Bész

Egyiptomi eredetű bajelhárító, oltalmazó istenség. Neve feltehetőleg a bsA – őrizni, védeni szóból ered, visszatükrözve alapvető funkcióját. Egy másik elmélet szerint egy ősi szónak felel meg, mely talán az éppen létrejövő Naphoz vagy Holdhoz kapcsolódó koraszülött gyermeket jelent.

Úgy hitték távol tartja a kígyókat, az ártó szándékot és a démonokat. Védelmet nyújt a terhes nők és a születendő gyermek számára, oltalmazza a gyermekeket és minden alvó embert, ezért ábrázolásai díszíthetnek sok a minden napok során használatos tárgyat, mint például ágyak, fejtámasz, tükör, ládák, székek, kozmetikai edények. Alakját felfestették III. Amenhotep királyi palotájának falaira, és Deir el Medinában a kézművesek házainak falaira is. A Napszem-mítoszban betöltött szerepe miatt távoli déli országokkal is kapcsolatba hozták, ezért viselheti a „Punt ura” vagy a „Núbia ura” jelzőt. A Napszem mítoszban táncával megszelídíti a messzire elvándorolt, dühös istennőt és visszavezeti Egyiptomba. A Hathorral kapcsolatos mítoszokban zenész és táncos szerepet tölt be. Dobbal, vagy lanttal bűvöli el az istennőt. Ugyanakkor úgy gondolták, hogy a zene, ez a nagy zajjal járó tevékenység fokozza az isten bajelhárító képességét.[1]

Bész védelmezhette a Napgyermeket és a gyermek Hóruszt is. Ez a szerepe először a 22. dinasztia idején mutatkozik meg világosan lótusz-formájú kelyhek dekorációján, később pedig a születési házak (mammisi) reliefjein. A Hórusz-sztélék tetején Harpokratész felett nagyon gyakran jelenik meg Bész-fej.

Leginkább szoláris védelmezőként jellemezhető. Feltehetőleg Ahához hasonlóan Bész is a Napisten egy formája. Ábrázolása gyakran kerül összefüggésbe az oltalom hieroglif-jelével (zA). Azonban Ahához hasonlóan harcias aspektussal is rendelkezik. Késekkel felszerelve ártó lényeket, elsősorban kígyókat semmisít meg.

A Napistennel való kapcsolata miatt a Későkorban számos istennel asszimilálódik. Néha Hórusszal is azonosítják.

Ismertek olyan ábrázolásai, ahol a napciklushoz köthető állatok társaságában jelenik meg, mint az oroszlánok, majmok, oryx és sólyom. A sok lényből összetett panteisztikus istenek ugyan más neveket viseltek, mint Harmerti, Amon, Min, Szopdu, Resef, Horus és Nofertum, de Bész arcát kapták. Ezek Bész-fejű, férfitestű, szárnyas lények, hátul néha madártest nő ki belőlük. Fő fejük mellett némelykor oldalt kisebb állatfejek vannak, de fejek nőhetnek ki térdükből, lábfejükből, sőt, némelyiknek a teste szemekkel van teleszórva.

A korai időktől ismert. Ábrázolása indirekt formában az Óbirodalomtól, direkt formában a Középbirodalomtól fordul elő; theophor nevekben és szövegekben azonban csak az Újbirodalomtól bizonyítható.

A korai ábrázolások nem magát az istenséget jelenítik meg, hanem egy, a maszkját viselő papot. Hogy ebben az esetben Bészről van e szó, az nem bizonyítható, mivel az ókori egyiptomiak legalább tíz istene – Aha, Amam, Bész, Hayet, Ihty, Mefdjet, Meneu, Szegeb, Szoped és Tetetenu – rendelkezett hasonló fizikai és ikonográfiai jellemzőkkel.

A Bész-figura ikonográfiája sokat változott az idők folyamán, egészen a 26. dinasztiáig. Ekkor kialakult egy forma, mely állandósult a Római kor végéig.

Jelenleg három óbirodalmi Bész-figura ábrázolás ismert. Az egyik Szahuré piramis-templomának egy erősen sérült reliefje[2]. Ezen egy teremtmény felső része látható, melynek fülei rövidek és hegyesek, sörényszerű haja a vállára hullik, arcán hosszú hullámos vonalak futnak. A másik egy mészkőszobor Neferirkaré piramis-templomából[3], melynek fülei szintén hegyesek, vállig érő haja oroszlán-sörényre emlékeztet, de lehet egy gyakori óbirodalmi hajviselet egyik variációja is. A harmadik ábrázolás egy ismeretlen masztaba dekorált kőtömbjén[4] található. A jelenetet többféleképpen értelmezik, lehet körülmetélés, vagy „rite de passage”, vagy termékenységi, esetleg aratási rituálé. Öt mezítelen fiút látunk, amint egy mozdulatlan, oroszlánbőrt viselő alak körül táncolnak, akinek arcát maszk fedi, fülei hegyesek, haja vastagon a vállára hullik. A haj lehet sörény, vagy a háromosztatú paróka kissé teltebb verziója. Ezek az oroszlánszerű ábrázolások lehetnek a későbbi Bész-figura ősei. Ha ez így van, akkor valóban távoli előképek, inkább a termékenységhez kapcsolódnak, mint a ház és az újszülött védelmezéséhez.

Körülbelül 60 Bész-figura ábrázolás datálható biztosan a Középbirodalom és a II. Átmeneti kor idejére. Legtöbbjük a vízilóagyarból készült, úgynevezett mágikus késeken található. Ezeken kezében kígyókat tartva látjuk. Ismertek ebből a korból szobrai, amulettjei, egy maszk. Alakja díszít skarabeuszokat, fajansz edényeket, egy újszülött táplálására szolgáló edényt és egy íjász merevítőjét (brace) is. Két mágikus késen található ábrázolást kísér felirat[5] és Aha[6]-ként azonosítja az alakokat. Ezen időszakban a Bész-ábrázolás szeme, orra és szája egyértelműen emberi, azonban az oroszlánszerűség néhány jellegzetessége is megmarad, mint a fejeket körbevevő sörényszerű haj, mely kissé lekerekítettebb, a hosszú bojtban végződő farok, a ventrális sörény[7], és talán ilyen még a hajlított láb is[8]. Előfordulnak még hegyes füllel ábrázolt alakok is.

A 12. dinasztia végén nők is megjelennek hasonló ikonográfiával, ezek lábai azonban össze vannak zárva, és kezükben nem csak kígyókat, hanem gyíkokat és sivatagi nyulakat is tartanak.

A 18. dinasztia elején a Bész-figura ikonográfia nem változik, a női Bész-figurák azonban eltűnnek az ábrázolások közül. A szárnyas Bész-figura először III. Amenhotep (18. din) idején dokumentált, Hatsepszut idején jelenik meg az első olyan Bész-figura, amelyik egy hangszeren, talán dobon játszik. Amikor nem tart semmit a kezében, akkor combján nyugtatja azokat. III. Tothmesz uralkodása idejétől ábrázolják tollkoronával a fején, mely ettől kezdve alapvető eleme lesz az ikonográfiának.

A 19. dinasztia végén a Bész-ábrázolás változik, emberszerűbbé válik. Teste törpeszerű, karjai és lábai vaskosak és izmosak, de rövidek. Pocakja nagy, a feneke is telt. Feje nagy, tekintete félelmetes, orra széles és lapos, szája széles, ajkai vastagok, nyelvét általában kinyújtja, rövid bordázott haja lehullik a vállára és ventrális sörénnyé hosszabbodik. Hátul hosszú, lelógó farkat visel.

Elég jelentős a különbség a mágikus kések ábrázolásai és eközött, azonban feliratokból tudjuk, hogy azonos istenről van szó. Az egyik újfajta Bész-ábrázolást - mely egy négyes kohl-tartón található a 18. dinasztia közepéről - Ahaként nevezi meg a felirat. Az isten tehát azonos, az ábrázolás az, ami megváltozott.

Az Újbirodalom második felétől a Bész-figura megjelenik táncolva, lantot pengetve, dobolva vagy kettős-fuvolán játszva, kést suhogtatva, és neb-edényt tartva.

A Harmadik Átmeneti korra datálható Bész-ábrázolásokat az egyenes vonalak és a részletek erős eltúlzása jellemzi. A ráncolt homlok vonalai egyenesek, ahogy a vastag szemöldök is. Az orr még szélesebb, nagy orrlyukakkal, a ventrális sörény helyét átveszi a szakáll. Szájából kilátszanak fenyegető fogai és nyelve. Jellemző, hogy a tollkoronában minden egyes toll tüskézett. Testtartása még inkább guggoló, alakja laposabb, mint a korábbi korszakokban. Testét gyakran borítják fekete foltok. Mindezektől a figura kevésbé tűnik emberinek, mint az Újbirodalom idején. Elrettentő és félelmetes külseje összhangban van bajelhárító szerepével.

A 26. dinasztiára datálható Bész-figurákat a lekerekített, hajlított vonalak jellemzik. A karok és a test kialakítása lágy és naturalisztikus. Félkör formájú nyelv, ívelt homlokráncok és szemöldök, a szakállt alkotó tincsek végei gyakran felkerekednek, az orr kisebb és sokkal gömbölyűbb. A figurák finomabb kidolgozottságúak. Hátukon állatbőrt viselnek, melyet úgy ábrázolnak, hogy a szakáll alatt van a gepárd, vagy leopárd feje, míg mancsai a Bész-figura válláról lógnak le. A hasat lágyítja a keresztben futó öv. A fáraókor végéig ez a forma szolgált mintául a szobroknak, reliefeknek, amuletteknek stb.

A Görög-római korban előfordul, hogy egyik kezében kerek pajzsot, a másikban kardot tart.

A Bész-amuletteket általában fajanszból készítették, de ismertek karneolból és mázas szteatitból készült, a Késő-korból pedig öntött bronz példányok is.

III. Thohmesz feleségeinek sírjából került elő egy karkötő, mely részben üreges-arany Bész függőkből állt.

A Harmadik Átmeneti kortól a Bész-fejek is megjelennek amulettként. Ezeken mindig jól láthatók – néha éles – fogai és kinyújtott nyelve. Általában fajanszból készültek. Gyakoriak a szögletes plaketteken, vagy kör alakú lemezen megjelenő magas-relief technikával készült Bész-fejek, melyeknek a másik oldalán általában udzsat-szem található. Jellemző még erre a korra egy gyűrűtípus, mely világoskék fajanszból, áttört technikával készült. A bész-figurák egymás hátán állva futnak körbe rajta.

A Bész amuletteket főként életükben viselték, különösen nők és gyermekek, de védelmező szerepe miatt megtalálható a sírleletek között is.

Bész-fej égisz formájú amuletteken is megjelenhet és készítettek bész-váza formájú amulett is.

Ez idáig egyetlen szfinx-szerű amulettje ismert, a Későkorból. Ez egy fajanszból készült ülő-szfinx, melynek Bész-feje van és a jellegzetes tollkoronát viseli.

Bész leginkább a nép körében örvendett tiszteletnek, azonban ábrázolásaival a királyrítusok során is találkozhatunk. Számos templomban megjelenik, ez is mutatja népszerűségét, azonban csak egyetlen neki szentelt templom ismert. Ez a Görög-római korra datálható és a Bahariya oázisban található, ahol Bészt a szőlőből és datolyából készült bor isteneként tisztelték[9]. A Későkorban tisztelték Szakkarában, a Görög-római korban a Hermupoliszi Antinooupoliszban és I. Széthi abüdoszi templomában. A néphit szerint a Karnak templom lakója. A fáraókor végén különösen népszerű volt, ekkor amulettjei Egyiptomon kívül is elterjedtek.

A mai Egyiptom bazárjaiban és szuvenír-árusainál is találkozhatunk vele, hiszen az ide látogatók szívesen vásárolják a család és az otthon védelmezőjének szobrocskáit.

26. dinasztia korabeli fajanszból készült Bész-szobrocska, Ashurból. Jelenleg Berlinben található.

III. Átmeneti korra datálható fajanszból készült Bész-figura, mely jelenleg a Brooklyn Múzeum tulajdonában van.

Arany Bész-amulett a 18. dinasztia korából, szintén a Brooklyn Múzeum kollekciójából. Lelőhelye: Théba.

Az isten mészkőszobra, mely az egyetlen neki szentelt templomból került elő.

Donald B. Redford (editor in cheif) - The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt (The American University in Cairo Press, 2001) Volume 1.

James F. Romano – Notes on the historiography and history of the Bes-image in Ancient Egypt (Bulletin of the Australian Centre for Egyptology – Volume 9, 1998)

W. Helck/ E. Otto/ W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie (Wiesbaden 1975 - 1989.) – Band I.

Kákosy László, Ré fiai - Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Gondolat 1979)

[1] Donald B. Redford (editor in cheif) - The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt (The American University in Cairo Press, 2001) Volume 1.

[2] Jelenleg Lipcsében látható.

[3] Ma Berlinben látható.

[4] British Múzeum.

[5] Az egyik Berlinben, a másik Brüsszelben található.

[6] Jelentése, harcos.

[7] A hímoroszlánok mellkasán lefutó sörény.

[8] A természetben az oroszlánok ritkán emelkednek kétlábra, ha megteszik, akkor viszont be kell hajlítaniuk a hátsó lábaikat.

[9] http://www.touregypt.net/featurestories/bestbt.htm


Bész-fejet formázó amulett fajanszból. Szépművészeti múzeum.	Bész-figurákkal díszített, fából készült fejtámla az Újbirodalom korából. BM 51806	Bész formájú edény a Késő-korból. Louvre, E 22695.