelyet a 21. dinasztia alatt építettek.

Denderában Augustus egy kis szentélyt szentelt Ízisz születésének tiszteletére.

Deir el- Shelwitben, Théba déli részén is építettek neki egy kis templomot a római időkben.

Leghíresebb temploma Philae szigetén áll, I. Nektanébó kezdte el építtetni és a Ptolemaiosz uralkodók, valamint a római császárok sora tovább bővítette.

Ízisz kultuszával is kapcsolatban álltak az ozireionok, melyből feltehetőleg minden nomosz rendelkezett legalább egyel.

Az Íziszhez kapcsolódó ünnepek a következők:

- a 4. epagomena nap, születésének napja

- A gyermek éjszakája, aki a fészkében van

- a Khoiak ünnep

- Újév napja, mely Ízisz-Szóthiszhoz kötődik

- egy aratásünnep a Pakhonsz hónap első napján, mely Nepri-Ozirisz születésnapja.

Befolyása túlnőtt Egyiptom határain, volt temploma Bübloszban, ahol az istennőt egészen a korai időkről Asztarté helyi formájával azonosították.

Templomot szenteltek neki Athénban és más görög városokban, és később a római birodalom sok részén, magában Rómában is.

Fontosságát jelzi, hogy tisztelete az i. sz. 6. századig folytatódott Philaen - még jóval azután is, hogy Egyiptomban és a nagy kiterjedésű római világban teret hódított a kereszténység. A klasszikus író Apuleius ránk hagyta a kultuszába történő beavatások részletes leírását.

 

Az Újbirodalomtól már bizonyíthatóan az istennő egyik szimbóluma a tjet-csomó[9] vagy Ízisz-csomó. Maga a jel ennél ősibb, már az I. dinasztia korabeli heluáni temetőben is feltűnik a dzsed-oszloppal együtt.

A Halottak könyve 156. fejezete foglalkozik vele.

„Vörös jáspis tjet varázsigéje. XY, az igazhangú így szól: Tied a te véred, Ízisz. Tied a te varázserőd, Ízisz. Tied a te varázslatod, Ízisz, az amulett, mely e Nagynak védelmére szolgál. Megvédi attól, ki gonoszat tesz ellene.

Mondd a szavakat jáspis tjet felett, mely anch imi növény nedvébe van mártva, szikomorfa rostjára felfűzve, és e megdicsőült halott nyakára téve a temetés napján. Ha ezt megteszik neki (ti. a halottnak), Ízisz varázsereje lesz a védelme, Hórusz, Ízisz fia ujjong miatta, amikor látja őt. Nincs számára rejtett út. (Egyik) karja az ég felé, (másik) karja a föld felé. Valóban jó dolog. Ne engedd, hogy lássa azt bármely ember. Bizony, nincs hozzá hasonló!”[10]

Az amulettet a kutatás Ízisz havi tisztulásával hozta összefüggésbe, van olyan elmélet is, hogy az istennő menstruációs kötőjét ábrázolja. Néha a dzsed-oszlop mellett látható két Ízisz csomó. Ilyenkor Íziszt és Nephthüszt jelképezik.

Habár a legtöbb tjet-amulett valóban vörös színű jáspisból, fajanszból vagy karneolból készült, előfordulnak zöld fajanszból és üvegből készült példányok is.

Egyik legkorábbi példája Deir el Medinából került elő, Kha múmiájáról, aki III. Amenhotep uralkodása alatt élt. Egy másikat Ehnaton vezírének szakkarai sírjában találtak. Ezután a dinasztikus kor végéig minden múmia bandázsai közé került, majdnem mindig a felsőtestre.

 

A szoptató istennőket formázó amulettek ábrázolhatták Hededetet, Íziszt, Mutot, vagy Nehemtawyt. Az egyetlen nyom, ami kilétükre utal, hogy fejükön milyen fejéket viselnek: skorpiót, tehénszarvas napkorongot, kettős koronát, vagy szisztrumot.

Egy II. Oszorkon nevét viselő egyedi medálon, mely feltehetőleg taniszi sírjából származik, az aranyból készült Ozirisz egy magas lápisz lazuli oszlopon ül. Egyik oldalán szintén aranyból megformázva a sólyomfejú Hórusz áll, másikon pedig a Hathor-koronás Ízisz. Egyik kezüket védelmező tartásban felé emelik. Mindhárom figura hátulján felfüggesztő lyuk található.

A késő dinasztikus korra jellemző pektorál-amuletteken ugyanez a három isten jelenik meg, reliefként, egymás mögött guggolva. Ez a típus általában fajanszból készült.

Leginkább a Ptolemaiosz korra datálhatók azok azok az Iziszt és Nephtüszt ábrázoló amulettek, melyek az istennőket általában összetartoző párként, térdelve vagy állva, kezüket a fejük fölé emelve, a siratásra jellemző formában ábrázolják. Ezek nyitott hátú öntőmintában, fajanszból készültek, a múmia mellkasára helyezték őket.

A Késő-korban ugyancsak minden múmián megtalálhatók, általában a mellkason azok a fajanszból, lápisz lazuliból vagy aranyból készült amulettek, melyek az istennőt állva, fején a trón hieroglifával ábrázolták. Az istennő fejékeként ugyanolyan gyakran fordul elő a trón hieroglifa, mint amilyen gyakran Hathor-korona. Az egyik legszebb és legnagyobb tömör-arany amulettje Udzsabauendzsed taniszi temetkezéséből került elő. Ez álló nőként ábrázolja őt, fején Hathor-koronával. A talapzat felirata úgy nevezi meg, mint Ízisz, az isteni anya.

Védelmező funkciója jut érvényre abban az amulett-tipusban, ahol álló Hathor-koronát viselő, kezében papirusz jogart tartó alakját beboritják mögötte álló hasonmásának szárnyas karjai.

Legjellemzőbb megjelenése, mint ülő, szoptató anya, a gyermek Hóruszt tartva bal karján. Egy ilyen amulett leírása szerepel a MacGregor papirusz listáján. Kicsi fajansz amulettek ebben a formában már a Ramesszida korban megtalálhatók, de nagyobb számban fordulnak elő a Harmadik Átmeneti-kortól a temetkezésekben. A Hóruszt szoptató Ízisz amulettek védelmet nyújthattak a nők és a gyermekek számára az evilágon és túlvilágon. A trón, melyen Ízisz ül, gyakran áttört kialakítású, oldalait Nehebkau figurák díszítik. Később bronz és lapos hátoldalú öntött üveg példányok is előfordulnak.

A Szaiszi korra jellemzők azok a fajansz, vagy bronz, tábla alakú amulettek, melyekből magas relief technikával emelkedik ki Ízisz, Nephthüsz és a mezítelen, gyermekfürtös Hórusz-gyermek alakja. Az istennők oldalról vannak ábrázolva és Hórusz kezét fogják. Leginkább a test alsó részén helyezték el, egy múmián néha több példányban is.

 

Ízisz hűséges feleség, és elkötelezett anya. Varázserejével védelmezi, segíteti az embereket.  Képes uralkodni a végzeten. Ozirisz, és így minden halott siratója és védelmezője. Az idő múltával magába olvasztva számos más isten és istennő attribútumait univerzális isten lett. Férjével, Szerapisszal – Ozirisz egy későbbi formájával – együtt meghódította a görög-római és a római birodalom legtávolabbi tartományait is. Pannónai területéről a savariai Iseum, az Egyednél talált kancsó és a balatonszabadi hieroglif feliratos oltár kultuszának legnevezetesebb emlékei. Alakja a későbbiekben is tovább él, a gyermekét szoptató Ízisz (Isis lactans) a Madonna előképe.

 

Ajánlott link:

A fajansz szobor a gyermek Hóruszt szoptató Íziszt ábrázolja (kb. i.e. 4 -1 század). Jelenleg a Martin von Wagner Múzeum (Würzburgi Egyetem) Egyiptomi Gyűjteményének tulajdona.

http://www.wege-ins-jenseits.de/dl/Isis_lactans.jpg

 

 

 

Az istennő ölében I. Szethi fáraóval, Abüdosz.

Íziszt a szentélyben ülő Ozirisz alakja mögött láthatjuk ezen a reliefen. I. Széthi temploma, Théba Nyugati Part.

Ízisz skorpió fejékkel. II. Ramszesz temploma, Beit el-Wali

Harold felvétele

 

III. Ramszesz áldozatot mutat be az istennőnek, Medinet Habu.

Relief Behbet el-Hagarból.

Harold felvétele

 

 

 

Felhasznált irodalom:

Richard Wilkinson - The complete gods and goddesses af ancient Egypt (Thames & Hudson, London 2003.)

W. Helck/ E. Otto/ W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie, Wiesbaden 1975 - 1989. Band I. 186-202

Lesko, B.S. – The great Godesses of Egypt (University of Oklahoma Press)

Leitz - Lexikon der ägyptischen Götter und Götterbezeichnungen

Kákosy László, Ré fiai - Az ókori Egyiptom története és kultúrája, Gondolat 1979

George Hart, The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses (Routledge, 2005)

Kákosy László, Varázlás az ókori Egyiptomban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969

Carol Andrews, Amulets of Ancient Egypt (University of Texas Press, 1998)


 

[2] Lesko, The Great Godesses of Egypt (162. oldal)

[3] Cippus, (tsz.cippi) = a sztélé egy fajtája, kígyómarás és skorpiócsípés ellen védett és gyógyított. Egy tipikus példája itt: http://www.britishmuseum.org/explore/highlights/highlight_objects/aes/p/painted_wooden_cippus_showing.aspx

[4] Kákosy László: Ré fiai (241. oldal)

[5] Lesko, The Great Godesses of Egypt (170. oldal)

[6] Az aretológia az erkölcstannak az a része, amely erénnyel foglalkozik, annak természetével, és a hozzá vezető eszközökkel. Egyben egy irodalmi műfaj is, az elbeszélés egy formája, amely bemutatja a főszereplő erényeit. Az ókori híres hősöknél találunk példákat erre.

[7] Szebennütosz (Tb-n-nTr)

[8] Sobek-Iry sztéléje

[10] Ani papiruszának részlete. Kákosy László, 156-157. oldal