Aton

Aton a Napisten egyik formája, akinek kultikus tisztelete az Amarna-korhoz és különösen IV. Amenhotep fáraóhoz, azaz Ekhnatonhoz kapcsolódik. Ő egyedüli istenné nyilvánította a Napistent, pontosabban annak látható formáját, Atont, aki valójában összetett névvel rendelkezett. Ez a név legkorábban IV. Amenhotep idején tűnik fel, a király egy obeliszk felállítását ígéri meg az istennek. Az új vallás kezdeti szakaszában egyébként még Ré-Harakhty formájában ábrázolták és körülette megjelenhettek a politeisztikus napkultusz elemei a páviánok, valamint Pe és Nekhen lelkei.

Maga az itn szó azt jelenti korong, és használták a Nap, és a Hold korongjának jelölésére egyaránt, de így nevezték a tükör korongját is. Ugyanakkor a Napistennel való kapcsolata korábbi, mivel már az Óbirodalom idején az aton szóval jelölték azt a területet, amit a Napisten bejárt.

A Középbirodalom időszakában már egy helyet jelöl a szó, ahol az istenek manifesztálódnak. A „Nagy isten, aki korongjában van” (nTr aA imj itn=f)[1] kifejezés előfordult Amon, Atum, és Hórusz vonatkozásában is. A Koporsószövegek 993. mondása szerint aton a halottak helye, vagy trónja is.

Szinuhe történetében[2], mely ugyanebből a korból származik önálló istenként szerepel, mivel a szó végén az isten determinatívum áll. Szehotepibré fáraó halálával kezdődik a történet, akiről így írnak „Felment az isten az ő horizontjára, Felső- és Alsó-Egyiptom királya Szehotepibré eltávozott az égbe, egyesült Atonnal. Az isteni test elvegyült az őt Alkotóval." [3]

A 18. dinasztia idején szerepe felerősödik. I. Jahmesz, a dinasztia alapító egyik feliratában ez áll: „Olyan, mint Ré, amikor felemelkedik, mint Aton.” A Naplitániákban is a Napisten egyik alakjaként szerepel. IV. Tothmesz alatt perszonifikált istenségnek tekintették, aki mindig követi a királyt, az uralkodó egyik kommemoratív skarabeuszán Aton hadistenként szerepel, aki az uralkodót védelmezi.

Egy III. Amenhotep uralkodási idejéről származó felirat szerint: „Amon helyezte őt a trónra, hogy uralkodjon azon, amit Aton körbejár.” Az uralkodó egyik jelzője a „Tjekhen-Aten” volt, mely azt jelenti „Aton ragyogása”. III. Amenhotep úgy tűnik aktívan ösztönözte Aton kultuszát.

Aton legkorábbi ábrázolása a karnaki templom falán található, III. Amenhotep idejéről származik, sólyomfejű oroszlánként örökítették meg, aki fején napkorongot visel.

Atont a Napisten több formájával azonosították, például Kheprivel, Rével, Atummal, Ré-Harakhtyval, valamint Suval a levegő istenével, akit a 18. dinasztia idejétől a fény megtestesülésének, s mint ilyen a Napisten egyik formájának tekintettek.

III. Amenhotep idejéből maradt fenn Hór és Szuti himnusza egy sztélén, amelynek szövegében már megfigyelhetők a Napisten egyedüliségére tett utalások: „születlen szülted önmagad, öröklétet járod egyedül s millióknak vezérled utjait.”[4]

Arra is van példa az Amarna kor előtt, hogy a napkorongnak mutattak be áldozatot, például Hatsepszut Deir el-Bahariban álló templomában is van erre bizonyíték.

Az előzmények után, most az Amarna korszakban tisztelt Atonról lesz szó. Először röviden összefoglalom Ekhnaton uralkodásának fontosabb eseményeit.

Az ún. pre-amarna korszakban IV. Amenhotep (Ekhnaton) még Karnakban élt, mint Amon egyik főpapja, és nagy valószínűséggel mint atyja, III. Amenhotep társuralkodója. Ebben az időszakban a király ábrázolásai kissé groteszkek, de még a hagyományokhoz ragaszkodók. Az isten történetében a legfontosabb Ekhnaton 4. uralkodási éve, amikortól kizárólagosan magából sugarakat kibocsájtó kör formájában örökítik meg Atont és nevét két kartusba írják.[5] Ez az esemény gyakorlatilag az új vallás bevezetése. IV. Amenhotep az 5. uralkodási évében változtatja meg a nevét Ekhnatonra.

A következő szakasz a vallásreform időszaka, a 6-9. uralkodási év, amikor Ekhnaton új vallási és kulturális központjába, Akhet-Atonba költözik. Kivéseti Amon nevét, de más istenek sőt maga az istenek kifejezés[6] is áldozatul esik. A templomokat Egyiptom szerte bezárják. A fáraó groteszk, karikaturisztikus módon ábrázoltatta magát, mely valószínűleg része az Amonnal való szembenállásnak, ugyanakkor Ekhnaton ezeken a szobrokon maga a Napisten, aki hímnős természetű, önmagát teremti újra. A királyhoz szóló fohászokban többször előfordul, hogy azonosítják Hápival, a Nílus áradásával is, aki ugyancsak hímnős természetű.

A 9-12. év, a letisztulás időszaka, művészetileg és politikailag egyaránt. A 12. uralkodási évtől az Ekhnaton haláláig terjedő időszak a politikai kompromisszumok időszaka. Nefertiti eltűnik és feltűnik Szemenkaré. A művészetre a realizmus a jellemző. A művészek az alanyokról gipsz maszkot készítenek, hogy a szobor tökéletesen valósághű legyen. Amarnában valamivel a király halála után pár évig még folytatódik Aton kultusza, ugyanakkor Thébában valószínűleg már azt megelőzően történtek kompromisszumok.

Az Aton vallás egyetlen istent tisztel, aki csak egyetlen alakban jelenik meg. Ahogy már korábban említettem egy kör, amelyből sugarak irányulnak lefelé. A kör alsó szélén középen egy felágaskodó kobra az ureusz-kígyó van, amelyről lelóg egy ankh jel. Atont csak olyan kontextusban ábrázolják, amikor interakcióban van a királlyal, a királyi családdal és a hellyel ahol tartózkodnak. Ennek oka abban gyökerezik, hogy sugarai kezekben végződnek. Ezek a kezek pedig életet (ankh) és alkalmanként hatalmat (uasz) adnak a királynak és a királynőnek, és/vagy a hercegnők felé nyúlnak, illetve azok felé az áldozatok felé, amelyeket a templomokban, szentélyekben, oltárokon felajánlanak a számára. A feliratok névgyűrűkre és formulákra korlátozódnak. Nem ismert egyetlen párbeszéd sem az isten és a király között. Aton nem szavakban nyilvánul meg, hanem sugarakban, az uralkodó pedig nem beszél hozzá. Az isten a királlyal együtt uralkodik, erre utalnak olyan datálások, amelyek Aton uralkodási évét adják meg.

Mint uralkodó, Aton a királyhoz hasonlóan titulatúrával rendelkezett. Aton korai titulatúrája:

Vannak bizonyítékok arra, mely szerint más istenek is beépültek az Aton vallásba. Ezek közül az egyik legfontosabb Ré, akit Atonnal azonosítottak és akit megőriztek a megújított titulatúrában is. Ekhnaton két leányának a nevébe is befoglalta az isten nevét: Neferneferuré és Szetepenré. A Napisten egy másik formáját is elismerte, mivel ígéretet tett arra, hogy sírt épít a Mnevisz-bika számára, ezt az állatot pedig Ré fizikai megjelenésének tartották. A Gebel el-Szilszilében lévő homokkőbányák felirataiban Rét úgy nevezik, mint „a fény aki Atonban van Karnakban (Ipet-Szut)”, mely további jele a két isten közötti erős kapcsolatnak. Néhány más isten, mint Maat és Su is elfogadottnak számított, legalábbis a reform korai szakaszában. Meg kell még említeni az Ureuszt (Iaret), a védelmező kobraistennőt is, mely Aton ábrázolásain is szerepel, de megtalálható a király és a királynő homlokán is. Amarnában az épületek díszítő elemeként is megjelent az ureusz-fríz. Hornung szerint az ureusz és a Mnevisz-bika mellett napszimbólumként a sólyom is azon kevés isteni állatok közé tartozott, melyeket megtűrtek Akhet-Atonban.

Egyiptom uralkodója, Ekhnaton, Aton fia. Ezt nagyon szépen írja le az Aj sírjában található Atonhoz szóló fohász, melyet teljes terjedelmében közreadunk:

Ekhnatont Ré egyetlenének is nevezik a szövegben, ez szintén jelzi a két isten tulajdonképpeni azonosságát. Aton kapcsolata a héliopoliszi napkultusszal közvetlenül is megfigyelhető Akhet-Atonban, mivel a Nagy Aton-templom fallal körbekerített udvarában héliopoliszi mintára egy Benben szentélyt építettek[12], mely az ősdombot szimbolizálja, ahol a Napisten kiemelkedett az ősvízből, hogy megteremtse az univerzumot.

Aton csak a király és a királyi család számára adja az életet, csak velük van kapcsolatban. Az uralkodót istenként tisztelik, Aton nevében ő biztosítja az életet és gyarapodást Egyiptom és népe számára, cserébe abszolút hűséget vár el. Dzsehutimesz fohászában így utal Ekhnatonra: „Hogy ká-dtól kapjon orruk levegőt.”[13] A következő, Aj sírjából származó Ekhnatonhoz szóló himnusz szintén jól példázza ezt:

Aton ugyabban a szférában és ugyanazon a területen uralkodik, amelyen a király is, nem az istenek világában és nem a túlvilágon. Ebben a szférában zajlik a kultusz is. Az áldozatot nem a királyt helyettesítő pap mutatja be az istent „helyettesítő” képmás előtt, hanem a királyi pár zenélő leányaikkal kísérve maga mutatja be az áldozatot a szabad ég alatt, a napfényben közvetlenül jelenlévő isten számára. A kultusz úgy tűnik, hogy csak áldozati rítusokból állt. A kultuszban a két legmagasabb rangú főpap is asszisztált, az ő címeik: wr mAw (A látók legnagyobbika[15]) valamint bAk tpj n jtn (Aton első szolgája). Mint isten, Amarnában a király is rendelkezett papsággal, Aton első szolgája egyúttal a Két Ország Urának második prófétája is volt.

Az Aton himnuszokba a Napnak tulajdonított tulajdonságokat és jelenségeket foglalják bele. Ebben első helyen áll a fény, amelyet kisugárzásaként fognak fel. A sugarak itt is médiumként szolgálnak, ezeken keresztül kommunikál az isten a világgal. Velük fogja körbe Aton az egész földet, hatol be az Óceán mélyére, tölti meg a templomát, érint meg minden arcot, és így tovább, még a holtakat is ezzel egyenesíti ki. A távoli isten a sugarakon keresztül nyilvánul meg a földön. Aton a fényével, a sugaraival a világot minden nap megteremti. Az Amarna korban nincs ősidő, a világot nem egy keletkezésből vezetik le, a teremtési folyamat differenciálatlan és folyamatos, melyet a Nap a fénye segítségével, a sugarain keresztül végez el. Az Atonhoz szóló himnuszok szerető részletességgel sorolják fel a teremtményeket, amelyek Atonnak köszönhetik létüket. A Meriré sírjában található kis himnusz ide vonatkozó része így hangzik:

A himnuszok hangsúlyozzák, hogy Aton teremtette az idegen országokat és népeiket is, nem csak Egyiptomot és az egyiptomiakat.

Az éjszakát a halállal teszik egyenértékűvé, amikor a Nap lenyugszik, a világ hallgatásba burkolózik. A Meriré[17] sírjába felír úgynevezett kishimnusz így beszél erről:

Az Amarna kor nem ismeri a túlvilágot, a halál utáni életet is ebben a szférában képzeli el. A nap sugarai az elhunytat élővé változtatják, aki mint élő bá nem az égbe emelkedik, hanem a sírjába vagy a kertjébe megy, illetve a templomban vesz részt a kultuszban. A Jahmesz sírjában felírt himnuszban ezt olvashatjuk:

Aton, és saját maga számára Ekhnaton 3 évenként megújító, jubileumi vagyis szed-ünnepet rendezett. Aton tisztelete nem terjedt el széleskörűen, talán ez is volt az egyik oka annak, hogy Ekhnaton vallása tiszavirág életű volt. Héliopoliszban III. Amenhotep korától kezdve tisztelték. Ekhnaton Karnakban egy hatalmas templomkomplexumot építtetett a tiszteletére, mely legalább három szentélyt foglalt magába. Később új vallási és kulturális központot hozott létre Közép-Egyiptomban, a mai el-Amarna területén. Aton ezen felül Memphiszben és a núbiai Sesebiben rendelkezett templommal.

Pár évvel Ekhnaton halála utána újra Amon-Ré lett a birodalmi isten és Atonra újra a Napisten egyik formájaként tekintettek. Azonban az egyistenhit nyomot hagyott a későbbi korokban, mivel megfigyelhető a gondolat, hogy az istenek csak átmeneti megjelenési formái lennének egyetlen teremtőistennek. A napkorong részére a későbbiekben is mutattak be áldozatokat a templomokban, erre találunk példát például Medinet Habuban, III. Ramszesz templomában.

Grigássy Éva – „Ó, Napkorong, ura a fénynek…” (Himnuszok az ókori Egyiptomból), Balassi Kiadó

Richard H. Wilkinson, The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, (The American University in Cairo Press, 2003)

George Hart – The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses (Routledge, 2005)

Erik Hornung – Az egy és a sok – Az óegyiptomi istenvilág (Typotex Kiadó, Budapest, 2009)

Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Osiris Kiadó, Budapest, 2005)

[1]

[2] Papirusz Berlin 10499

[3] Dobrovits Aladár & Kákosy László: A paraszt panaszai, 21. oldal. A kiadványban az Aton szó helyett napkorong szerepel, azonban az eredeti hieroglif szöveg szerint itt Atonról, mint istenről van szó, ezért mi így közöljük.

[4] Grigássy Éva – „Ó, Napkorong, ura a fénynek…” (Himnuszok az ókori Egyiptomból) 21. oldal

[5] A napkorong karokkal történő ábrázolásának is van előzménye, II. Amenhotep egyik sztéléjén találkozunk egy olyan jelenettel, ahol a napkorong két karral jelenik meg, amelyek óvón átölelik a király nevét.

[6] Érdekesség, hogy az Amarna korban Atont általában nem a hagyományos isten (netjer) szóval jellemzik, hanem egyszerűen névelővel „az Aton”-ként nevezik meg, amikor Ekhnaton utal Atonra, akkor az „én istenem” kifejezés szerepel.

[7] Az istennőt ábrázolták, nem fonetikusan van kiírva az igazság szó.

[8] Kákosy fordításában: „Él Ré-Harakhty, ujjong a Fényhegyen az ő Su nevében, aki Aton”

[9] Angolból fordítva Richard H. Wilkinson, The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt 239. oldal

[10] Kákosy fordításában a későbbi titulatúra: „Él Ré, a Két Fényhegy ura, ki örvend a horizonton az ő megjelenésében mint Ré, az atya, aki visszatér, mint Aton”.

[11] Grigássy Éva – „Ó, Napkorong, ura a fénynek…” (Himnuszok az ókori Egyiptomból) 31. oldal

[12] George Hart – The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses

[13] Pinch – Handbook of Egyptian Religion 51. oldal

[14] Grigássy Éva – „Ó, Napkorong, ura a fénynek…” (Himnuszok az ókori Egyiptomból) 41. oldal

[15] Korábban és később a héliopoliszi főpap címe volt.

[16] Pinch – Handbook of Egyptian Religion 110. oldal

[17] Aton főpapja volt.

[18] Grigássy Éva – „Ó, Napkorong, ura a fénynek…” (Himnuszok az ókori Egyiptomból) 29. oldal

[19] Grigássy Éva – „Ó, Napkorong, ura a fénynek…” (Himnuszok az ókori Egyiptomból) 39. oldal


Homokkőtömb töredékének részlete, melyen Aton korai formája szerepel, a sólyomfejű férfi, aki napkorongot visel a fején. Az isten neve még nem kartusban jelenik meg. Egyiptomi Múzeum, Berlin.	Karnakból származik ez az Aton templomhoz vezető lépcsőhöz kapcsolódó elem. Mészkőből faragták és a korai névforma látszik rajta. Torinóban készült a fotó.	Ekhnaton szfinx alakban mutat be áldozatot Atonnak. A felvétel az August Kestner Múzeumban készült, Hannoverben. Újbirodalom, 18. dinasztia, lelőhely: el-Amarna.

Berlinben, a Neues Múzeumban van kiállítva ez a sztélé, amelyen Aton Ekhnatonra és családjára szórja sugarait. El-Amarnából került elő, és valószínűleg egy házi oltárban állt.