Aker

Földisten, aki kezdetben a horizontot felügyelte, ahol a nap minden reggel felkelt és minden este lenyugodott. Később úgy gondolták, egy-egy oroszlán őrzi annak a Föld mélyén áthaladó alagútnak a két végét, melyen a Napisten[1] éjszakai útja során áthalad. Ily módon Aker a keleti és a nyugati horizont, a Túlvilág határainak őre, ugyanakkor „a föld alsó rétegeit testesítette meg, melyek már az alvilágba nyúlnak bele.”[2]

Neve a Piramisszövegek idejétől kimutatható, jelentése nem ismert.

Legkorábbi ábrázolásain úgy jelenik meg, mint a föld hieroglif jele[3], amely egyik, később mindkét végén istenszakállas emberfejben végződött. A Piramisszövegekben a név mögött a föld hieroglifa szerepelt determinatívumként. A Középbirodalomtól két egymásnak háttal forduló oroszlánként is megjelenhet, ez a leggyakoribb ábrázolási formája. Az egyik oroszlán keletre, a másik nyugatra néz, kettőjük között a horizont hieroglifája látható. Ebben a formában ábrázolták az erre a korszakra jellemző varázsbotokon is, mancsaiban gyakran kést tartva, mely védelmező szerepére utal. Megnyilvánulhat két egybeolvadó, egymásnak hátat fordító szfinx alakjában is. A Görög-római kortól teljes emberalakban is ábrázolták, aki néha napkorongot visel a fején.

Úgy gondolták, hogy Aker nyitja ki a Föld kapuját a király számára, hogy beléphessen az Alvilágba. Emellett védelmezi őt azáltal, hogy megragad és fogva tart különféle kígyódémonokat, akik a létét fenyegetik.[4] A Piramisszövegek 273-274. mondásai szerint, melyeket modern néven Kannibál himnuszként ismerünk, a király túlvilágba való megérkezése katasztrofális eseményeket indít el, melyek hatására Aker csontjai megremegnek.

Akert leginkább az Újbirodalom túlvilágkönyveiből ismerhetjük meg. Ezek vinyettáin a Napisten megjelenik a bárkájában ülve, amint Aker földsávján utazik nyugatról keletre az éjszaka óráiban; a Földisten biztosítja számára a biztonságos utat. A foglalatot – mely a napbárka árbocát tartja – általában Akerrel azonosítják. Az Amduatban Aker kettős szfinxe őrzi az alvilági barlangot, amely Szokarisz „húsát” (testét) rejti.[5] Aker könyve, vagy más néven a Föld könyve[6] szerint Aker ejti rabul a nagy Apophisz kígyót, miután Ízisz darabokra vágta őt. Fontos szerepe van a Barlangok könyvében, ahol a kettős szfinxben az elhunyt teste rejtőzik, Geb és Khepri a hátán látható, míg Ozirisz holtteste alatta van.

A Későkorban az Ozirisz mondakörben is szerepe van, őrzi Széth bajtársait, illetve megragadja Széthet.

Bár Akert nagyhatalmúnak tartották, és múltja a kora dinasztikus korig nyúlik vissza, mégis megmaradt kozmikus földistennek, aki nem rendelkezett önálló templomi kultusszal. Az Újbirodalom idején – ahogy ez a túlvilágkönyvekből kitűnik – védelmező és őrző szerepe erősödött, de ekkor sem bizonyítható önálló templomi kultusza.

A néphitben is kimutatható a szerepe. A kettős oroszlán amulett az Óbirodalomban és az I. Átmeneti korban volt jellemző, ezen belül a 6. dinasztiától a 12. dinasztiáig fordult elő. Csontból és féldrágakőből, például karneolból, földspátból, valamint zöld mázas szteatitból készítették, ám csak az egymásnak háttal forduló oroszlánok testének elejét dolgozták ki. Annak ellenére, hogy a Koporsószövegek 83-as mondása kifejezetten ajánlja, a kettős oroszlán amulettet, csak a Szaiszi korban kezdték el újra használni. Ekkor jellemzően zöld vagy barna színű fajanszból készítették őket. Előfordul a korábbi típus is, amikor csak az oroszlántestek eleje van kidolgozva, és az is, hogy két teljes egymásnak háttal fekvő oroszlánt formáznak. Nem zárható ki, hogy a kettős oroszlán Rutyval áll kapcsolatban, akinek a hátán a nap minden reggel felkelt. Azonban bármelyik istenhez kötődik is, a szimbolikája azonos, mivel a kettős oroszlán azt a területet szimbolizálta, ahol a nap hajnalban előbukkant, viselőjét tehát a Napistenhez kötötte, így részesülhetett a mindennapi újjászületésben. A MacGregor papiruszon ábrázolták ezt az amulettet és khenesznek (xns) nevezik, amely azt jelenti, áthalad, keresztülutazik. Megjelenik a már fent említett, általában vízilóagyarból készített varázsbotokon, melyeket állapotos asszonyok és szoptatós, illetve gyermekes anyák védelmére használtak. Úgy vélték Aker semlegesíti a kígyók és más mérgező teremtmények mérgét, illetve segít azon, aki lenyelt valami ártalmas vagy visszataszító dolgot.

Feltehetőleg Aker kettős oroszlán alakjára – mely az éjszaka és a nappal kapuit őrizte – vezethető vissza az a szokás, hogy az egyiptomiak gyakran helyezték oroszlánok, illetve emberfejű, oroszlántestű szfinxek szobrait paloták, templomok és sírok bejárata elé. Ezek az ártó lények ellen nyújtottak védelmet.

Neve ismert többes számú alakban is. Az Akerek (Akeru) ősi, kígyó alakú földistenek, vagy talán inkább földszellemek, akik a Piramisszövegekben[7] számos bajelhárító, védelmező és rontás elleni mondásban tűnnek fel. Szerepük azonban kettős, veszélyt is jelentettek az elhunyt királyra, ezért a szövegek külön kitérnek arra, hogy nem kerítik hatalmukba az uralkodót.

Készítette: Maatkara

Felhasznált irodalom:

Richard H. Wilkinson – The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, a The American University in Cairo Press kiadásában jelent meg 2003-ban.

George Hart – The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Godesses, 2. Edition, published in 2005 by Routledge Taylor and Francis Group

Lexikon der Ägyptologie, Bd. I, Wiesbaden 1975-86, Sp. 114

Christian Leitz – Lexikon der Ägyptischen Götter und Götterbezeichnungen (OLA 110) Band I, 82.

Geraldine Pinch – Magic in Ancient Egypt (British Museum Press, 1994)

Ian Shaw and Paul Nicholson (in associaton with The British Museum), The Dictionary of ancient Egypt (Harry N. Abrams, Inc.)

E.A. Wallis Budge: The Gods of the Egyptians or Studies in Egyptian Mithology Vol 2. (Chicago, The Open Court Publishing Company, 1904)

Carol Andrews, Amulets of Ancient Egypt (University of Texas Press, 1998)

http://www.scribd.com/doc/119284859/Aker