Atum

 

Héliopoliszi teremtő- és napisten, a héliopoliszi kilencség legidősebb tagja.

Atum testesítette meg a világegyetem ősegységét, amelyből a sokaság keletkezett. A héliopoliszi teremtésmítosz szerint az ősóceánban rejlett egy öntudatlan erő, ami lassan egy Nuntól eltérő és önálló egységgé fejlődött. Nem volt sem apja, sem anyja ennek az egységnek, önmagát hozta létre. Ez a teremtőisten, akit az ókori egyiptomiak Atumnak neveztek, számos személyiséget hordozott magában. A Halottak Könyve 17. fejezetének egy részlete szerint: „Atum vagyok, amikor egyedül a semmiből kiemelkedem, de Ré vagyok, az ő ragyogó megjelenésében, amikor hozzáfogok, hogy uralkodjak azon, amit létrehoztam.”[1]

 

A Piramisszövegek 1248-as mondása szerint Atum önmagát alkotta meg. A Koporsószövegekben (CT III. 27) az istent a „Teljesség Ura” jelzővel illetik. Atum az, akiből minden ered. Minden, ami létezik, valamikor Atum testének részét képezte, ezért minden dologra úgy kell tekintenünk, mint egyre az isten milliónyi kája közül. Ez az elképzelés nem csak Atum ősiségét, mindenek előtt lévőségét hangsúlyozza, hanem univerzalitását is. Ezzel összefüggésben gyakran nevezték "legnagyobbnak", mely ősi és fontos jelzője az istennek. Atum teremtő természete azonban kettős, egyrészről ő tesz teljessé mindent, másrészt ő az, aki meg is semmisíti azt. A nevét alkotó tem (tm) szó is tükrözi ezt, mivel jelenti azt is, hogy teljes, egész, minden, befejezett, ugyanakkor azt is, hogy nincs, lezárni, vég, befejezni, beteljesíteni, bevégezni, megsemmisíteni. A Halottak Könyve 175. fejezetében Atum kinyilatkoztatja Ozirisznek, hogy évmilliók múlva, a világ végén elpusztít majd mindent amint alkotott – az isteneket is beleértve – és minden visszakerül az Ősvízbe, csak ő és Ozirisz marad életben. Atum ismét visszaalakul ősi kígyó formájába.

Szintén a Piramisszövegekben találkozhatunk először azzal az elképzeléssel, hogy Atum az apja Sunak és Tefnutnak, az első istenpárnak, ezért illetik az „Istenek atyja” jelzővel[2]. Az egyik verzió szerint Atum kiköhögte és kiköpte az istenpárt, míg egy másik változat szerint önkielégítéssel[3] hozta létre őket Az isten kezét ezért a női princípium megtestesítőjének tartották. Feltehetőleg ez az eredete a thébai Amon-papnők által viselt „Isten keze” címnek. Az Újbirodalomtól Atum kezét istennő személyesítette meg, aki lehetett Juszaasz vagy Nebethotepet. Utóbbit gyakran Hathorral azonosítják. Atum keze szerepel a késői mágikus szövegekben is. Azt tartották róla, hogy távol tartja a vihart és elűzi a gonoszt. Atum egy másik testrésze is megtestesülhetett istennő formájában, ez pedig a szeme, de ezekre az istennőkre gyakrabban utaltak Ré szemeként, mint Atum szemeként.

A Koporsószövegek 80. fejezetének egy részletéből (CT II. 34-35), mely Atum Nunnal, az Ősvízzel folytatott beszélgetését írja le a teremtést megelőzően, megismerhetjük Atum gyermekeivel, Suval és Tefnuttal való létének egységét is.

 

„Atum mondja Nunnak:

»Az áradatban vagyok, s ernyedt vagyok egészen, tagjaim(?) tétlenségben. Fiam, Élet emeli fel szívemet, ő élteti (azaz felemeli) szívemet, miután összegyűjtötte ernyedt tagjaimat.«

Nun mondja Atumnak:

»Leheld ki leányodat, Maatot (azaz Tefnutot), helyezd őt orrodra, hogy szíved éljen! Ne legyen távol tőled Maat, a te leányod, sem Su – kinek neve Élet –, a te fiad! Leányodból, Maatból táplálkozol, fiad, Su emel fel téged!«”[4]

 

Harco Willems értelmezése szerint itt az elhunyt Atummal azonosul, Su pedig a fia, vagy az őt megjelenítő, a szertartást végző pap, aki a halotti kultusz által tartja fenn atyja életét a túlvilágon. Atum, miután kiköpte vagy kilélegezte Sut, a teremtést követően belélegzi őt, a fiát, azaz a levegőt és ezáltal él. Ehhez hasonlóan a fiú biztosítja atyja túlvilági létét azáltal, hogy fenntartja halotti kultuszát. Ugyanakkor ez a szövegrészlet ontológiai[5] mondanivalóval is bír, hiszen a Napisten minden nap világra hozza gyermekeit, akiktől egyben a léte is függ, hiszen ők testesítik meg azt a közeget, amelyben a fény terjedhet, és ami által a Nap megnyilvánulhat a világban, érvényre juttatva teremtő erejét is. Ennek képi megjelenítése megtalálható például Nefer-Abu sírjában, Deir el-Medinában. A jelenetet a Tefnut istennőt bemutató leírásban láthatjátok.

 

A hélipoliszi teológia „családfája” egészen Hóruszig vezet, akinek élő megtestesítője az uralkodó, ezért Atum Egyiptom királyának genealógiai[6] apja volt. A Piramisszövegek 213-as mondása nyilvánvalóvá teszi, hogy ez az apa-fiú kapcsolat már a korai időktől kezdve nagyon szoros volt:

„Atum, emeld ezt a királyt magadhoz, zárd ölelésedbe, mert fiad ő a testedből, mindörökké.”[7]

Szoros kapcsolata az uralkodóval máshol is kifejeződésre jut, a király isteni leszármazását megörökítő jelenetekben például a gyermek születésekor jelen lévő istentanács tagja. De megörökítették úgy is, hogy amellett az Ised-fa mellett ül, amelynek leveleire a király nevét és uralkodási éveit írják fel. II. Ramszesz évmilliók templomában, mely Luxor nyugati partján található és napjainkban Ramesszeum néven ismert, ebben a jelenetben maga Atum az, aki az uralkodó és Thot jelenlétében felírja a fáraó trónnevét[8] a fa leveleire, Szesat segít neki ebben. Az Ised-fa Héliopolisz szent fája, amelynek lombkoronája alatt Ré-Atum megküzd ősellenségével, Apophisszal. A csata során olyan állatok alakját öltheti magára, amelyek képesek elbánni a kígyóval, mint a macska, a mongúz vagy az ichneumon. A harcot követően a fa kettéhasadt, és Kákosy László szerint a héliopolisziak valószínűleg úgy gondolták, hogy belőle lépett elő a Napisten.

 

A Napot a teremtés lényeges elemének tartották, ezért Atum szorosan kapcsolódott a napkultuszhoz. Az istenség mind a Piramis-, mind a Koporsószövegekben gyakran összeolvad a napistennel, mint Ré-Atum (vagy Atum-Ré). Mikor külön-külön tekintenek a két istenre, akkor Ré általában az emelkedő, délelőtti Nap, míg Atum a délutáni és esti, lenyugvó Nap. Ugyanakkor a Koporsószövegekben Atumot leírják úgyis, mint, „aki a keleti horizontból kiemelkedik”, és úgyis, mint „aki lenyugszik a nyugati horizonton”, ebben az esetben tehát mindegyik napszakot megtestesíti.

A Napisten más formáival is azonosították, mint például Kephrivel és Harakhtyval, de ismertek olyan összetett formák is, mint az Atum-Ré-Harakthy és az Amon-Ré-Harakthy-Atum, sőt előfordul  a Harmakhisz-Khepri-Ré-Atum alak is.

Atum Ápisz-bikával – mely alapvetően Ptah szent állata – való azonosítása az Újbirodalomtól bizonyítható.

 

A Piramisszövegekben a szoláris túlvilághithez kapcsolódik, mivel a 145 b. mondás szerint a királyt nem engedi át Ozirisznek. Az 1653-1654. mondásban pedig, mely Merenré és II. Pepi piramisában olvasható, Atum ká-tartásban terjeszti ki karjait a király és piramisa mögé, hogy a kártékony eseményektől az idők végezetéig védelmezze a fáraót és építményét. A 147-es mondás szerint az elhunyt király abban reménykedett, hogy egyesülhet Atummal, és ilyen módon azonossá válhat a teremtővel. A Koporsószövegekben is előfordul, hogy az elhunyt Atummá szeretett volna válni, de az is, hogy az írnoka akart lenni.

Túlvilági kontextusban később Atum sokkal inkább a Napisten megöregedett formája, aki minden este lenyugszik és beutazza az Alvilágot, mielőtt másnap újjászületne. Mint ilyen, fontos szerepet játszik több kései halotti szövegben. A Királyok Völgye újbirodalmi királysírjainak falai Atumot úgy mutatják be, mint egy idős, kosfejű alak, aki felügyeli Ré ellenségeinek és rosszakaróinak megbüntetését, megfékez olyan ellenséges túlvilági erőket, mint az Apophisz és a Nehebu-Kau kígyó. A Piramisszövegek 229. mondása szerint Nehebu-Kau kígyót úgy tartja hatalmában, hogy körmét annak hátgerincébe nyomja. Az Alvilág kilencedik kapuja előtt pedig a legyőzött, összetekeredett testű Apophisz kígyóval áll szemben. Atum az elhunyt számára is védelmet nyújt, annak alvilági útja során. Biztosítja a biztonságos átkelést a Tűz tavon, ahol egy halálos kutyafejű isten áll lesben, aki úgy táplálkozik, hogy elnyeli a lelkeket és elragadja a szíveket.

 

Atumot azonosították az ősdombbal, amely Nunból, az ősvízből emelkedett ki. A ben-ben kő – melyet Héliopoliszban az I. dinasztia idején már szent kőként tiszteltek – is ezt az ősdombot szimbolizálta. Valószínűleg ez a kő volt az obeliszkek, sőt talán a piramisok ősalakja is.

Mind Atum, mind Ré, mind a ben-ben kő szoros kapcsolatban állt a benu madárral, mely az újjászületés szimbóluma. Neve valószínűleg a wbn, fényleni vagy feltűnni igéből ered. A Piramisszövegekben a benu-madár sárga barázdabillegetőként (Motacilla flava) tűnik fel, és Atum manifesztációja. A Halottak Könyvében viszont már mint Ré és Ozirisz bája[9] jelenik meg, és szürkegémként ábrázolják, hosszú lábakkal, hosszú, egyenes csőrrel és két bóbitával.

 

Atumot leggyakrabban férfialakban örökítették meg, fején a Kettős koronával. A Nap éjszakai, túlvilági alakjakén általában kosfejjel jelenítették meg. Számos szent állata és egyben állati megjelenési formája volt, mint például a kígyó, a mongúz, az egyiptomi ichneumon, az oroszlán, a bika, a majom, a gyík és az angolna. A Későkorban fogadalmi ajándékként előfordulnak olyan bronztartók, amelyekbe mumifikált angolnát helyeztek. Ennek tetején kígyószerűen megörökítették az állatot. A Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményében is látható egy ilyen. A fotóját megtaláljátok lentebb, a képek között. Eme tartók tetején gyakran egy összetett lény látható, amelynek teste az angolnáé, nyaka a kobráé (csuklyás és megemelkedik), a feje pedig Kettős koronát viselő emberé. Egy ilyen típust láttam Bécsben, a Kunsthistorisches Museumban. Az angolna vízben él és kígyószerű, nem meglepő, hogy az egyiptomiakat Atumra, elsősorban annak ősalakjára, az ősvízben úszó kígyóra emlékeztette.

Az előbb említett állatokon kívül az önmagát teremtő skarabeuszt[10] is Atum megtestesítőjének tartották, hiszen az úgy bukkan fel a gombócából, mint ahogy Atum az ősdombból. A nagy skarabeuszszobor, mely a karnaki templom szent tava mellett áll, Atumnak van dedikálva. Ábrázolhatták még ősdombként is.

 

Atum kultusza nagyon ősi, és leginkább az Óbirodalomban volt jelentős. Eredetileg ő volt Héliopolisz legfontosabb istene, kultuszát azonban hamar elhomályosította Ré kultusza. Atum azonban Ré felemelkedése után is megtartotta fontosságát a szoláris kultuszközpontban, ahol saját templommal és papsággal is rendelkezett. Gyakran nevezték Héliopolisz urának. Atum északhoz kötődött, a karnaki templom ábrázolásain Montuval – a dél megtestesítőjével – együtt a király kísérőjeként jelenik meg. Ugyanez megfigyelhető a Ramesszeumban is. A jelenetről készített felvételt betettem lentebb a képek közé. Egy a Brooklyn Múzeumban őrzött későkori papirusz az újévi fesztiválban betöltött fontos szerepét tárja elénk.

 

A néphitben kevésbé volt jelentős a szerepe, ugyanakkor a 18. dinasztia idejéről ismert egy karneol gyöngyökből készült amulett nyakék, amelyen aranymedálok vannak, ezek között gyík formájúak is találhatók. Az állat a regeneráció jelképe, valószínűleg azért kapcsolták össze Atummal, mert gyakran látták a napon sütkérezni. A Későkorból pedig ismertek olyan amulettként viselt, bronzból készült, akasztóval ellátott ereklyetartók, amelyeken egy vagy több gyík látható. Ezekbe mumifikált gyíkot, vagy annak egy részét helyezték. Ezt az amulettet az isteni iránti tiszteletből viselték, csakúgy, mint azokat a szintén a Későkorra jellemző fajanszból készült plaketteket, amelyeken gyíkok láthatók.

 

 

Ajánlott linkek:

A Középbirodalom korából, azon belül a 12. dinasztia idejéről maradt fenn ez a gyönyörű, 3,1 cm magas és 3,1 cm széles arany pektorál. Bübloszban találták. A jelenetben IV. Amenemhat balzsamot ajánl fel Atumnak.

A két alak közötti felirat, mely tulajdonképpen leírja a jelenetet, így szól: balzsam adása (Djt m(D)t). A kígyó alakú dzsé hieroglifa hátsó fele letört. Az uralkodóra vonatkozó szöveg: A tökéletes isten Maa-heru-rá. (nTr nfr mAa-xrw-Ra). Az Atumra vonatkozó felirat: Atum, Héliopolisz ura (Tm nb Innw)

http://www.britishmuseum.org/collectionimages/AN00478/AN00478273_001_l.jpg

 

A nagy Harris papirusz részlete, melyen III. Ramszesz (20. din.) látható héliopoliszi istenek előtt. Elől Ré-Harathy, középen Atum, majd Juszaasz, Héliopolisz Úrnője és Hathor következik. Ezt a két istennőt többször nevezik Atum kezének. Atum tollmintás ruhát visel, a nyakában uzeht-gallér, fején a Kettős korona. A kezében ankhot és uasz-jogart tart. A felirat a Két Ország és Héliopolisz urának nevezi.

http://www.britishmuseum.org/collectionimages/AN00186/AN00186880_001_l.jpg

 

 

Képek:

Atum és a vele szemben áldozó tartásban térdelő Horemheb fáraó gyönyörű, szürke gránitból faragott szobra a 18. dinasztia végéről. 1989-ben a luxori templomban, a szokásos konzerválási munkálatok során egy "rejtekhelyről" került elő több istenszoborral együtt. Jelenleg a Luxori Múzeumban látható. S.E. felvétele

Atum és Montu a thébai háromság elé kíséri II. Ramszeszt. A felvételt 2008-ban készítettem a fáraó évmilliók házában.

Ezen a Ramesszeumban készített felvételen látható annak a jelenetnek a részlete, amelyben Atum felírja II. Ramszesz trónnevét az Ised-fa levelére.

III. Ramszesz az uralkodáshoz szükséges erőt és életet kap Atumtól. A szentélyben a teremtőisten mögött Juszaasz és Nebethotepet istennők ülnek.

III. Ramszesz szarkofágja látható ezen a képen, melyet a Louvre-ben készítettem. Az Amduatból, a 7. óra felső regiszterének 4. jelenete van rajta. Atum az "Összetartozó" nevű kígyón ül, aki tüzét az isten ellen lázadók közé dobja. A mögötte látható három bá-madár Atum testét óvja a Duatban.

Bronz állatmúmia-tartó a tetején angolnával, a Későkorból. A fotót a Szépművészeti Múzeumban készítettem.

 

 

Készítette: Maatkara

Utoljára szerkesztve: 2016.09.03.-án Maatkara és Nehebkau által

 

 

Felhasznált irodalom:

Richard H. Wilkinson, The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, (The American University in Cairo Press, 2003)

George Hart, The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses (Routledge, 2005)

Ian Shaw and Paul Nicholson (in associaton with The British Museum), The Dictionary of ancient Egypt (Harry N. Abrams, Inc.)

Aude Gros de Beler, Die Götter und Göttinnen Ägyptens. Komet MA-Service und Verlagsgesellschaft, Frechen, 2001

Carol Andrews, Amulets of Ancient Egypt (University of Texas Press, 1998)

LÄ Band I. 550 – 552

Geraldine Pinch – Handbook of Egyptian Mythology (ABC-CLIO)

Gulyás András & Kóthay Katalin Anna: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban – Források a Kr. e. 3-2. évezredből (Bíbor kiadó, Miskolc, 2007)

Farkas Attila Márton: Filozófia előtti filozófia – Szimbolikus gondolkodás az ókori Egyiptomban (Typotex Kiadó, Budapest, 2003)

Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Osiris Kiadó, Budapest, 2005)

 


 

[1] Saját fordítás német nyelvből, Aude Gros de Beler, Die Götter und Göttinnen Ägyptens című könyvéből.

[2] Piramisszövegek 1521 és 1546.

[3] Piramisszövegek 12478-49, valamint a Bremner-Rind Papirusz.

[4] Túlvilág és mindennapok 39. oldal.

[5] Létfilozófiai.

[6] Származástani.

[7] Saját fordítás angolból Richard H. Wilkinson, The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt című könyvéből.

[8] A niszut bity, vagyis a Felső- és Alsó-Egyiptom királya név.

[9] A bá (bA) egy rendkívül összetett fogalom, jelen esetben egy isten megjelenési formáját, illetve természetben megjelenő manifesztációját jelöli.

[10] Piramisszövegek 1587-es mondás.