Ápisz

 

Egyiptom bika alakú istenei között Ápisz a legjelentősebb. A Predinasztikus korban valószínűleg a bikákat általánosságban az erő és termékenység szimbólumaként tisztelték, de amikor az államilag támogatott teológia testet öltött, akkor feltehetőleg jobbnak látták egy egyedi bika kiválasztását, amelyet egy államilag elismert istenhez kapcsoltak.

 

Egy edényen együtt szerepel Hór-Aha és Ápisz neve, ez alátámasztani látszik a római író, Aelian állítását, miszerint kultuszát Ménész alapította, akit az egyiptomiak az állam egyesítőjének tartottak. Vandier utal rá, hogy Hemaka (1. dinasztia) sírjában további bizonyíték van Ápiszra és megjegyzi, hogy két 1. dinasztia korabeli királyné neve – Henet-Hápi és Ni-maat-Hápi – is tartalmazza az istenség nevét. A Palermói kövön[1] Den király[2] uralkodása idején történt eseményként jegyzik fel az „Ápisz futását”[3], ami ennek a rítusnak az első említése. Ápisz kultuszának archaikus kori emléke viszont a későbbi korokra megkopott, s a Ptolemaiosz-kor kezdetén Manethón már a második dinasztia második fáraója, Nebré uralmának idejére tette a bika memphiszi kultuszának bevezetését.

 

Bár nem zárható ki, hogy kezdetben Minnel hozták összefüggésbe, az első jól dokumentált azonosítása Egyiptom fővárosának, Memphisznek az istenéhez, a teremtőistenhez, Ptahhoz kapcsolja. Kultuszuk már a korai időktől kezdve asszimilálódott. Eleinte az isten hírnökeként[4] vagy fiaként tisztelték, majd pedig Ptah élő képmása, megjelenési formája lett. A szent bika nemzőereje konkrét kifejeződése volt Ptah teremtőerejének. Ápisz tehát több volt, mint egy szent állat, kézzelfogható, élő, lélegző megnyilvánulása  egy ősi teremtőistennek.

 

A német egyiptológus, Sethe feltételezte, hogy az Ápiszt egy különösen termékeny kacsafajta után nevezték el, ami megmagyarázná, hogy a neve után miért szerepel determinatívumként kacsa hieroglifa. Valószínűleg nem véletlen a Nílus isten, Hápi és az Ápisz neve közti hasonlóság.

 

Az Ápisz-bika szoros kapcsolatban áll a királysággal. A bika ikonográfiája magába foglalja a rendkívüli fizikai és nemző erőt. Mindkettő részét képezi az istenkirály ideológiájának is, az uralkodót hozzá hasonlítják, ahogy ez kifejezésre jut egyik szinte állandó címében is, ez az „erős bika”. A Predinasztikus korból származó Narmer palettán látható egy jelenet, amelyben egy bika elpusztít egy erődített várost és eltapos egy ellenséget. Ez esetben a bika valószínűleg a királyt testesíti meg. További analógia, hogy a kiválasztott bika, egy isten élő képmása, ahogy a király is az. Az élő Hórusz cím egyébként része volt az Ápisz bika titulatúrájának.

A szed-ünnep egyik rítusa során – mely Memphiszben zajlott – a fáraó az ügető Ápisz-bikával együtt fut, ahogy ezt ábrázolásokon is láthatjuk, például Hatsepszut vörös kápolnájában, Karnakban. Ez a rítus az uralkodó erejének megújítását és az ország termékenységének biztosítását célozta. A bikának szerepe van az elhunyt király égbe emelkedésében is.

 

Összefüggésbe hozták az áldozatokkal, az áldozati ételekkel is. A Görög-római kori templomábrázolásokon a Mnevisz-bikával együtt úgy nevezik „Aki az istenek és istennők asztalát étellel látja el” és áldozatvivőként örökítik meg.

 

Ápisz túlvilági szerepe, hogy életereje biztosította az elhunyt személy számára a négy szél feletti kontrollt. Az Ápisz-bikává alakulás pedig lehetővé tette a halott számára, hogy elkerülje a természeti jelenségek esetleges visszafordulását a túlvilágon és a kellemetlen anyagok kényszerű fogyasztását. Temetkezési szövegek tanúsága szerint Ápiszról azt tartották, hogy gabonát csépel az Alvilágban. A fáraókor végén a bikát megörökítették koporsókon, a talp alatt, amint a hátán viszi az elhunyt múmiáját, úgy gondolták, ő viszi el a sírhoz.

 

Ahogy már említettem egy időben csak egy bikát tiszteltek Ápiszként, az állat halálakor a papok bejárták az országot, hogy fizikai jellemzők alapján kiválasszák a következőt. Diodórosz így számol be erről: „amikor egy meghalt és pompában eltemették, az ezzel megbízott papok kerestek egy fiatal bikát, akinek a testi jegyei hasonlítanak az elődéjéhez. Amikor megtalálták, az emberek félretették a gyászukat, a papok a borjút Nilopoliszba vitték, ahol 40 napig tartották. Ezután egy aranyozott pavilonnal ellátott állami bárkára tették, majd mint egy istenséget Héphaisztosz memphiszi szentélyébe kísérték.”[5] Az új bikát teliholdkor Ptah főpapja bonyolult szertartás keretében megkoronázta, majd kivezették a teremből a keleti (a felkelő nap felé eső) kapun, és megmutatták a kint álló embertömegnek, akik arra vártak, hogy megpillanthassák az újjászületett istent. Hogy milyen fizikai tulajdonságok különböztették meg ezt a bikát a többitől, azt Hérodotosz leírásából, valamint felajánlási bronzszobrok alapján tudjuk. Hérodotosz szerint az Ápisz-bika mindig fekete volt, néhány jellegzetes fehér mintával, melyet később ismertetek majd.

 

Ápisz Memphiszben egy palotaszerű lakrészben élt Ptah templomának közelében, ahol Hérodotosz szerint a bikaisten közel 7 méter magas szobrai tartották a mennyezetet. Hart szerint ezek feltehetőleg férfialakban, de bikafejjel örökítették meg az istent. Szentélyében a bikát figyelmesen gondozták, szinte királyi bánásmódban részesült, a legfinomabb ételekkel táplálták, fürdették, masszírozták és testét olajokkal kenték be. Minden nap kiengedték egy időre a lakrészéhez csatlakozó udvarra, ahol azok az emberek figyelhették, akik azt remélték, kapcsolatba léphetnek Ptahhal és választ kaphatnak égető kérdéseikre. Mozgását orákulumként értelmezték; az ól és az udvar között két kamra volt, attól függően, hogy melyikbe ment be a válasz igen vagy nem volt. Saját, tehenekből álló háremmel is rendelkezett. Lakrészét ünnepségek és processziók alkalmával hagyta el, de feladatai közé tartozott más istenek meglátogatása is. Héliopoliszban például volt egy „Ápisz háza” nevű hely, ahol akkor szállásolták el az állatot, amikor a Mnevisz-bikához érkezett látogatóba.

Talán különös, de az Ápisz tiszteletére felajánlott áldozatok más bikák voltak, amelyeket különös gonddal választottak ki. Hérodotosz beszámolójából tudjuk, hogy egy pap alaposan megvizsgálta ezeket a bikákat. Ha valamelyiken egyetlen fekete szőrszálat is talált, akkor tisztátalannak nyilvánította. Még a nyelvét is megnézték, hogy „tiszta”-e. Ha átment a teszten, akkor a pap a szarva köré csavart egy darab papiruszt és viaszpecséttel lezárta, melybe aztán belenyomta pecsételő gyűrűjét. Csak ezeket a megjelölt bikákat volt szabad feláldozni Ápisz tiszteletére. Az isten születésnapját egy hét napos fesztivál keretében ünnepelték meg, amely során kivitték a szentélyből és felvonulások keretében körbevezették az egész városban, éneklő fiúk kórusa kísérte.

A Piramisszövegek és a Halottak könyve azt sugallja, hogy kultuszát Memphisztől északra, a Deltában, Szaisz és Atribisz városában is ápolták.

 

Egy Ápisz-bika átlagéletkora 14 év volt. Halálakor lakrészéből a nyugati (a lenyugvó nap felé eső) kapun vitték ki és felkészültek a látványos temetésre. Az egyiptomiak úgy gyászolták az állatot, mintha az uralkodójukat veszítették volna el. Ahogy halálakor a király Ozirisszá vált, úgy Ozirisz-Ápisz formában a bika szintén Ozirisszá vált halálakor, de ismert az Ápisz-Ozirisz alak is. Ebben az összefüggésben az élő Ápisz-bikát olykor Ozirisz bájának nevezték. Az Ozirisszel való azonosítás kézenfekvőnek látszik, ha figyelembe vesszük, hogy Ozirisz egyik jelzője a „Nyugat bikája”, továbbá az isten szoros kapcsolatban állt a Holddal, ahogy Ápisz is, illetve mindkettejüknek nagy nemzőerőt tulajdonítottak. Az Újbirodalomtól a bikát Atummal és Hórusszal is azonosították, ez vezetett az Ozirisz-Ápisz-Atum-Hórusz formához.

 

A bikát oroszlánfejes alabástrom ágyon mumifikálták, amelyek közül néhány ma is látható Memphiszben. Hatalmas pompában temették el Szakkara északi részén. A Piramisszövegek arra utalnak, hogy már az Óbirodalom idején volt Ápisz-temető Memphiszben, de ez napjainkig nem került elő. Jelenleg az Ápiszhoz kapcsolódó poszthumusz rítusok első bizonyítéka a 18. dinasztia végéről származik, amikor a bikákat Szakkarában felszíni kápolnákból és földalatti kamrákból álló sírban helyezték el.[6] Ezt II. Ramszesz idején váltotta fel az, az ugyanazon a területen található katakomba, melyet napjainkban Szerapeum néven ismerünk. Ez egy hosszú sziklába vájt galériából áll, melyből számos oldalkamra nyílik, mindegyikbe egy Ápiszt temettek. Minden bika életéről sztélé emlékezett meg. 600 évvel később Pszammetik fáraó újabb galéria elkészítésére adott megbízást. Ezek együtt több mint 365 méter hosszúak, 5,48 méter magasak és 3 méter szélesek. A katakombával  kapcsolatban engedjetek meg egy személyes észrevételt Maatkarának: „2012-ben volt szerencsém személyesen is megnézni a Szerapeum egy részét. Be kell vallanom, az alagútrendszer, a fülkék, és a hatalmas gránitszarkofágok, amelyek súlya a 70 tonnát is elérheti igen lenyűgözőek. Talán a Kheopsz piramis nagy galériája volt rám ilyen hatással.”

A temetés után az oldalkamrát befalazták, remélve hogy ez távol tartja majd a sírrablókat, de sajnos, amikor Auguste Mariette 1851-ben felfedezte a komplexumot, kiderült, hogy egy kivételével mindet kirabolták az ókorban.

Vannak bizonyítékok, melyek arra utalnak, hogy az állat húsát rituálisan elfogyasztották és csak a csontjait valamint a fejét őrizték meg. Az egyetlen érintetlen temetkezésben ugyanis két fából készült szarkofágot találtak, bennük a múmia törött csontokból állt, amelyet gyanta és vásznak segítségével alakítottak megfelelő formájúra, legalább egy esetben emberi múmia alakjára[7]. Temetkezési mellékletük közé gyakran tartoztak kanópuszok, sőt olykor usébtik is, melyeknek gyakran bikafejük van. Az érintetlen temetkezésből arany ékszerek kerültek még elő II. Ramszesz és Khaemuaszet herceg nevével. Mariette Szerapeumnak nevezte el ezt kiterjedt komplexumot, mert egykor egy Szerápisz tiszteletére emelt templom állt felette, amelyből azonban semmi sem maradt meg.

 

Az Ápisz-bikák temetkezésében nem volt törés a Perzsa uralom idején sem. Nincs tehát régészeti bizonyíték arra a történetre vonatkozóan, amit Hérodotosz jegyzett fel, miszerint a perzsa uralkodó Kambüszész megölt egy Ápisz-bikát azért, hogy bizonyítsa az állat nem isten, csak hús és vér.[8] Magát a történetet Hérodotosz a következőképpen jegyezte le:

„Amikor Kambüszész visszatért Thébaiba, éppen akkor jelent meg az egyiptomiaknak Ápisz, akit a hellének Epaphosznak neveznek. Ápisz megjelenésekor az egyiptomiak felöltik legszebb ruhájukat, és örömünnepet ülnek. Kambüszész azonban, látva, hogy mit csinálnak, meggyanúsította őket: az ő szerencsétlenségét ünneplik, s maga elé idézte Memphisz elöljáróit. Mikor megjelentek előtte, megkérdezte tőlük, hogy akkor, amikor először érkezett Memphiszbe, miért nem ünnepeltek az egyiptomiak, s miért vigadoznak most, amikor seregének színe-java nélkül tért vissza? Az elöljárók azt válaszolták, hogy isten jelent meg előttük, aki csak nagyon ritkán szokott megjelenni, de olyankor mindig örömünnepet ülnek. Kambüszész hazugságnak tartotta szavaikat, és kivégeztette őket. A kivégzés után papokat idézett maga elé, de ők ugyanezt mondták, erre kijelentette: látni akarja, hogy szelíd isten jött-e el az egyiptomiak közé. És megparancsolta a papoknak, hogy hozzák elé Ápiszt, s azok elmentek, hogy elébe hozzák. Elővezették a papok Ápiszt, Kambüszészt valósággal őrület szállta meg, kirántotta tőrét, és Ápisz hasába akarta döfni, de csak a combját találta el. Nevetve szólt a papokhoz: »Ostobák! Hát ilyen hús-vér isteneitek vannak, hogy fogja őket a fegyver? Az ilyen isten valóban méltó az egyiptomiakhoz! De nem fogtok ti sokáig örülni neki, hogy gúnyt űztetek belőlem!« E szavakkal megparancsolta, hogy korbácsolják meg a papokat és öljenek meg minden egyiptomit, akit azon kapnak, hogy folytatja az ünneplést. Az egyiptomiak ünnepe tehát félbeszakadt, a papok megkapták büntetésüket, a combján megsérült Ápisz pedig a templomban a földre zuhant és kimúlt. A halálra sebzett állatot a papok titokban temették el, hogy Kambüszész ne tudjon róla. Az egyiptomiak azt állítják, hogy Kambüszész elméje e miatt a bűn miatt teljesen elborult, igaz, azelőtt sem volt eszénél.” Meggyaláztatta a kabeiroszok templomát Memphiszben, felnyittatta a régi sírokat. Saját családját és udvari embereit sem kímélte. Megölette testvérét, Szmerdiszt, majd egyik nővérét, akit korábban feleségül vett. Tébolyult uralmát azonban nem tűrték sokáig, mert a mágusok lázadást szítottak ellene Perzsiában, egyikük pedig Szmerdisznek adta ki magát. Ezért aztán Kambüszész Szúzába akart indulni serege élén, hogy a mágusok szította lázadást leverje. Lóra szállása közben azonban leesett kardhüvelyének tartószíja, s a meztelen kardpenge belefúródott a combjába, pontosan ugyanott, ahol egykor az Ápisz-bikát megsebezte. Kambüszész érezte, hogy a sebe halálos, és meg fog halni, ezért megkérdezte, mi a város neve, ahol éppen tartózkodik. A várost Egbatának hívták, melyről aztán eszébe jutott, hogy egyszer Butóban azt jósolták neki, hogy Egbatában fog meghalni. A király azt hitte, a méd Egbatában hal majd meg, idős korában, ahol udvarát tartotta, a jóslat azonban a szíriai Egbatára vonatkozott. Ekképpen kapta meg végül isteni büntetését a király az Ápisz-bika megöléséért.

 

Lucius Flavius Arrianus Xenophon (kb. 86-165) görög nemzetiségű római történetíró leírása szerint mikor Nagy Sándor meghódította Egyiptomot és Mazakész szatrapától ellenállás nélkül kapta meg az országot és az akkori fővárosát, Memphiszt, áldozatot mutatott be Ápisznak és a többi helyi istennek (Kákosy szerint a Memphiszi Triádról lehet szó), mellyel azt akarta kifejezni az egyiptomi népnek, hogy ősi hagyományaikat tiszteletben tartva kívánja kormányozni majd az országot.

A Szerapeum külső helyiségeiben a szent állat iránti tiszteletüket sokan sztéléken örökítették meg, melynek jelentős része ma a Louvre egyiptomi gyűjteményében található. Egy ilyen sztéléről származik a következő felirat is, amely formulaszerű tömörséggel, képies nyelvezettel idézi fel egy, a II. Ramszesz uralkodása alatt tisztelt Ápisz-bika halálát követő eseményeket és állít emléket a sztélét felállító személyeknek is. A sztélét állító két személy, Piai és Thotmesz, akik fontos feladatokat láttak el a bikák temetése során.

 

„Ramszesz, Amon szeretettje 16. uralkodási éve:[9] ezen a napon Őfelsége, az Ápisz(-bika) átkerült a megtisztulás helyére.[10]

Uszermaatré, Ré választottja 25. uralkodási éve: ezen a napon Őfelsége, a Mnevisz(-bika is) átkerült.[11]

Ízisz.

Nephthüsz.[12]

Ramszesz, Amon szeretettje, Uszermaatré, Ré választottja.[13]

Ápisz.

Az élő Ápisz, Ptah hírvivője.[14]

 

A szájmegnyitás elvégzése Ozirisz-Ápisz részére: »A te tisztításod Hórusz tisztítása, a tisztításod Geb tisztítása«[15] a királyi írnok, a legfőbb felolvasó pap, az alsó és felső tiszta hely[16] elöljárója, az isten pecsétjének elöljárója, a balzsamozás elöljárója, Piai által, valamint a fő felolvasó pap a tökéletes házban,[17] (aki) vizet ad az oroszlános ágyon lévő[18] számára, Thotmesz által, akit Ramoszénak hívnak.

 

30. uralkodási év, az aratás 3. hónapjának 21. napja a Két Ország ura, Uszermaatré, Ré választottja, a koronák ura Ramszesz, Amon szeretettje alatt, aki örökké élettel ellátott, mint Ré.

 

Ezen a napon Őfelsége az Ápisz(-bika) átkerült a megtisztulás helyére,

hogy megpihenjen a tiszta helyen Anubisznál, aki a balzsamozó házban van,[19]

hogy az bebalzsamozza holttestét,

eltávolítsa testnedveit,[20]

megszabadítsa tisztátalanságaitól;

hogy megszülessen[21] Hatnub[22] legkiválóbb tiszta alabástromán;[23]

hogy megnyissa száját nátrongolyócskákkal és tömjénezéssel;

hogy átjárja testét a mirha;[24]

hogy istenivé tegye őt Hórusz szemével a szájmegnyitás ama napján;[25]

hogy nyugalomba helyezze Nut hasában[26] a szent föld urának bájaként minden nap,

anyjának ölelésében [- - -] titokzatos dolgok(?), bája(?), testét felöltöztették.

 

A Szaiszban lévő halotti felszerelés, amit Resznet és Mehnet[27] létesítményei gyűjtöttek össze, áldozatok az áldozatok földjéről, a Nyugaton(?) lévő friss víz legyen kád részére békében, a (…)nak, testednek és szívednek, Ozirisz-Ápisz! Bárcsak adnál kenyeret, vizet és levegőt, vízáldozatot, bort, tömjént, tejet, mindenféle tökéletes dolgot!

 

Készítette az uab-pap és felolvasópap a tökéletes házban, szertartásvezető Ápisz helyén, imi-isz pap Mnevisz helyén, Ptahi, aki a tökéletes ház elöljárójának, az igazhangú Ramoszének fia és az uab-pap, felolvasó pap a királyi ház háremében, Iapu.”[28]

 

Mitológiája szerint az Ápisz-bikát egy szűz tehén szülte meg, akit Ptah termékenyített meg Hérodotosz szerint villámcsapás formájában. Azt is feljegyezte, hogy az Ápisznak életet adó tehén később nem volt képes újabb borjat elleni. Plutarkhosz egy másik elképzelésről számol be, miszerint a hold fénye termékenyítette meg a tehenet. Az elhunyt a Túlvilágon részesülhetett abban a kiváltságban, hogy tanúja legyen az Ápisz-bika titokzatos születésének. Ápisz anyját Ízisz egyik megjelenési formájának tartották és nevet adtak neki (például: Baszteté), Amikor meghalt, akkor szintén Szakkarában, egy napjainkban Ízeumnak nevezett katakombarendszerben temették el a 27. dinasztiától kezdődően. Ezt sajnos a mai napig nem tárták fel rendesen. De előkerült innen egy sztélé, mely egy Ízisz tehén temetéséről emlékezik meg VII. Kleopátra idején. Néha a Heszat-tehenet tekintették Ápisz anyjának.

 

Ápiszt általában előre lépő bika formájában örökítették meg, mely az Újbirodalom után ureusszal kiegészülő nap- vagy holdkoronát visel a szarvai között. Legfontosabb ismertető jegye a homlokán található kis fehér háromszög, melyet a szobrokon olykor ezüst berakással készítettek el. A hátán kitárt sólyom, vagy keselyű szárnyszerű minta van, melyet Hérodotosz sas formájúnak írt le. Nyelve alatt skarabeusz alakú folt található. Farka végén a szőr két tincsre oszlik. A bronzszobrok hátán egy kitárt szárnyú skarabeuszt vésnek be a mellső lábakkal egy vonalba, a farához közel pedig kitárt szárnyú keselyűt, a háta közepén gyakran egy díszes négyszögletes lepel is látható bevésett motívumként. Az istent ritkán bikafejű férfiként is megörökítették.

 

Amulettjei, amelyeken előre lépő bikaként örökítik meg, meglehetősen ritkák. Amennyiben életükben viselték, úgy az isten iránti erős ragaszkodást fejezhette ki. Azonban az állat Ozirisszel való kapcsolata miatt nem zárható ki, hogy az amulettnek túlvilági szerepe volt. Bronzból vagy fajanszból készítették őket. A Szaiszi korból maradt fenn például egy szép fajansz példány. Lapos hátsó oldalú, öntött üveg példányokat is ismerünk. Mivel az amulettek esetében szinte lehetetlen felismerni az Ápisz jellegzetességeit, ezért fennáll a lehetőség, hogy ezek a Bukhisz-[29] vagy a Mnevisz[30]-bikát ábrázolják. A Későkorban, amikor kultusza igen népszerű volt, nagyon ritkán bikafejű, előre lépő férfiként is megformázták, mint amulettet. Felajánlási bronzszobrok nagy számban maradtak fenn a Későkorból. A skarabeusz amulettek között található egy szokatlan típus, mely a Későkortól fordul elő, és amelynél a bogár feje helyén bikafej van, ennek talán az volt a célja, hogy az elhunytat Ápiszhoz, mint túlvilági istenhez kapcsolja. A British Múzeumban őriznek egy ilyen, hematitból készült darabot.

 

Kultusza a kereszténység egyre szélesebb körű elterjedésével párhuzamosan hanyatlott, különösen I. Constantinus társcsászára, Licinius felett 324-ben aratott győzelme után, mely nem csak Constantinus Római Birodalom feletti egyeduralmát jelentette, hanem a kereszténység hegemóniáját is az egész Birodalomban. Innentől kezdve ugyanis Róma császárai a politikai befolyásuk és a jog erejével is igyekezték korlátozni a régi vallások követőit hitük gyakorlásában. Elképzelhető, hogy a nagy politikai nyomás miatt Ápiszt nem tisztelték élő állatként Egyiptomban Licinius legyőzése után, hiszen az Ápisz-bika tisztelete volt a keresztények és a görög filozófusok által olyannyira elítélt egyiptomi állatkultuszok leglátványosabb megtestesítője ekkoriban. Amikor azonban Julianus császár került trónra 361-ben, a császár nyíltan szembefordult a kereszténységgel, helyette a régi eszméket támogatta. Egyiptom prefektusa még azzal a jó hírrel is szolgálhatott a császárnak, hogy hosszas keresés után 362-ben egy új Ápisz bikát találtak Egyiptomban, melyet az ősi vallás követői jó ómennek tartottak, mivel a bika jelenléte az ország termékenységét és bőségét ígérte számukra, valamint a reményt, hogy a sok évtizedes szigorú jogi korlátozások után újra békében gyakorolhatják vallásukat. A császár 363-ban bekövetkezett váratlan halála révén ez a remény azonban örökre szertefoszlott, s tovább folytatódott az egyiptomi vallás, illetve általában véve a kereszténység előtti vallások visszaszorulása. Ápisz kultuszát végül Honorius császár tiltotta be 398-ban, melyről az esemény évében egy egyiptomi születésű költő, Claudian írt a „Dicshimnusz Honorius császár negyedik konzulságára” című dicsőítő költeményében.

 

 

Ajánlott link:

Ápisz-bikát ábrázoló 16,4 cm magas bronzszobor, amit a 18. dinasztia idejére datálnak annak ellenére, hogy az ilyen típusú szobrok leginkább a Későkorból maradtak fent:

http://www.virtual-egyptian-museum.org/Collection/Popup/Popup.html?../Imgs/MET/LL/MET.LL.00887.01-ZXL.jpg?Virtual-Egyptian:MET.LL.00887

 

A Louvre-ban látható ez a festett mészkő sztélé Ápisz-múmia ábrázolással. Pszammetik fáraó 21. uralkodási évére datálható kb. i. e. 664-ből származik.

http://a395.idata.over-blog.com/1/19/75/56/Louvre/stele_apis.jpg

 

Fajanszból készült Ápisz-amulett a 26. dinasztia idejéből:

http://www.britishmuseum.org/research/collection_online/collection_object_details/collection_image_gallery.aspx?partid=1&assetid=788998001&objectid=129622

 

Egy újabb Ápisz-bikát megörökítő bronzszobor, mely a Kairói Egyiptomi Múzeumban található, nyilvántartási száma: JE2751. Rendkívül szép a kidolgozása. Az állat homlokán ezüst berakással mintázták meg a háromszöget, a napkoronát díszítő ureuszon pedig aranyberakás látható. A bika egy szánon áll, ami arra utal, hogy a 31 cm magas szobor eredetileg egy szentélyben állt.

http://www.globalegyptianmuseum.org/large.aspx?img=images/EMC/SR6432_800x800%5B1%5D.jpg

 

 

Képek

Hatsepszut és Ápisz rituális futása, a Karnakban található Vörös kápolnán.

Tiggi felvétele

Ápisz-bika bronzból készült szobra az i.e. 7-6. századból.

A Szépművészeti múzeum tulajdonában van, de nem képezte részét az állandó kiállításnak. A fotót Szegeden készítettem 2015-ben.

A Szépművészeti múzeum állandó kiállításának részét képező a Későkorból származó bronzszobor.

 

 

Készítette: Maatkara és Nehebkau

 

 

Felhasznált irodalom:

Richard H. Wilkinson, The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, (The American University in Cairo Press, 2003)

George Hart, The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses (Routledge, 2005)

Carol Andrews - Amulets of Ancient Egypt (University of Texas Press, 1998)

Geraldine Pinch – Handbok of Egyptian Mythology (ABC-CLIO, 2002)

Hans Bonnet – Reallexikon der ägyptischen Religionsgeschichte (Gruyter, Walter de GmbH, 2000)

Harmatta János (szerk.): Ókori Keleti Történeti Chrestomathia (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996)

Hérodotosz: A görög-perzsa háború (Osiris Kiadó, Budapest, 2000)

Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Osiris Kiadó, Budapest, 2005)

Kákosy László: Az alexandriai időisten – Válogatott tanulmányok (1957-1998), (Osiris Kiadó, Budapest, 2001)

Kóthay Katalin Anna & Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban – Források a Kr. e. 3-2. évezredből (Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007)

Nenad Marković: The Cult of the Sacred Bull Apis – History of Study (in: A History of Research into Ancient Egyptian Culture Conducted in Southeast Europe, edited by Mladen Tomorad, Oxuniprint Ltd, 2015)

Aidan Dodson – Rituals Related to Animal Cults (UCLA Encyclopedia of Egyptology, 2009)

A CIWA keretében működő Virtual Egyptian Múzeum honlapja.


 

[1] Az 5. dinasztia idejéről származó, sajnos igen töredékes évkönyv, mely az ország történetét az első uralkodótól kezdve rögzíti.

[2] Az 1. dinasztia egyik uralkodója.

[3] A rítus pontos természete nem ismert, de talán azzal a későbbi ábrázolással áll összefüggésben, amikor az állat a Szed-ünnep során a királlyal együtt fut.

[4] A Ptahhal történő kommunikációt segítette elő orákulumon keresztül.

[5] Dodson – Rituals related to animal cults 2. oldal

[6] Az első újbirodalmi Ápisz sír III. Amenhotep uralmának idejére tehető, melyet a király fia, Thotmesz épített, aki Memphisz főpapja volt akkoriban. A sírba elhelyezett kanópuszedények feliratai Ozirisznak nevezik a halott Ápiszt. Ezzel megszűnt minden különbség az elhunyt ember és állat között, ezek is, azok is Ozirisz isteni természetének részeseivé váltak. Ápisz Ozirisszá tétele messze ható következménnyel járt. A halott állatok kultusza megkapta a legfőbb főpapi, királyi jóváhagyást, így a kultusz ilyen formája később más állatoknál is megjelent.

[7] Egy II. Ramszesz idején eltemetett ember formájú bikamúmiára egy aranyból készült, emberi arcot formázó maszkot helyeztek, melyet napjainkban a Louvreban őriznek, a nyilvántartási száma 2291.

[8] Az egyik perzsa-kori Ápisz Kambüszész 6. perzsiai uralkodási évében, azaz Kr. e. 524-ben pusztult el, s az állat szarkofágján lévő felirat szerint Amaszisz 27. évében született, tehát a bika kb. 19 éves korában hunyt el, míg a Hérodotosz által leírt bika egészen fiatal volt. Sőt, koporsóját annak felirata szerint maga Kambüszész készíttette! A Kambüszész iránti gyűlöletet valószínűleg az szította fel az egyiptomiakban, hogy erősen megnyirbálta a papság bevételeit, melyet a papok sérelmeztek. Kevesebb fát, lent, ezüstöt és áldozati állatot kaptak a templomok az államtól. Csak három templom jövedelme maradt változatlan. Az ellentét túlságosan is éles volt a Szaiszi kor királyainak valláspolitikájával szemben, akik maguk is gazdagítottak egyes templomokat, s gondoskodtak arról, hogy alattvalóik szintén növeljék a templomok vagyonát.

[9] Itt és a következő mondatban is II. Ramszesz uralkodásáról van szó.

[10] Ahol a halott megtisztítását végzik.

[11] Összesen három szent állat elhalálozásáról számol be a sztélé. Egyrészt a Héliopoliszban tisztelt Mnevisz-bika elhunytáról, akinek kultuszában a sztélén szereplő Ptahi fontos feladatokat látott el. Másrészt két Ápisz-bikáról, melyek közül a Ramszesz 16. uralkodási évében elhunyt Ápisz-bika volt annak az Ápisz-bikának az elődje, akinek tiszteletére a sztélé készült, és aki a 30. uralkodási évben hunyt el.

[12] A két istennő, Ízisz és Nephthüsz a halott siratásában vett részt.

[13] II. Ramszesz nevei.

[14] A „Ptah hírvivője” elnevezés az élő Ápisz-bikák jelzője volt, ami megkülönböztette őket a már elhunyt szent állatoktól. A jelző egyben jól mutatja azt is, milyen viszonyban állt isten és szent állata.

[15] Részlet a szájmegnyitás szertartásából.

[16] A balzsamozó részleg egyik elnevezése (uabet).

[17] A „tökéletes ház” a balzsamozás egyik helyszíne volt.

[18] Azaz a halott.

[19] Anubisz végezte a holtak bebalzsamozását.

[20] A holttestet nátronnal szárították ki, hogy így tartósítsák.

[21] Vagyis, hogy halála után új életre keljen a balzsamozás és a rítusok elvégzésével.

[22] Alabástrom lelőhely Közép-Egyiptomban.

[23] Amelyre az állat tetemét fektették.

[24] Ez biztosította a múmia jó illatát, ami isteni tulajdonságnak számított.

[25] Általában a múmia sírba helyezését közvetlenül megelőzően végezték el a szájmegnyitás szertartását. A felirat eddigi része tehát a holttest előkészítéséről szól, a következő rész pedig a szarkofágba helyezésre utal.

[26] A szarkofágok fedelének belső oldalán gyakorta örökítették meg Nutot, az égistennőt, amint kinyújtott kezekkel átfogja a szarkofágban nyugvó halottat. A szarkofágot így képletesen magával Nuttal azonosították, annak érdekében, hogy a halott úgy újuljon meg, minként a minden nap újra felkelő nap is megújul azt követően, hogy reggel megszüli őt Nut.

[27] Szaiszi szent helyek.

[28] Túlvilág és mindennapok, 435-438. oldal

[29] Montu szent állata.

[30] Ré szent állata.